12. FEJEZET

Annyira meglepődtem hogy ott volt, és engem nézett, hogy nem is hallottam reakcióját beszélgetőpartneremnek.
- Danbi! - hadonászott a kezével az orrom előtt - Kérdeztem valamit!
- Mit is? - néztem rá zavarodottan
- Hmm - fordította a fejét abba az irányba, ahonnan én most kaptam el - Azt a szépfiút nézted ott? - emelgette a szemöldökét, és szembenézett velem
- Dehogyis!!! Hagyjuk...
- Jajj te lány! Kéne neked  már valaki...
- Honnan veszed hogy nincs?
- Soha nem látom hogy bárki is bejönne hozzád... Ha csak nem Daehyun, vagy hogy hívják... - tartott egy kis szünetet - Hogy nem vettem észre? Jézusom gratulálok, így megkésve is pár... évet! - nevetett
- Nem, ő  nem a pasim csak a barátom. Mármint barát barátom, na!
- Akarod mondani barátság extrákkal?
- Nem tudsz semmit rólam, és ne is akarj! Ne üsd bele olyanba az orrodat, amiről fogalmad sincs! - lettem ideges, és hagytam ott
Nagyon érzékeny voltam erre a témára azóta, amióta a gimiben "összehoztak" minket. Talán azért, mert volt egy kis valóságalapja...
Magamnak se akartam bevallani a nyilvánvalót, hogy igenis vonzódtam Dae-hez, de ez már a múlté. Emlékszem hogy suli után mindig együtt "tanultunk" . Rendszerint csak bezárkóztunk a szobájába, és hülyültünk, valamint a napi történéseket beszéltük ki.
Ahhoz képest, hogy nem voltak lány barátaim, nem úgy  kell elképzelni hogy tök olyan voltam mint egy fiú, mert egyáltalán nem. Teljesen normálisan néztem ki, csak valamivel visszafogottabb voltam a kiraknivalók terén, mint a többi lány.
A különbség még az volt, hogy én nem tettem-vettem magam a fiúknak hogy tetszek nekik, mert hidegen hagyott. Úgy voltam vele, ha valakinek kellek, akkor úgy kelljek hogy magamat adom. 
Néha már cikinek éreztem, hogy mindig  Daehyun nyakán lógok, és ezt szóvá is tettem neki. Mindig csak annyi volt a válasza:
- "Soha nem foglak cserben hagyni!"
Furcsa válasz volt, de akárhányszor ejtette ki a száján, megnyugodtam tőle. Igaz volt amit mondott, ugyanis hallottam egyszer - mikor a fiú mosdóból kiszűrődtek a hangok -, hogy hagyjon engem ott, mert ha nem vagyunk együtt, akkor mit foglalkozik velem...
Nagyon rosszul tudtak esni az ilyen fajta megjegyzések, még ha nem is számíthattam másra...
A fiúknak a wc volt a törzshelye. Ott cigiztek, ott beszéltek ki mindenkit, és ha jókór voltál jó helyen, akkor hallhattad is.
Én nem tudtam megvárni míg Dae válaszolt, ugyanis kinyílt a mosdó ajtaja, és el kellett mennem onnan, nehogy észrevegyék hogy hallgatózok. Nyugtalanított az hogy mi lehetett a válasza, de a mai napig nem tudtam meg...
- Na akkor tanuljunk! - csaptam össze a tenyereimet, és várakozóan néztem Dae-re
- Most ez komoly? - húzta a száját
- Megvannak a kérdések, itt a könyv - mutattam az említett tárgyra - itt vagyunk együtt, és megcsináljuk. Ne legyél már ennyire lusta! - böktem vállon
- Hát jól van... - adta meg magát, de a nem tetszés még mindig ott volt az arcán
Csütörtök délután volt, és a másnapi biosz tz-re "készültünk". A kérdések már azóta megvoltak mióta az előző dolgozatot megírtuk, csak hát ugye mindent az utolsó pillanatra kell hagyni...
- Na jó, én ezt nem találom! - dőlt hátra kis idő múlva az ágyon
- Mert nem is keresed! Na haladjál, mert az életbe nem végzünk! - raktam a mellkasára a lapot, amin az addig összegyűjtött megoldások voltak
Nem is figyeltem rá, csak próbáltam csinálni a feladatot ami előttem volt. Egyszer csak kihúzta Dae azt a kezemet amin támaszkodtam, és így a mellette lévő helyen landoltam.
- Akkora hülye vagy! - fordultam felé vigyorogva
Nekem se volt semmi kedvem az egészhez, de ha már megvolt minden hozzá akkor jó lett volna élni vele...
- Ezeket most száműzöm az életünkből! - ült fel, és dobta le a földre a papírokat, és a könyveket
Megmosolyogtam tettét, amit látott is, mikor újra mellettem volt.
- El se tudod képzelni mekkora karót kapunk holnap!
- Ez nem igaz, mert annyit csináltam hogy meglegyen még talán a hármas is! - mosolygott
Megráztam a fejem, és néztem szép szemeit. Talán 15 centi lehetett köztünk ami kicsit zavarba is hozott, de ahogy néztem őt nemigen. A kifújt levegője útját elállta a mellkasom. A kissé hideg levegő, és a helyzet hatására libabőrös lettem.
Soha nem éreztem ilyet a társaságában. Kezét óvatosan végighúzta a karomon, ami nem segített azon hogy elmúljon a hülye érzésem. Szájára tévedt tekintetem. Hívogató, telt, de mégis férfias ajkai közeledtek felém. Kissé megrémültem belül, de ennek jelét nem mutattam ki. Lágyan hozzáért ajkaimhoz, nem volt benne semmi követelőző. Le se hunytam a szemem pár másodpercig, csak néztem Dae átszellemült arcát - máramit láttam belőle -, aztán én is átengedtem magam a sötétségnek, és csak az engem csókoló fiúra koncentráltam. Egyik keze eközben folyamatosan lassan cirógatta a karomat, fel-alá járva azon. Kellemes volt az egész, de mégsem tudtam úgy élvezni, ahogy szerettem volna.
Megakadályozva hogy bármi több történjen, elváltam tőle, és kissé félve néztem rá. Keze megállt, és várakozóan fürkészte arcomat.
- Mennem kell! - keltem fel mellőle, és a cuccaimat kézbe véve viharoztam ki az egész házból

Sokminden kavargott bennem. Nem rá haragudtam, hanem magamra hogy engedtem hogy ilyen előfordulhasson.
Emlékeztem vissza arra, ami kiváltotta belőlem ezt a reakciót, és emiatt hagytam ott szerencsétlen Su-t olyan csúnyán.
Igazából nem hoztuk témába ezt Dae-vel, és nem is lett semmi következménye, de ez egy olyan dolog, ami úgyhiszem mind a kettőnk tudatalattiában ott van...
- Na végre! - ült le mellém a padra barátnőm, talán attól lihegett mert kereshetett egy ideje - Sajnálom, bunkó voltam, és igazad van!
- Én reagáltam túl! Nem tudhattad... mindegy...
Egymásra mosolyogtunk.
- Na gyere, mert az életben nem lesz meg az a ruha! - bökött meg
Felálltam, és engedtem hogy arra húzzon, amerre csak akar.
Hazaérve levágtam magam az ágyra, és a ruhát amit nagynehezen megszereztünk, azt meg előtte beakasztottam a szekrénybe. Idegesített a tudat hogy ott volt az a... azt hiszem úgy hívják hogy Jungsu, na mindegy, a lényeg hogy ott volt és nézett. Még ha véletlen tényleg csak láttam volna, és nem is figyelt volna rám, akkor még persze oké, de... Ez is amiatt a hülye Jongin miatt van. Ha őt nem ismerném, akkor egy csomó minden kellemetlenség nem lenne most az életemben. Igaz hogy akkor nem is tudom hol lennék most...
Igyekeztem még amíg lehet megfeledkezni róla, mert este úgyis találkozok vele, vagy legalábbis látom majd.
Elég erősen gondoltam Youngjae-re, de nem tudtam felhívni mert nem lehetett. Tényleg nem kéne a fiúknak még tudni róla. Valamiért féltem is Dae reakciójától, de most még nem akartam erre gondolni, majd ha odajutunk...
Kissé félve, de készülődtem az aznap estéhez. Nem is nagyon értem miért féltem tőle, hiszen ami megtörtént, az megtörtént és kész. Talán magától a helyzettől tartottam... Végül is nem tudtam hogy kéne majd viselkednem vele. Úgy ahogy eddig, vagy valahogyan másképp? Gondolkodás közben, felhúztam az aznap estére kiszemelt ruhámat, és meg is indultam.
Az utcák nem voltak csendesek egyáltalán, mindenhol az éppen buliba készülő fiatalok hangoskodása hallatszott. Nem foglalkoztam velük, csak mentem a célom felé. Most nem a végig gyaloglást választottam, hiszen sétáltam én eleget ma. Majdnem elaludtam a buszon, de gyorsan észbe kaptam, mert előttem van még az egész este, amit át kell vészelni...
Beléptem a kissé fülledt és hangos bárba, ahol nem foglakozott velem senki bővebben egy köszönésnél. Én se szoktam mondjuk...
Magamhoz képest elég korán odaértem, de nem mentem onnan sehova, inkább segítettem Soomin-nek. Nem szoktam vele se beszélni többet a szükségesnél, de váratlanul odafordult hozzám:
- Lefeküdtél Kai-al? - vigyorgott
Döbbenten néztem rá, a vér szinte megfagyott ereimben. Az arcáról lefagyott a mosoly amint meglátta hogy én nem vigyorgok rajta. Körülnéztem hogy van-e a közelünkben valaki, de a hallótávolság nem volt nagy a zajban, így nem kellett attól tartani hogy valaki meghallja.
- Te ezt honnan veszed? - nem ideges voltam, hanem félelem fogott el
- Hát - kezdett bele -, beszélni akartam Jongin-nel valamiről, így felmentem az "irodájához" és hallottam hogy nincs egyedül. Nem mentem be, de mivel nem akartam még egyszer visszamenni, így ottmaradtam. Rossz dolog tudom, de meghallottam hogy Jongin kissé feszült volt, és kíváncsi voltam hogy ugyan mi baja lehet a nagyfőnöknek, így ott maradtam. Azt mondta hogy sajnálta, de nem tudott ellenállni a felkínálkozó alkalomnak, és jóvá akarja tenni. Nem erőszakkal akarja ezt az egészet. Na, itt nekem már furcsa volt a dolog, aztán meghallottam a nevedet, de még direkt suttogta szinte, hogy ne lehessen hallani, ám én hallottam. Ledöbbentem. Itt még nem volt vége a beszélgetésnek, de annyira meglepődtem, hogy elmentem onnan nehogy rám nyissanak.
Elhűltem azon amit mondott, még ha nem is volt tiszta nekem ez az egész, a lényege az volt hogy megtudta valaki.
- Ki tudja még? - kérdeztem félve
- Senki. Nem mondtam el senkinek. - mosolygott biztatóan
- Köszönöm! - öleltem meg örömömben
Elég rossz volt hogy nem maradt köztünk Jongin-nal ez a dolog, de ha Soomin úgy akarta volna, akkor már mindenki tudná...
- Ennek örömére igyunk egyet! - vett elő két poharat, és töltötte volna ki a friss nedűt, de én megakadályoztam
- Normális vagy? Dolgozunk!
- Te úgyis jóba vagy Jongin-nel!
Amint észrevette, hogy nem nevetek a viccén, rendezte arcvonásait és normálisan szólt.
- Csak egy kicsit! Na! - könyörgött szinte
- Jajj! Add ide! - vettem el a poharat és egyből lehúztam
Marta a torkomat, de próbáltam nem kimutatni hogy mennyire rossz.
Elkezdődött az este, de nem is gondoltam hogy milyen hosszú lesz...

Közlemény!

Eljött a nyári szünet, mindenki nagy örömére. Én is örülök neki, bár nekem most ért véget egy hosszú szakasza az életemnek, ugyanis jövőre gimibe megyek, de nem ezért írok most. Azért nem hoztam most részt mert ugye most ballagtam meg minden, meg másrészt azért, mert amikor írtam, akkor a másik blogomhoz. (Készül egy Doojoon-os one shot, de lehet hogy nem fog beleférni egy részbe, úgyhogy lehet hogy mini fici lesz belőle, ha valakit érdekel.)
A nyár folyamán nem nagyon leszek itthon, éppen ezért kell majd a részeket telefonon megírnom, Wi-Fi és gép hiányában. Ha minden jól megy, akkor ez zökkenő mentesen menni fog, csak nagyon félek hogy nem menti el majd a telefon, meg hasonló kis kellemetlenségek. Igyekszem majd mindig hozni a frissítést.
Ha minden úgy akarja, akkor hétvégenként hozom is őket, de ha nagyon jó vagyok, akkor talán még pénteken is hozhatom, de ennek nem nagy a valószínűsége.
A mondanivalóm lényege, hogy heti egy rész lesz, ami vagy pénteken, vagy a hétvégén lesz valamikor. Kellemes nyári szünetet kívánok minden kedves olvasómnak, és remélem továbbra is ilyen aktívan olvastok majd, és komiztok minden egyes részhez. Remélem tetszeni fog a folytatás is!

11. FEJEZET

- Oh... akkor gyere üljünk le! - mentem oda a kanapéhoz, és ültem le rá, közben kikapcsoltam a TV-t
Lábaimat magam alá húztam, így a sarkamon ültem, és Youngjaet nézve vártam, hogy elkezdje mondanivalóját. Nagyon közel ült hozzám. Olyannyira, hogy térdem hozzáért a combjához. Nagyon ideges voltam, mert nagyon komoly arckifejezéssel fordult felém.
- Viszonylag régóta elakarom neked ezt mondani, de csak most vált olyan fokúvá a dolog, hogy nem bírom már magamban tartani. - nyelt egy jó nagyot - Amióta megláttalak a parkban, azóta rajtad gondolkozok folyamatosan. Azon az estén, nem tudom mi ütött belém mikor utánad mentem, de végül úgy gondolom hogy nagyon jól tettem. Akármit csinálok te jutsz eszembe. Nem tudom már milyen voltam azelőtt, mielőtt megismertelek. Nem volt régen, de nem tudok már semmit elképzelni nélküled. Amikor megcsókoltalak, abban a pillanatban azt hittem az lesz életem legjobb döntése, de utána mikor nem lett ennek folytatása, azt gondoltam mindent elrontottam. Éreztem ahogy visszacsókolsz, és folyamatosan azt az érzést kívántam vissza, mint ami abban a pillanatban volt körülöttünk. El se tudod képzelni mennyire jóérzés volt egy-egy ölelés, amelyben felmelegíthettelek. Amikor azt mondtad, hogy én vagyok az első akit felhoztál ide, olyan volt mintha az érzelmeim célba találtak volna nálad. Nem akarok súlyos szavakkal dobálózni, és nem is tenném meg ha nem lennék benne biztos. Tegnap el szerettem volna mondani, hogy... amikor itt álltam lent... - habozott - azt akartam mondani, hogy szeretlek!

A plafonra emeltem könnytől áztatott szemeimet, hogy nehogy legördüljenek a vízcseppek az arcomon, mire Youngjae végigsimított rajta. Beharaptam alsó ajkam, és néztem rá csillogó szemekkel.
- Én is így érzek! - jött ki hang végre a torkomon
Arca közeledett az enyém felé, míg végül lágy csókot nem hintett ajkaimra. Elvált tőlem, de én annyira vágytam rá, hogy megszüntettem újra a távolságot köztünk. Viszonozta érintésem, amibe bele is vigyorgott. Végigsimított az oldalamon, és én beleültem az ölébe, ezzel a mozdulatsorral, néha levegőt hagyva egymásnak. A pólóm az már tényleg csak addig ért, mint egy normális póló, ugyanis felgyűrődött egészen a derekamig. Nyakát átkulcsoltam, ő pedig derekamra rakta kezeit, így is még egy kicsit feljebbtornázva a ruhadarabot, ami már nemigen takarta testemet.
Vele akartam lenni. Mindegy hogy hogy, csak az volt a lényeg hogy azt amit csinálok, azt vele csináljam.
Csípőmről a kezét levezette a combomhoz, közben kicsit megakadt a bugyim szélében. Végigsimítottam tarkóján, mire ő próbálta lehúzni rólam a pólómat, amiben megakadályoztam, ugyanis megfogtam az egyik kezét, és elváltam tőle. Másik keze a fenekemre csúszott, ami még most is ott pihent. Kifújtam a levegőt, és végre tekintetemet ráemeltem, a kissé megilletődött Jae-re.
- Sajnálom... én - szálltam le róla - nem akartam, csak... - nem tudtam folytatni, nem is tudom mit akartam volna ebből kihozni
Beviharoztam a szobámba, és odaálltam az ablakhoz. Bámultam ki rajta, ameddig egy hang meg nem csendült a hátam mögül.
- Én sajnálom. Viszont azt nem mondom, hogy nem akartam...
A végét szinte már a fülembe súgta. Olyan közel volt, hogy testének néhány pontja hozzám is ért. Óvatosan megfordultam, és arcát fürkésztem, aminek csak néhány szegletét világította meg az éjszakai fény. Kezeit óvatosan, a derekamra helyezte, így még közelebb vonva magához. Ajkaink súrolták egymást, amit én szüntettem meg, egy kis pipiskedéssel. Elválva tőle megöleltem, és fejemet a vállára hajtottam. Nem tudom meddig állhattunk így, de nagyon jóérzés volt.
- Kicsit felszabadultabb vagy most már... - dünnyögtem megjegyzésem, de úgy hogy biztos hallja
- Hát, te se panaszkodhatsz. - puszilta meg a fejem
Erre a mondatára felugrottam rá, és bár kicsit hátrahőkölt, de megtartott. Nem tudom miért, de nagyon felszabadult voltam mellette.
- Vigyél már az ágyig légyszi! - néztem rá kiskutya szemekkel
- Lábon nem megy? - kérdezte mosolyogva
- Menne... csak akkor neked nem kéne semmit csinálni. - pusziltam meg
- Jaaaa, hogy ez így megy mostantól?
- Mit gondoltál? - vigyorogtam
Elvezényeltem hogy az ágy melyik részére üljön le, amit meg is tett velem együtt. Az ölében ülve ismét, vele szemben tettem szóvá, amin éppen elmerengtem egy kicsit.
- Úgy viselkedünk mintha már kitudja mióta együtt lennénk.
- Nekem tetszik. - ejtett egy sunyi vigyort
- Lehet ezt? - kérdeztem félve
- Mármint mire gondolsz? - nézett rám, de meg se kellett szólalnom folytatta tovább - Igazából nem lehet semmiféle kapcsolatunk, mármint nem lehet senkink... Szóval nem, nem lehet ezt, de kit érdekel? -csókolt volna meg, de én eltoltam magamtól
- Hogy-hogy kit érdekel? Téged és engem.
- Titokban lehet tartani, ne félj!
- De én szeretlek, és nem akarom hogy titokban legyen, csak nekem pont egy kis Idol palántába kellett beleszeretnem. - húztam végig ujjamat a mellkasán
- Megoldjuk, jó?
- Olyan fura hogy mi most... együtt vagyunk, mármint nagyon örülök neki, és soha senki nem mondott nekem ilyeneket, és nem váltott ki senki belőlem ilyen érzelmeket mint amilyeneket most te, de tegnap még rólad álmodoztam... - akadt el a hangom mert eszembe jutott hogy miért is valójában
- Tegnap nagyon aggódtam miattad, nagyon rosszul festettél. Mi volt a baj? - tette fel azt a kérdést, amit már a múltkor is le kellett pergetnem magamról
Nincs is itt Jongin, és mégis ilyen helyzetekbe tud sodorni, még ha ő maga se tud róla.
- Mondtam már hogy semmi, csak fáradt voltam... - ami részben igaz is volt
- Jó, oké. - láttam a fején hogy nem nagyon akarja elhinni, de ez van
Nem fogja soha megtudni, és ez így van rendjén. Magam miatt is, és miatta is legfőképpen. Leszálltam róla, és kifelé tartottam a helyiségből.
Az asztalon ott volt még mindig a kajám - ami logikus is - immár teljesen kihűlve.
- Most nézd meg! - mutattam a tálra, az éppen utánam jövő Youngjae-nek - Teljesen kihűlt miattad!
- Pótolhatom? - jött vészesen közel
Megcsókolt volna ami éppen majdnem megtörtént, de mielőtt megtehette volna otthagytam, és bementem a fürdőszobába. Most megkapta...
A hajamat engedtem ki, és közben eszembe jutott valami.
- Youngjae! - kiabáltam ki
Megállt az ajtóban és onnan figyelt.
- Mikor mész? - kérdeztem érdeklődve
- Jaaa, ha zavarok akkor megyek is. - fordult meg és távolodott tőlem
- Nem, nem azért kérdeztem na! - mentem utána - Nem akarom hogy miattam ne aludj eleget!
- Holnap próbám van... - gondolkozott el
- Ezért mondom, meg amúgy is szerintem már a fiúk is várnak...
- Veled akarok lenni.
- Én is, de... - húztam el a a szám
- Nem jössz velem? - kérdezte felvillanyozva
- Nem lehet úgysem... A fiúk még amúgy sem tudják, és nem is kéne még nekik, nem?
- Most biztos nem. Még én is a hatása alatt vagyok.
- Ummm, de cuki vagy! - vigyorogtam mint a tejbe tök - Na most már menjél, mert itt ragadsz! - mentem az ajtó felé közben megfogtam Jae kezét
Kinyitottam azt, majd mentem volna újdonsült barátom útjából, mikor magához húzott, és szenvedélyes csókba invitált. Nyelve simogatta az enyémet.
- Hmm. - adtam hangot érzelmeimnek
Olyan volt ez a csók mintha ez lett volna az első, annyira jó volt.
Mikor sikerült végre elszakadnunk egymástól, már szaladtam is az ablakhoz hogy hátha látom még ahogyan elhagyja ezt a helyet. Láttam ahogyan elsétál. Behuppantam az ágyamba, és már hiányzott mellőlem. Olyan volt mintha ezt az egészet csak képzeltem volna. Sokszor képzeltem már vele dolgokat, de egyik se volt olyan jó, mint ami most történt. El is felejtetem minden rosszat ami körülöttem volt, csak Youngjae létezett,
és én.

Másnap reggel 9-kor keltem ami nálam nagyon későnek számít, ám nem nagyon volt jelentősége szombat lévén. Eldöntöttem, hogy nézek ma valami göncöt magamnak, a már vészesen közeledő koncertre. Írtam Dae-nek, hogy mégis ilyenkor mit kéne felvennem, mert úgy már más a helyzet, ha nem a tömegbe van az ember.
Azért neki írtam, mert Youngjae-nek táncsak nem fogok ilyeneket írogatni, másrészt meg ő a legjobb barátom és férfi, biztos tudja mit látna szívesen egy lányon ilyenkor. A válasza csak annyi volt hogy: "Valami csinosat!"
Marha sokat segített. Legalább annyit mondott volna, hogy fekete legyen-e vagy valami, de nem. Utálok vásárolni, főleg egyedül, ezért elhívtam magammal SuDae-t, aki legalább tud is segíteni.
Már vagy 2 órája biztosan bolyongtunk a hatalmas épületben, mikor pihenésképpen elmentünk ebédelni. Elegem volt már az egészből, hisz ha volt ruha ami tetszett, akkor persze hogy nem volt a méretemben, vagy nem is volt semmi olyan ami megfogott volna, nem beszélve a rengeteg nézelődő emberről.
- És, mire kell ruha? - kérdezte Su miközben bekapott egy szál burgonyát
- Az ember nem vásárolhat csak úgy? - húztam fel a szemöldököm
- De, persze, csak nem jellemző rád, főleg hogy kifejezetten ruhát nézel.
- Hát... - néztem a távolba - koncertre megyek.
Amint néztem ki a fejemből, megpillantottam azt a pasit, aki a múltkor jött utánam, aki ismeri Jongint...