14. FEJEZET

Másnap arra riadtam fel, hogy a telefonom rezgett kettőt, és ezt az éjjeliszekrény csupasz felülete erősítette fel annyira, hogy felébresszen. Nyöszörögtem egy kicsit, és átkoztam azt, aki megzavarta álmomat. Meg se néztem ki, vagy mi volt az amiatt rezgett az a szar. Nagyon mérges voltam.
Felkeltem, és megnéztem mennyi az idő. 14:07
Egész sokat aludtam...
Összekötöttem lazán a hajam, megmostam az arcom, és kész is volt a hétvégi fejem.
A szemeim le akartak csukódni, de nem engedtem a csábításnak, mert akkor tuti hogy este nem aludnék semmit, ezért benyomtam a rádiót, és nyomattam a zenét.
A távirányítót megint nem találtam...
Felszeltem néhány gyümölcsöt hogy egyek valami egészségeset is, ám - mikor megakartam hámozni az első almát - észrevettem hogy a kuka színültig tele van. Utáltam levinni a szemetet, ezért konkrétan ameddig ki nem folyt a szemét a szemetesből, nem vittem ki. Saját hülyeségem ugyan, de mivel amúgy is bal lábbal keltem, szitkozódtam egy keveset.
Kinyitottam a bejárati ajtót, és a zacskót magam után húzva száguldottam le a lépcsőn.
Kivételesen én hangoskodtam, de teljesen megbocsáthatónak tartottam, nem is beszélve arról hogy délután volt. Bezzeg egyes szomszédok az éjszaka közepén képesek felborítani egy szekrényt is, csakhogy nehogy valaki tudjon aludni ... Ahhoz képest én...
Pont ezért nem foglalkoztam vele én se akkor.
A nagy kukák bent voltak a számukra kijelölt helyiségben. Benyitottam, és belehajítottam a szemetemet a legközelebb lévőbe.
Mikor kiléptem az ajtón, nemcsak megláttam, hanem még is hallottam a sátánt.
- DANBI! Gondolhattam volna hogy te hangoskodsz!
Persze mindig én szoktam...
- Hol van a macskám? - kezdte rá
- Figyeljen! Fogalmam nincs hogy hol van a szaros macskája, de nem is érdekel, csak engem hagyjon már békén!
- De tudom hogy te voltál! Te vagy olyan!
Nem tudtam már semmit reagálni erre, csak elnevettem magam, hogy hogy lehet ilyen hülyeségeket kitalálni.
- További szép napot! - őriztem meg a hidegvéremet
Nem figyeltem rá, csak ballagtam fel a lépcsőn, de mikor felértem, még akkor is hallottam ahogyan elátkoz.
Úgyis elfelejti...
Visszatértem a konyhapulthoz, és az almáimhoz, meg narancsokhoz, és megvalósítottam velük eredeti tervemet.
Mielőtt még leültem volna tömni a fejemet, úgy gondoltam jobban fog esni az étel ha bekapcsolom a TV-t, ezért kikapcsoltam a rádiót, és megkerestem a távirányítót. Nem volt könnyű dolgom...
Egy zene és sztárhírekkel kapcsolatos csatornát néztem, mikor elkezdték mondani az éppen aktuális történéseket a nagyvilágban. Nagyon nem tudott érdekelni, de mikor el akartam kapcsolni, meghallottam hogy: "Az új debütáló csapat, a B.A.P..."
Majdnem kiesett a kezemből a tál, amint meghallottam azt a három betűt. Nem is tudtam figyelni arra hogy mit mondott utána. A TS épületét mutatták, de a fiúkról csak a promóképeket vágták be. Örültem is neki hogy nem kellett olyat néznem, hogy az arcukba tolják a kamerát...
Mire feleszméltem már vége is volt a velük kapcsolatos témának.
Az első sokk után átfutott a fejemen a gondolat, hogy jobb ha szokom... De meg lehet-e egyáltalán szokni hogy a barátaimról fog talán egész Korea beszélni?!
Miután megemésztettem a dolgot, igyekeztem nem gondolni rá, bár elég nehéznek bizonyult mert amúgy is hiányzott nagyon Youngjae is, meg a többi dinka is.
Gyorsan eltelt a nap, és már csak azt vettem észre hogy korom sötét volt. Ez az átka ha az ember sokáig alszik...
Még vetettem egy utolsó pillantást a telefonomra elalvás előtt, hogy ugyan mennyi az idő, de a szívem majd' kiugrott a helyéről mikor megláttam hogy van egy üzenetem Youngjae-től:

14:04 Youngjae

Szia! Van egy rossz hírem. Akkora felhajtás van körülöttünk, hogy ha még tehetném se tudnék elmenni hozzád, te pedig nem jöhetsz mert veszélyes lenne. Nem akarnék kockáztatni, nehogy valami baj legyen, hiszen már van hogy a rajongók itt ácsorognak a kiadó előtt, és várják hogy lássanak minket. Azért SMS-t írtam mert nem szeretném ha valaki meghallaná mit mondok. Nagyon hiányzol, tudod nagyon jól! Alig várom a szombatot már csak azért is hogy lássalak. Szeretlek!

Egy részről nagyon örültem hogy adott életjelet magáról, másrészt viszont nagyon szomorú is lettem hogy csak egy hét múlva láthatom. Bár nyilvánvaló volt hogy nem leszünk majd sülve-főve együtt...
Csak annyit írtam neki vissza, hogy majd találkozunk, és szeretem. Így is már lehet hogy azt hitte vissza se írok, olyan régen küldte nekem.
Jobban megnézve rájöttem hogy rá ébredtem fel, és egyből visszaszívtam azokat amiket mondtam "reggel" mérgemben.

-6 nap múlva-

Eljött a nagy nap. Az amire én is, de legfőképpen a fiúk vártak.
Beszéltem telefonon Yongguk-kal arról hogy hová menjek és mikor, még úgy talán 3 nappal az esemény előtt. Csak erről folyt a beszéd, semmi másról. Nem is tarthatott fél percnél tovább.
Már vagy három órával az indulás előtt elkezdtem készülődni, hogy biztosan kész legyek, és el bírjak indulni időben.
A hajamat csak kivasaltam, a sminkem pedig csak egy picit volt több az átlagosnál, azt is csak azért mert nem mindennapi napról volt szó. A ruhámat kivettem a szekrényből amit még SuDae-vel vettem, és felhúztam magamra. Balerinát vettem fel hozzá, de a táskámba oda volt készítve a magassarkú, hogy majd felveszem, csak teljesen feleslegesnek tartottam abban tömegközlekedni. Majd ha odaérek...
Odaálltam a tükör elé a fürdőszobába, de csak éppen a csípőmig láttam magam. A ruha elég egyszerű volt. Krémszínű, ujjatlan, az oldalán egy kis bevágással ami épphogy engedett kilátszani egy kis bőrfelületet. Elöl combközézépig ért, hátul valamivel hosszabb volt. Egyáltalán nem volt kirívó. Nem is akartam olyat. Sose szerettem.
Elindultam hát, még vagy másfél órával a kezdődése előtt, de jobb ott lenni időben. Mikor kiléptem az ajtón, a fekete szövetkabátomat meglengette egy kicsit a csípős szél. Nem volt már hó se az utakon, se máshol. Mázlim volt kivételesen, de nagyon fáztam annak ellenére, hogy nem volt még akkor mínusz. Majd visszafelé... Hülyén éreztem magam. Mindenki körülöttem vastagon fel volt öltözve, én meg...
Aztán végülis úgy voltam vele, hogy nem csak én leszek úgy. Biztos más is így öltözött fel, csak őket kocsi viszi, nekem meg végig kell utaznom a fél várost busszal...
Zötykölődtem vagy fél órát a buszon, mire kilyukadtam abba a megállóba ami a legközelebb esett a hatalmas helyszínhez. Felvettem a magassarkúmat mikor már majdnem odaértem, csakhogy minél kevesebbet kelljen benne lennem mert mocskosul tudott tőle fájni a lábam, hiába voltam benne minden héten legalább egyszer.
Életemben nem mentem még ekkora tömeggel megtömött helyre, pedig én aztán igazán sokat találkoztam olyannal... Nekem a hátsóbejáraton kellett bemennem, de láttam a rengeteg embert, akik mind azért jöttek el hogy lássák a fiúkat. Elképesztően furcsa érzés volt.
Hála az égnek a biztonságiőrnek nem kellett sokat magyarázkodnom, mert Yongguk elmondta hogy ki vagyok, de azért elkérte a személyimet, hogy teljesen meggyőződjön a kilétemről. Örültem neki hogy Guk előrelátó volt, mert úgylehet be se engedtek volna, ami külső szemmel tényleg egyértelmű lett volna. Bent voltam. Folyosók keresztezték egymást, mindenki sietett valamerre, senkinek nem szúrtam szemet. Szerintem észre se vettek. Az ajtókra ki volt írva hogy mi van mögötte, de mégse tudtam tájékozódni. Éppen már segítséget kértem volna valakitől mikor meghallottam a nevemet a hátam mögül.
- Azta mindenit! - nézett végig rajtam Himchan, folytatva a köszönést
- Szia! Örülök hogy látok valami ismerős arcot. - öleltem meg
- Nagyon jól nézel ki! - ámuldozott
- Köszönöm! - mosolyogtam - Merre vannak a többiek? - tereltem a témát
- Bent az öltözőben. Nekem is ott kéne lenni, csak kijöttem egy kicsit. De jól tettem mert szerintem fél napig itt bolyongtál volna ha nem talállak meg - nevetett
- Ha-ha - vágtam be látszólag a durcit
- Menjünk! - nézett el a fejem fölött, és nyögte ki hirtelen a mondatot
Nem szóltam semmit, csak követtem. Mikor lekanyarodtunk arról a folyosóról, akkor szólt hozzám kicsit megkönnyebbülten.
- Bocsi, csak már valaki nézett minket, és nem szeretnélek kellemetlen helyzetbe hozni...
Nem értettem miféle kellemetlen helyzetre gondolt, de már nem is tudtam rá reagálni, mert megérkeztünk az öltözőbe, ami ugyancsak tele volt emberrel, de tisztán ki tudtám venni a kanapén telefonozó Daehyun alakját.
- Dae! - szólt kicsit hangosabban Himchan, mire az említett felkapta a fejét
Tekintete megnyugvást sugárzott mikor meglátott, és apró mosollyal az arcán közeledett felém.
Nagyon örültem neki hogy láthattam.
- Szia! - vont magához és ölelt meg szorosan
Elhümmögtem a visszajelzést, és amint áttekintettem Dae válla felett, láttam is közeledni Zelot, Yongguk-ot, és Moon-t.
Mindenkit végigöleltem, többet nem is nagyon tudtak velem foglalkozni, de mikor Zelohoz értem, és végeztem az üdvözlésével, nem bírtam már magamban hagyni a kérdést, ami annyira nyugtalanított.
- Hol van Youngjae? - néztem a szemébe
Úgy éreztem egyáltalán nem feltűnő a kérdés, hisz ha más hiányzott volna is feltettem volna.
- Őő - nézett szét - fogalmam sincs, de mindjárt jönnie kell amúgy is. Itt lesz! - küldött egy bíztató mosolyt
- Oké! - vágtam rá, de belül kicsit szomorú voltam
- Ülj le ide! Innen biztos nem fog senki felállítani. - folytatta
- Köszi! - ültem le, de előtte megszabadultam a kabátomtól
- Hú noona, nagyon jól nézel ki! - jegyezte meg még utoljára mielőtt magamra hagyott volna, ugyanis hívta a sminkes
Megmosolyogtam a kis bókját. A fiúk szétszóródtak, Guk-ot láttam néha kicsit feszülten járkálni. Zelora láttam csak rá, ahogyan csinálják a sminkjét. Jobb ötlet híján elkezdtem nézni, de hamar meguntam és hol ide, hol oda kaptam tekintetem.
Egyszer mikor az ajtóra néztem, Youngjae jött be rajta.
Legszívesebben a nyakába ugrottam volna, de nem tehettem. Mikor meglátott, hatalmas vigyor terült szét az arcán. Felálltam és mikor odaért hozzám, nagyon szorosan magához ölelt.

- Hiányoztál! - suttogta a fülembe
Erre én csak adtam az arcára egy alig érezhető, de biztosan kivehető puszit. Nem mertem normálisat adni, nehogy észrevegye valaki. Tudtam volna még úgy állni, de aztán leült mellém ameddig éppen nem hívták sehova. Nagyon halkan beszéltünk.
- Már azt hittem nem is jössz ide hozzám. - biggyesztettem le ajkamat
- Kerestem egy helyet ahol talán kettesben tudunk lenni, és beszélhetünk, de csak a koncert után ha nem rángatnak el sehova.
- És az mennyire valószínű?
- Hát, a végén gratulál mindenki mindenkinek, és remélem ennyi.
- Majd meglátjuk mi lesz.
- Alig várom hogy egy kicsit együtt legyünk. - rakta a kezét a combomra
- Én is. - fordítottam el a fejem
Alig bírtam tartani magam hogy ne csókoljam meg, ezért fordultam el.
- 10 PERC! - serkent egy éles hang valahonnan
- Mennünk kell a színpadhoz. - szólt mellőlem Jae
- Ügyes leszel! - biztattam
Küldött felém egy kis mosolyt.
- A számok közt úgyis visszajövünk ide átöltözni, még láthatjuk egymást!
- De semmi több. - folytattam
Elhúzta a száját, de már mennie kellett.
A többiek is mikor elmentek mellettem szóltak pár szót, Dae-t és Zelot meg is öleltem, majd ők is otthagytak. Egyedül maradtam, hiszen a sminkesek, meg fodrászok mentek velük együtt. A helyiségben volt egy TV, amin keresztül látni lehetett a színpadot, és utána nyilván a koncertet is.
Komolyan úgy izgultam, mintha az esküvőmön lettem volna.
Kényelmesen elhelyezkedtem a kanapén ahol Dae ült, ami végül az én helyem lett, és néztem a visszaszámlálást.

13. FEJEZET

Egyik poharat követte a másik. Amikor nem volt dolgunk, elnevetgéltünk, és egy ital társaságában jól éreztük magunkat. Mikor jött valaki, szinte a tekintetünkkel elküldtük a bús picsába, de ki kellet szolgálni, hisz ezért voltunk ott eredetileg...
Konkrétan mi is buliztunk a pult mögött. Ordított a zene, éreztem ahogy az ereimen átfutnak a hanghullámok. Az egész testem bizsergett. Nem voltam már teljesen önmagam.
Baromi rosszul kezdtem érezni magam, de folytattam tovább azt, amit eddig csináltunk. Igyekeztem nem foglalkozni vele, ám ez egy idő után lehetetlennek tűnt számomra.
- Ki kell mennem! - hajoltam közel Soomin füléhez, és ordítottam bele
Bólintott egyet, és még viszonylag szilárdan vettem utamat a mosdó felé. Nem volt messze, de elkapott a pánik annak láttán, hogy mennyien álltak előtte. Bíztam benne hogy nem oda várnak, ám nem volt ekkora szerencsém. Kavargott a gyomrom.
Nagy levegőt vettem, és mintha semmi bajom nem lett volna, olyan arcot vettem fel. Átgondoltam a dolgokat - már amennyire tudtam -, és eszembe jutott hogy a klub másik felében is van egy wc, de ahhoz át kell verekednem magam az embertömegen.
Belevetettem magam a bulizók tömkelegébe. Megfeledkezve úticélomtól kezdtem elvegyülni, és táncolni. Valami fiú hozzám simult. Más esetben elküldtem volna a halálba, de most még tetszett is a dolog. Csípőmre rakta kezét, így elég közel volt...
Megfordultam, így szembe voltam vele. Táncoltunk egy darabig, de eléggé elkezdett fogdosni, ami nem annyira nyerte el tetszésem, de nem szóltam érte. A levegő fülledt volt, a srác arcán megcsillant egy-két izzadságcsepp. Nem közvetlen rá figyeltem, hanem el-el néztem a távolba, hátha rálátok Soomin-re, de nem.
Hirtelen a fiú az ajkaimra tapadt, és jól belemarkolt a fenekembe. Nyelve egyből behatolást kért, de nem engedtem, és ellöktem magamtól.
- Normális vagy? - valószínűleg csak az artikulálásomat látta, pedig ha hallotta volna a hangomat...
Siettem onnan el, és eszembe jutott hogy valójában miért is mentem arra. Nem is csodálom mondjuk hogy a srác letámadott... kínáltam magam szinte, de nem tudtam gondolkozni ép ésszel. Akkor még nem gondoltam erre...
A mosdóban nem volt, csak egy lány, aki a sminkjét igazította. Mikor beléptem vetett rám egy pillantást, majd újból visszafordult csinálni a fejét. Annyi smink volt rajta, hogy szerintem életemben nem láttam ennyi festéket egy fejen... Odaléptem a tükör elé, és felfrissülésképpen megmostam az arcomat. Egy darabig bámultam magam, de aztán a szemem a lányra tévedt, aki még mindig igazgatta magát. Cseppet se zavarta hogy nézem, még meg is mosolygott.
Kicsit élénkebb lettem, és letöröltem a még mindig az arcomon éktelenkedő vízcseppeket. Kifújtam a levegőt, és kimentem a helyiségből. Az üvöltő zene a nyakamba omlott szinte. Jóval halkabb volt a mosdóban, ami jót tett a füleimnek, de most...
A földet pásztáztam, és megint elkapott valami hülye érzés. Szinte még el sem indultam semerre, már neki mentem valakinek.
- Bocsánat! - mondtam magam elé, de biztos hogy nem hallotta
Felnéztem, és Jongin sötétbarna szemeivel találtam szembe magam.

A meglepettségtől egy pillanatra lefagytam, de utána gyorsan magamhoz tértem. A fülemhez hajolt, és úgy beszélt hozzám.
- Neked nem dolgoznod kéne?
Kicsit haboztam, de aztán határozottan szóltam.
- Csak kijöttem wc-re. Már azt sem lehet, vagy mi? - mondtam most én a fülébe
- Ne nézzél hülyének!
Nem tudom miért, de elmosolyodtam ezen a mondatán, amit meg is látott.
- Szia Kai! - simított végig a karján az a csaj, akit az előbb a mosdóban láttam - Várlak! - olvastam le a szájáról az egészet
Hát a lányt elnézve csodálom hogy nem esett le legelőször nekem hogy mi is valójában...
Undorodva néztem rá, de csak egy-két másodpercig, mert utána otthagytam őket, és elindultam Soomin-hez. Még mindig elég szarul voltam, de már a hangulatot se tudtam magamra erőltetni.
Nem álltam le táncolni, csak dúrtam magam előre.
Kissé ingatag voltam, de egyszer sem sikerült elesnem, ami egy ekkora tömegben nem is lett volna szerencsés. Soomin ugyanúgy rázta magát, mint mikor otthagytam.
- Na jobb már? Vagy mi volt a baj? - jött oda hozzám
- Semmi, hagyjuk! - raktam a kezem a homlokomhoz, és sütöttem le a szemeimet
- Még rosszabb a kedved mint volt! Itt a megoldás! - mutatott egy félig teli Whiskys üvegre - Tudd hogy egy kortyot sem ittam mióta elmentél. Sőt! Tartottam a frontot helyetted is, szóval én megérdemlem, te pedig szarul vagy, és ez a gyógyszer! - vigyorgott
Nem reagáltam, de ezt valószínűleg egy igennek vette, és ki is töltötte az italt, amit az orrom alá nyomott.
- Nem kérem... - toltam el a kezét, amiben tartotta
- Jó, akkor megiszom mind a kettőt! - rántott vállat
- Én nem tenném, Jongin-nel találkoztam, és tudja hogy mit csinálunk, és nem szeretném ha levonná a fizetésből...
- Oh... akkor ezért vagy ilyen! Mármint Jongin miatt!
- Nem Soomin. A piától vagyok szarul! Ezt most szépen lerakod - vettem ki a kezéből a poharat -, és úgy csinálunk mint akik normálisak!
Nem kötözködött tovább, hanem hallgatott rám.
A buli szép lassan, de lecsillapodott, az emberek nagy része már elhagyta a helyet, a többit meg kitessékelték ha olyat csináltak, márpedig elég sokszor előfordult az olyan. Poharakat törölgettem Soomin társaságában, de nem szóltunk egymáshoz. Ahogy tekintetem ide-oda tévedt, megpillantottam amint Jongin "barlangjából" kilép az a... hm... csaj.
Nagyot nyeltem, és közömbös fejet vágtam.
- Sziasztok! - intett, és igazította meg magán azt a kevés ruhát
Nem is értem hogy nem fagy szét, de biztos valami melegíti...
- Szia! - hallottam mellőlem a visszajelzést
Nem köszöntem neki. Nem akartam, így nem is tettem meg.
- Mondtam én hogy az a bajod! - hallatszott halkan mellőlem
Nem volt energiám leállni vitatkozni hülyeségeken. Azt gondol amit akar...
- Szia babám! - jött a hang velem szemből
Nem is gondoltam hogy nekem szól, csak akkor, amikor mellőlem kis kuncogást hallottam. Felnéztem és az a fiú volt előttem, akivel leálltam táncolni.
- Te mit akarsz? - folytattam tovább a törölgetést
- Valamit nem fejeztünk be...
Ez hülye! Gondoltam magamban. Kívülről csak ejtettem egy mosolyt, ezzel is jelezve, hogy jó lenne ha inkább elhúzna, de nem vette a lapot.
- De befejeztük. - jelentettem ki
Nem tudom mi ütött belém akkor, de százszor megbántam már hogy egyáltalán engedtem hogy hozzám érjen. Szar kedvem volt amúgy is, és nem vidított volna fel egy ilyen kis... Amúgy se vagyok olyan mint Kai, akinek lételeme az ilyesmi, és agyba-főbe csinálja.
- Nem fogsz velem szórakozni! - durvult be, és jött be a pult mögé, majd ragadta meg a kezem
- Eressz már el! - rivalltam rá
Elengedett, de továbbra is szinte fenyegetően nézett.
- Ugyan menjél már mást boldogítani! - lett elegem abból hogy ott állt mellettem, és várt
- Úgy látom hogy a hölgy nem kíván veled menni, szóval légyszíves hagyd el az épületet! A bulinak vége. Ő - vezette rám tekintetét - dolgozik, és örülnék ha nem akadályoznád benne. - hallatszott Jongin nyugodt, mégis határozott hangja

A fiú nyilván észrevette hogy valami fontos emberrel találkozott, ezért egy szó nélkül, bár szépen lassan, de otthagyott. Még egy pillanatra én is elhittem hogy valami tekintélyes személy lehet Jongin, holott a szememben soha nem volt több egy kis pénzeszsáknál, aki mindent, és mindenkit megkap. Ennek ellenére hálás voltam most neki.
- Gyere! - szólt miután távozott a srác
- De... - mutattam fel éppen a kezemben lévő poharat
- Majd Soomin megcsinálja! Amúgy sem kéne neki itt lenni, de ahogy látom szereti a plusz munkát! - nézett szúrósan az említett lányra
Szegény Soomin fel se nézett, csak próbálta gyorsabban törölgetni őket.
Már ebből lehetett tudnom, hogy nem éppen egy meleg baráti ölelést fogok kapni...
Maga elé engedett, és így mentünk fel a "mészárszékemhez". Nem ültem le, mert nem terveztem sokáig maradni, csak meghallgatni, aztán csinálni a dolgomat. Bevágta az ajtót. Kicsit összerezzentem a hang hatására.
- Hidd el hogy rohadtul nem érdekelne hogy kivel flörtölgetsz, vagy egyáltalán az hogy mit csinálsz, csak ha fizetlek valamiért, akkor azt elvárnám hogy megcsináld! Nehezedre esik, vagy mi?
- Csak rosszul voltam, és elmentem a mosdóba megmosni az arcomat. Nem flörtöltem senkivel, csak táncoltunk...
- Csak táncoltatok? - nevetett fel - Igen. Nos, szerinted egy éjszakai szórakozóhelyen mit jelent az hogy táncolsz valakivel? - tartott egy kis szünetet - Ráadásul nem is vagy tiszta. - jött közelebb - Meg se próbáld megmagyarázni hogy mi volt ez a mai. Végignéztem az egészet!
- Neked nincs dolgod? Jajj, bocs. Van. Lerendezni a kurváidat! Az nagyon megy neked.
- Na mi van, talán a kicsi Danbi féltékeny? - simított végig az arcomon
- Ne érj hozzám! Az előbb még kitudja hol járt... - néztem a kezére
Eleresztett egy félmosolyt.
- Ügyesen kikerülted a kérdést.
- Azt a kérdést te se gondoltad komolyan, ugye? - nevettem gúnyosan
Még ő maga is elmosolyodott rajta egy pillanatra.
- Ahhoz képest hogy én egyszer az életben ittam annyit hogy jól érezzem magam 10 percre, és leálltam egy fiúval, édes kevés ahhoz képest amit te művelsz itt. - néztem körül - Undorító!
Rezzenéstelen arccal bámult rám, de már nyomasztott hogy a közelemben volt. Elég volt belőle egy életre...
- Ha tudni akarod akkor nem feküdtem le azzal a csajjal. Kíváncsi voltam hogy reagálsz rá miután mi megtettük. A várt eredményt hoztad! Annyira érzékeny a lelked, hogy nem bírod elviselni, hogy valakinek nem jelentesz semmit, csak egy éjszakát! - mosolygott
Igaza volt. Rettegtem tőle, de nem az olyanok miatt mint amilyen ő.
Nagy levegőt vettem, és igyekeztem érzéstelen arccal a szemébe nézni.
- Nem is gondoltam hogy majd én leszek az életed fordulópontja, és megváltozol. Megfordult a fejemben hogy talán valami emberi érzés felszabadul belőled, de látom hogy reménytelen vagy. Talán te is elgondolkozhatnál rajta hogy miért csak a kurvák, meg azok akiket rákényszerítesz, fekszenek le veled.
Arcáról lefagyott a mosoly. Én se vigyorogtam rajta. Cseppet sem élveztem. Ez volt az igazság, ami nem volt derítő a részéről, bár lehet hogy ő élvezte, nem tudhatom, hisz kiszámíthatatlan.
Bámultuk egymást. Mélyen belenézett a szemeimbe, úgy ahogy én az övéibe. Szinte zavarban voltam tőle.
- Ha megbocsátasz - toltam el magamtól, amennyire engedte -, mennék a dolgomra, még mielőtt megszólsz érte! - nem reagált - Azért köszönöm hogy elküldted a fiút, mert...
- Szívesen! Jobban is vigyázhatnál magadra, mert nem lesz ott mindig valaki melletted hogy segítsen! - hajolt nagyon közel, és a mondat végét szinte már suttogta
Nyeltem egy nagyot, és kibújtam előle. Nagyon kellemetlen volt hogy újra olyan közel volt.
A lépcsőn lefelé menet sok minden kavargott bennem, többek között hogy mit értett azon hogy nem lesz "mindig" valaki a segítségemre, hisz ez volt az első amit láthatott. Daehyun-nal volt még ilyen, de az...
- Nagyon lebaszott? - sietett oda hozzám Soomin, így félbeszakítva az eszmefuttatásomat
- Nyugi! Nem. - erőltettem magamra mosolyt
- Már azt hittem azért tart bent ennyi ideig, mert megkínoz! - próbált vicces lenni, ám alapesetbe se nevettem volna rajta
Hála az égnek az este folyamán nem találkoztam többet Jongin-nel, de láttam felmenni hozzá Jungsut, akit még mindig nem tudok hová tenni. Ameddig ott voltam, nem láttam őket kijönni.
- Végre haza! - jegyezte meg Soomin a szájában egy cigarettával, amit meggyújtott, mikor hazafelé tartottunk- Bírlak! - jelentette ki - És most nem vagyok részeg! - tette hozzá
- Nem is voltunk azok! - mosolyogtam
- Hidd el, ha rajtam múlik akkor nem emlékeznél az estére!
- Azt egyből gondoltam! Azért így is sikerült kicsit becsípni. Nem érzed?
- Ó, én már csak azt érzem ha a földön fetrengek, és nevetek a nagy semmin! - olyan volt mintha valami emléke visszatért volna, és azt idézte volna fel újra, olyan fejét vágott
Jobbnak láttam nem forszírozni a dolgot...
- Tök jó hogy nem voltam egyedül. Köszi!
- Ugyan, legalább most már tudom hogy jó fej vagy!
Jól esett hogy ezt gondolta.
- Hú - eszmélt fel -, nekem nem is erre kell jönnöm! - nevetett
- Mondtam én hogy megártott a pia! - mosolyogtam
- Jha! - nevetett tovább - Na puszi, majd találkozunk! - fordult meg, és hajította el a slukkot
- Szia! - intettem neki
Elővettem a telefonom megnézni hogy mennyi az idő. 3:43
Csodálatos.
Hazaértem olyan 20 perc múlva, hulla fáradtan, és semmire nem vágytam jobban, mint egy kis alvásra. Na jó. Talán egy valaki überelhette volna az ágyat, de Youngjae közelsége kivitelezhetetlen volt...