17. FEJEZET 18+

Feljebb húztam magamon a takarót, és Jae nyugodt arcán felejtve tekintetem, merengtem azon, hogy mi van ha... Mi van ha lefeküdtünk, és én nem emlékszek semmire belőle? Ha az első alkalom... csak egy éjszaka volt, és semmi több?
Teljesen el voltam veszve a gondolataimban. Nem tudtam hogy miután felébred, hogyan kéne vele viselkednem, vagy ha esetleg ő sem emlékszik semmire...
Nem bírtam tovább, lassan az arcához érintve kézfejemet, kezdtem cirógatni.
- Youngjae! - suttogtam lágyan.
Mocorogni kezdett, majd elfordult a másik irányba. Meztelen háta megcsiklandozta a fantáziámat, ezért a lapockái között végighúztam az ujjamat, mire kicsit összerezzent. Nem tudtam eldönteni hogy a jó érzéstől-e, vagy csak azért mert meglepődött. Közelebb húzódtam hozzá, majd megpusziltam a vállát. Fogalmam sem volt hogy miért cselekedtem ezt...
Ám mikor nem reagált rá semmit, egyszerűen visszafeküdtem a helyemre, és a plafont fixírozva gondolkoztam, hogy vajon mi baja lehet. Talán tegnap csináltam valamit?
Amint kigondoltam ezt, Jae megfordult, és megfogta a kezem, így közelebb vonva magához. A fejem búbjára adott egy csókot, én pedig automatikusan raktam a fejem a mellkasára, ezzel egyidőben átölelve őt.
- Jó reggelt! Hogy érzed magad? - érdeklődött kicsit rekedtes hangon.
- Fáj a fejem, de ettől függetlenül jól, mert itt vagy velem - karoltam át szorosabban - de arra nem emlékszek hogy miért...
Sóhajtott egyet, majd válaszra nyitotta a száját - Értem. - kezdte cirógatni a hátamat
- Mi történt? - kezdtem kicsit kétségbe esni, mert nem volt jó kedvében.
- Tegnap este, nagyon sokat ittál, én próbáltalak lebeszélni de nem hallgattál rám. Olyannyira sokat, hogy egyedül nem lehetett hazaengedni, így eljöttem veled. Megbeszéltem a fúkkal hogy valószínűleg maradok is, hogyha esetleg valami lenne, akkor legyen melletted valaki.
- És... a... ruhák? - harapdáltam az ajkamat zavaromban.
- Azok... mikor megláttad az ágyat, egyből elkezdtél vetkőzni, és engem sem kíméltél... - hagyta a levegőben lógni a mondat végét.
Ám nem kellett ahhoz befejeznie hogy értsem mire céloz. Abban a pillanatban a szívem összeszorult, és mintha a lelkem egy részét kitépték volna. Én hülye... Mindent elrontottam ismételten.
- Hé! - Simított végig a hajamon - Mi a baj? - érdeklődött mikor észrevette, hogy valami nem stimmel velem.
- Akkor... - néztem fel rá - Mi most megtettük?.
Youngjae kicsit megemelte az egyik szemöldökét, és kérdően nézett.
- Hogy lefeküdtünk-e? Nem, dehogyis! - tiltakozott - Nem tettem volna meg veled úgy hogy nem is emlékeznél belőle semmire! - puszilt homlokon.
- Ah, de jó! - mosolyogtam, immár kicsit felszabadultabban, mert a bazi nagy kő ami a szívemen volt, egyszerűen szertefoszlott.
Youngjae kicsit furcsán nézett, majd folytattam.
- Nem arról van szó hogy nem akarom, csak én valahogy sokkal meghittebb környezetben szeretném az elsőt. - nyújtóztam fel egy csókért
Többet érdemelsz! - folytattam magamban a mondatot
- Egyet értek! - mondta egy félmosoly kíséretében.
- Sajnálom hogy hülye voltam, gondolom nem voltam egy szép látvány, meg nagyon gáz lehetett nektek is... - sajnálkoztam.
- Kicsit szétcsúsztál, de mindenkinek vannak ilyenjei...
- Nem vagyok amúgy ilyen... nem is tudom mi ütött belém.
- Elhiszem, nyugi! - nyugtatott.
- És hogy-hogy itt lehetsz most velem, és pont téged engedtek el? Hogy csináltad?
- Dae akart jönni, csak te ragaszkodtál hozzám, már attól féltem hogy elszólod magad, de hála az Égnek nem. - vigyorgott.
- Na látod hogy milyen okos vagyok részegen is? - nevettem, majd a fejfájás felülkerekedett rajtam, és elcsendesedtem.
- Én egész nap itt leszek ha kell. Vigyázok rád!
- Tudom hogy rád mindig számíthatok! - mosolyogtam erőtlenül.
- És most pihenni fogsz, ameddig én csinálok valami harapnivalót. - kelt volna fel, de nem hagytam.
- Nem vagyok éhes! Gondolom tegnap nem fürödtünk... És most én el is megyek! Nem jössz? - kérdeztem tőle teljesen természetesen.
Jae-ben mintha megfagyott volna a vér egy pillanatra, majd megcsóválta a fejét.
- Menj csak, addig én csinálok valami ehetőt! - mosolygott, majd eltűnt a konyhában.
Hát ahogy néztem alsóban jó kis formás popója volt... Ám ki kellett vernem a fejemből a látványt, és elmenni a fürdőszobába.
Vettem ki a szekrényből tiszta ruhát és fehérneműt - közben a földön heverő ruhákat is összeszedtem - majd mentem ki a fürdőszobába. Vetettem egy pillantást Jae-re aki a hűtő előtt állt tanácstalanul, bamba fejjel, amit elkönyveltem annak hogy nem tudja mit akar...
Behajtottam magam után az ajtót, majd a ruháimat ráraktam a szennyestartóra. Megnyitottam a vizet, ami csobogás hangjával töltötte ki a helyiség csendjét. A csapra támaszkodva néztem a tükörbe, ahonnan egy nyúzott arcú Danbi köszönt vissza rám. A tegnapi sminkem rajtam volt, de már közel sem olyan formában mint amilyenbe felvittem...
Gyorsan lemostam azt, így emberi formát kölcsönözve magamnak. Levetkőztem, majd beleültem a forró vízzel teli kádba. A lábamat felhúztam, és átkulcsoltam azokat a két kezemmel. Borzalmas lett volna egyedül lenni ilyen szar állapotba - pedig tényleg csak magamnak köszönhettem -  de Jaere lehetett számítanom.
A néhány másodperces egyedüllétet, a halk, és lassú, bizonytalan ajtónyitódás törte meg.
- Te? - lepődtem meg mikor megláttam, hogy Jae tényleg bejött.
- Meggondoltam magam, és inkább most szeretnék fürdeni. - jelentette ki, kicsit félénken
Mosolyogtam egy aprót, majd letolta a boxerét, én pedig az ajkamat harapdálva próbáltam leplezni zavaromat.
Beült hozzám, de ahogy láttam, nem csak én izgultam, hisz még soha nem voltunk ilyen intim helyzetben.
- Meggondoltad magad, mi? - mosolyogtam, és igyekeztem oldani a helyzetet.
- Meg! - szüntette meg köztünk azt a leheletnyi távolságot is.
A testem ellazult, a vizes kezem felsiklott a tarkóján. A lábam kicsit megcsúszott, ami a lába közéhez ért. Gyorsan el is húztam onnan, ám Jae a combomra rakta a kezét, és visszatolta azt. A lábammal kezdtem óvatosan cirógatni hímtagját, amíg még mindig csókban forrtunk össze. A combomról a keze az oldalamat kezdte simogatni, én pedig azt a lábam közéhez vezettem. A csókunkat megszakítva mosolygott rám, majd végigsimított az érzékeny felületen. A puszta érintésétől el tudott volna érni a gyönyör.
- Akarod? - lihegte vágytól tüzelten.
Aprót bólintottam majd magamhoz húztam és megcsókoltam. A teste az enyémnek simult, egyik kezével a kád szélébe kapaszkodott, hogy ne nehezedjen teljesen rám. Kezem a férfiasságához siklott, amin végigsimítottam, majd gyengéden rámarkoltam, húzogatni kezdtem a kezemet rajta.
- Nhe itt! - fogta meg a kezem, de látszott rajta hogy alig bírta türtőztetni magát - Menjünk a hálószobába! - távolodott el, és állt fel.
Hát nem csak ő állt hanem a szerszáma is, aminek láttán még inkább kívántam őt. Gyorsan kimásztam én is, de azért a rend kedvéért magam köré csavartam egy törölközőt.
- Ez minek? - jött közelebb, és ráharapva alsó ajkamra kezdett incselkedni velem.
- Azért hogy legyen mit letépni rólam! - dünnyögtem a szájába, ezzel egy időben helyezte mind a két kezét a fenekem alá, én pedig végrehajtva ki nem mondott kívánságát, felugrottam rá.
Hiába volt rajtam a törölköző, konkrétan az ágyékához dörzsölődtem, de ügyeltem arra hogy véletlenül se érjek a büszkeségéhez. Párnáink lágyan simogatták a másikét. Nyelve utat tört a számba, és incselkedni kezdett az enyémmel.
Lerakott az ágyra, és hátradöntött azon, majd fölém mászott. A combom belső felét simogatta, de egy pillanatra sem vándorolt feljebb a keze... egy darabig.
- Ez... - nyúlt a törölköző széléért, ami már enyhén fel volt csúszva -  már nem kell! - vigyorgott perverzen
Rámosolyogtam, majd szinte gyilkos lassúsággal bontotta ki azt, így kiszabadítva fedetlen testemet. Egy pillanat alatt lefagyott a mosoly az arcáról, aminek láttán nagyon megijedtem.
- V-valami baj van? - hebegtem összezavarodottan alatta.
- Biztos... biztos benne vagy? Én nem akarlak rákényszeríteni, pihenned kéne és... - amint megértettem hogy mi a baja, magamhoz húztam egy csókra hogy elcsitítsam.
- Fogd már be! - mosolyogtam - Én most kikapcsolódok... veled! - dünnyögtem, és vezettem a kezem a férfiasságához, amin csak épphogy végigsimítottam, ugyanis szinte megállt az ütő bennem amint megéreztem az ujjait a nyílásomnál odalent. Ujjbegyei épphogy végigsimítottak rajta, ezzel is jobban ingerelve. Addig cirógatott, ameddig a halk sóhajok el nem kezdtek utat törni maguknak, olyan intenzíven, hogy én magam sem tudtam volna kontrollálni.
Két ujját óvatosan belém vezette, figyelve közben a reakciómat, amely nem volt több annál, hogy jó mélyen belemarkoltam a takaróba, vagy éppen abba amit értem. Az élvezettől már csillagokat láttam, de ez nem volt elég, ugyanis Jae lassan a melleim közt végigcsókolva - közben nedves ujját végighúzva a combomon - eljutott az imént izgatott területig, amelybe készséggel belecsókolt. A takarót és a lepedőt már össze-vissza gyűrtem, nem tudtam már magamon uralkodni. Éreztem ahogyan a nyelve finoman mozog bennem, közben nyugtatva lágy simogatással.
- Jhae! - nyögtem fel, mikor már úgy éreztem nem bírom tovább
Abban a pillanatban leállt, lassan felemelte fejét, és elködösült tekintetét próbálta rám szegezni. Én pedig hátradöntve fejemet, lecsukott szemmel igyekeztem lecsillapítani magam. Forró leheletét egyre feljebb éreztem siklani izzó testemen, ameddig meg nem éreztem párnáit az enyémen. Saját nedvemet ízleltem a szájában, ami furcsa volt, de rendkívül izgató. Tudtam hogy nem bírja már ő sem, és eleget kínoztuk már egymást, de csak nem bírtam magammal.
- Énh jhövökh! - nyögtem a szájába, ezzel egy időben magam alá kényszerítve, amiben valójában ő is nagy szerepet vállalt.
Én voltam felül, ami nagyon furcsa volt számomra. Azt csinálhattam vele amit akartam, és erre a gondolatra elmosolyodtam, bár tudtam hogy mit akart...
Óvatosan hátrább csúsztam, egészen addig ameddig hozzá nem fértem a szerszámához. Óvatosan rámarkoltam, majd odahajoltam, és lassan a számba vettem. Amint a forró ajkam hozzá ért, Jae egy elharapott nyögést hallatott. Mit sem tétovázva nyaltam végig egész hosszán, közben kezemmel cirógatva azt.
Egy kis idő múlva, tevékenységemet nem megszakítva ült fel, és fogta meg a hajamat, hogy az ne legyen útban, vagy azért hogy lásson... Nyögései egyre intenzívebbek lettek, míg végül egy váratlan pillanatban meg nem fogta a csuklómat. Felemeltem a fejem, és időt se hagyva húzott az ölébe.
- Azt hiszem ha tovább csinálod, akkor nem oda élvezek ahova kell! - suttogta a fülembe.
Nyakát átkulcsolva préseltem magam hozzá, és erőtlenül ránehezedtem.
- Bírod? - simogatta bizonytalanul a hátamat, hiszen ő is ugyanúgy remegett mit én
Aprót bólintva jeleztem neki válaszomat, amiben már elég régóta biztos voltam. Kicsit eltolt magától hogy lássa mit csinál odalent, majd a nyálamtól, vagy a saját nedvétől csillogó büszkeségére ültetett. Összeszorítottam a szemem a hirtelen jött érzésre, de rövid idő múlva, már én kezdtem mozogni, Jae meglepetésére. Igyekeztem nem belemélyeszteni a körmöm puha bőrébe, több kevesebb sikerrel. Egyik kezével engem ölelt át, a másikkal pedig hátul támaszkodott, de hirtelen pózt váltva én kerültem ismét alulra.
Újra belém helyezte magát, majd gyors tempót diktálva lökött nagyokat. Félig már egy másik világban voltam, de Jae férfias nyögési tudatosították bennem a valós helyzetet.
Egy pillanatra leállt, és apró puszit lehelt kiszáradt ajkaimra, de mikor el akart tőlem távolodni, a kezemet a nedves tarkójára csúsztattam, és magamhoz húztam. Nem tudtam hogy miért, de nagyon akartam őt, még jobban mint amilyen helyzetben voltunk... Nem tudtam vele betelni, nem akartam elengedni.
- Szeretlekh! - nyögtem ki neki végre, mikor elváltunk
Lüktetett az egész testem, főleg az a tájék ahol Jae tevékenykedett, önkívületi állapotban voltam.
Nem válaszolt, folytatta ott, ahol abbahagyta. Engem elért az orgazmus azonnal, majd Jae is követett, pár lökés után forró nedvét tudtam magamban. Zihálva mellém dőlt, és magához húzva pihegett velem együtt.
- Én ish! - viszonozta az előbbi kitörésemet.

Mind a ketten próbáltuk rendezni légzésünket, az én fejembe csak az előbbi járt... egyszerűen túl szép volt.
Pár perc csend után, mikor már nagyjából kiszuszogtuk magunkat, nagy szemekkel felé fordulva néztem gyönyörű barna szemeibe.
- Tudod... Mi nem... Szóval mi nem... - dadogtam, és reméltem, hogy leesik neki hogy mit akarok mondani
- Nem védekeztünk. - mondta ki - Kicsit későn kérdezem, de baj? - kérdezte bizonytalanul.
- Hát nem valószínű hogy lesz belőle valami, de honnan tudtad? Mármint mi lenne ha...
- Nem tudtam, de ha lenne valami akkor is itt lennék melletted... Tudod hogy mennyire...
- Szeretlek! - hallgattattam el egy csókkal, majd helyeztem a fejem a mellkasára - Nem akarom hogy elmenj!  - pusziltam meg a kulcscsontját.
- Még nem megyek! - mosolygott.
- De el fogsz, és aztán ki tudja mikor lehetünk megint együtt... ketten.
- Kicsim, tudod hogy megoldjuk!
- Tudom... - fejeztem be, nem akartam elrontani a meghitt pillanatot a keserű jövő képével
- Gondolom megéheztél! - vigyorgott.
- Hát valaki kicsit kifárasztott. - mosolyogtam.
- Majd most kárpótollak érte! - kelt fel, és ment ki a szobából magamra hagyva gondolataimmal
Azon merengtem hogy vajon meddig fog tartani ez a nap? Mikor fogok felkelni ebből a gyönyörű álomból, és visszatérni a rideg valóságba?
Apró rezgés hangja szakította meg a gondolatmenetemet, mely az ágy alól szólt. A takarót magamra húzva hajoltam le az ágy szélénél és néztem be alá, ahol a telefonom kijelzője világított. Hm tegnap este tényleg kicsit ki lehettem...
Benyúltam érte, majd feloldva a képernyőzárat, láttam meg hogy SMS-em érkezett, ismeretlen számról!
- Mit csinálsz életem? - jött be Jae egy tálcával, én pedig ijedtemben majdnem elhajítottam a telefonom
- Semmit! Csak... megkerestem a telefonom, mert kicsit elkallódott amint látod! - mutattam fel neki az eszközt, feszült mosoly kíséretében.
Bebújt mellém az ágyba, majd közösen elfogyasztottuk a reggelinek nevezett kis estebédet.

-Este-

- Máris megyek! - rakta le a telefont kedvesem, tudtam mi fog következni
Szomorúan rám nézett, majd már kereste is a ruháit, hogy a csodás napot megszakítva, elmenjen, és talán csak hetek, vagy hónapok múlva térjen vissza ide.
Felkaptam a köntösöm, majd odakísérve őt az ajtóhoz szótlanul néztem ahogyan húzza a cipőjét.
- Nem sokára újra együtt leszünk! - ölelt meg.
- Igen... persze. - bújtam oda hozzá.
- Hamarabb mint gondolnád! - puszilt meg.
Aprót mosolyogtam gyengére sikerült vigasztalásán.
- Sok sikert a holnapi meg az azutáni koncertekhez! Megpróbállak felhívni titeket, de azért add át a fiúknak, hogy puszilom őket!
- Jó!
- És téged is! - csókoltam meg - Szia!
- Szia szerelmem! - lépett ki az ajtón, mikor kinyitottam neki.

Mintha a lelkesedésem, és az életerőm lépett volna ki azon az ajtón. Lehangolt voltam, és nem csak azért mert most elment, hanem azért mert nem tudtam hogy mikor jön vissza...
Beledőltem az ágyba, majd félve feloldottam újra a telefonomat, megnézni hogy mi volt az az üzenet, hiszen nem volt veszteni valóm. Rosszabb kedvem már úgysem lehetett.

13:59 Ismeretlen

Holnap este legyél a Han folyónál. Ott ahol elmondtam neked az igazságot a szüleiddel kapcsolatban.  Egyedül gyere, szeretnék veled beszélni!

Összeráncolt homlokkal olvastam el még vagy négyszer az üzenetet, hisz gondoltam hogy Daehyun írta ezt nekem, hisz ő mondta el hogy a szüleim... De azt nem értettem miért ismeretlen számról írt, meg azt sem hogy ennyire tárgyilagos volt... Vagy talán már attól is félt, hogy valaki megtudja hogy találkozni akar velem? Nem értettem, de tudomásul vettem hogy beszélni akart velem, és hogy este ott leszek a parton. 

Közlemény!

Ismét kénytelen vagyok ilyen kis szösszenetet írni, de nem szeretek. A tárgya most is hasonló mint az előzőnek, hogy mikor lesz rész.
Vége a nyárnak jön az iskola, vagy kinek mi. Nekem gimi, és sikerült a város egyik legjobb iskolájába bekerülnöm, én se tudom milyen csoda folytán. A lényeg hogy sokat kell majd tanulnom, de nem tudom hogy mennyire kell most itt mindent abbahagynom miatta. Remélem hogy nagyjából minden megy úgy mint eddig, bár tudom hogy már nem óvodás vagyok, és tanulni kell.
Eszembe se jut bezárni a blogot, hisz miért tenném, de nem tudom, fogalmam sincs hogy mikor tudok frissíteni. Lehet hogy lesz olyan mikor egy hónapban két részt is hozok, de lehet hogy két, vagy akár három hónapig állni fognak a dolgok. Az is lehet hogy minden megy tovább mint ahogy eddig.
Ezt most mind azért írtam le, hogy lássátok mennyire nem tudom mi lesz. Nem akarom hogy elforduljatok tőlem, és ne olvassátok a történetet mert azt hiszitek hogy befejeztem. HA esetleg ilyen előfordulna, akkor azt is kiírnám, nem hagynék kétségek között senkit. Nem érzem úgy hogy ez bekövetkezne, de nem lehet tudni. Kérek mindenkit hogy legyetek türelmesek! Igyekszem én ahogy tudok, meglátjátok! Örülök hogy velem tartottatok eddig is, és remélem ez nem fog változni.
Így a végére hagyom, hogy remélem hogy jól telt a nyaratok, bár tudom hogy rövid volt, ez mindig így van, és sajnos így is lesz. Kitartás az iskolában és valakinek nem tudom, talán a munkahelyen!

16. FEJEZET

Végre újra érezhettem, ahogy nyelve simogatja az enyémet, ahogyan táncot járnak, és el sem akarnak szakadni egymástól. Ahogy az izzadságtól kissé nedves nyakára csúsztattam a kezem, megremegett, és mikor meg akart támaszkodni az egyik polc szélében - aminek nekidőlve álltunk -, hangosan leesett róla egy üveg tisztítószer.
Youngjae kifújta a levegőt, majd lehajolt a levert tárgyért. Visszacsúsztatta azt a helyére, közben tekintetét egy másodpercre se vette le rólam.
- Mi baj volt, amikor Daehyunnal jöttél vissza az öltözőbe? Láttam hogy valami nem volt rendben. Már akkor tudtam, mikor visszaértünk és te nem voltál a helyeden. Aggódtam mert Dae is idegesen lépett le. Tudtam hogy utánad megy...
- Csak kiborultam egy kicsit. Te gondolom tudod hogy a Secret Love az...
- Igen, tudom, de ő a múltat írta meg. Biztos vagyok benne hogy már nem érez úgy.
- Értem, csak azért elég rossz volt ez így nekem hirtelen... Ne is beszéljünk róla. Én csak téged szeretlek! - csókoltam meg, mire karjai a derekam köré fonódtak és olyan szorosan tartott, hogy szinte minden porcikánk összeért. A csodálatos pillanatot az ajtó tompa moraja zavarta meg, minek hatására egyből eltávolodott tőlem olyannyira, hogy egy kívülállónak fel sem tűnt volna hogy mit csináltunk...
- Jajj! - lepődött meg a takarító mikor meglátott minket - Mit kerestek itt kedveskéim? - tette fel lágy, rekedtes hangján a kérdést
- Mi csak... - kezdtem volna bele
- Kiborítottunk egy pohár üdítőt, és szeretnénk feltakarítani, csak nem találtunk felmosót.... - folytatta Youngjae, aminek nagyon örültem, ugyanis megint jártattam volna úgy a szám hogy fogalmam se lett volna hogy mit mondjak
- Gyerekek, - célzott ránk, a kissé idősnek ható nő - majd én azt elintézem. Aranyosak vagytok, de ezek a nyámnyila Idolok mindent maguk után hagynak, és úgyis fel kell takarítanom, de azért köszönöm! - mosolygott és tette le a vödröt, amiben a felmosó volt
Youngjae arckifejezése kissé megváltozott a mondat után, én pedig az ajkamat harapdáltam nehogy kitörjön belőlem a nevetés.
A néni kitessékelt minket onnan, és magára csukta az ajtót.
- Meg ne szólalj! - intett le mikor látta hogy nyitom a szám
Nem foglalkoztam vele, egyszerűen csak kitört belőlem az elfojtott nevetés, ami addig fortyogott bennem. Jae is eleresztett egy kis mosolyt, látva reakciómat.

Nem is értettem hogy nem látta az öreglány hogy Youngjae idol, mert a fellépős ruhájába volt még, de nem is érdekelt mert jót röhögtem rajta.
- Youngjae! - jött oda hozzánk kicsit sietve Jongup - Gyere... tek - próbálta kijavítani magát, ami kicsit érdekesen sikerült
Nem értettem mire az a nagy sietség, de nem mondott semmi többet az előbb elhangzottaknál. Megint ott voltunk az öltözőbe, annyi különbséggel, hogy csak mi heten voltunk bent. Daehyun vetett rám egy lopott pillantást, majd a szónokló Himchanre figyelt mindenki.
- Arra gondoltam, hogy mi lenne ha egy kicsit elmennénk bulizni, még a nagy hajsza előtt...
- Himchan ez hülyeség! - vágott közbe Dae
- Hallgasd már meg! - intette le Guk, aki látszólag maga is szkeptikusan kezelte a dolgot
- Na szóval, - intézett egy erőteljes pillantást Dae felé, és folytatta - mivel holnap még - emelte ki az utolsó szót - nem lesz fellépés, így tök jó lenne ha elmennénk most még egyszer bulizni. Kiélvezni még a szabadságot úgymond. Van egy tök jó hely, ami már ugye nyitva van, mert már... - nézett fel az órára - mert már nagyban folyik az éjszakai élet. Szóval menjünk el a Hole-ba! - mondta ki a végszót, aminek hallatán kissé megmerevedtem
Az a szórakozóhely az, ahol dolgozom. Amibe ma nem kellett bemennem, de nem az a lényeg, hanem az hogy nem akarom hogy odamenjenek a fiúk.
- Az egy nagyon szar hely! - léptem fel az ötlet ellen - Én voltam már ott, és nagyon gáz az egész úgy ahogy van!
- Igen? - vigyorgott Himchan - Akkor jössz velünk és megszereted a helyet, mert én meg azt hallottam hogy nagyon jó!
- Igazat kell hogy adjak neki, - szólalt fel Guk - tényleg nem nagyon lesz alkalmunk rá, és most visszaöltözünk, és elmegyünk bulizni.
Igazából ahogy láttam, Guk szava hatással volt a fiúkra rendesen, és végül ők sem tétováztak hallgatni rá.
- Én biztos hogy nem megyek, és nektek sem kéne! - próbáltam még lebeszélni róla őket
- Noona! - karolta át a derekam Jongup - Lazíts egy kicsit. Rád fér! - mosolygott mint a tejbetök
Elkaptam Youngjae kissé szúrós tekintetét amit Upnak szegezett, ami akaratomon kívül is megmosolyogtatott abban a hülye helyzetben is.
Nem tiltakoztam tovább, mert láttam hogy nem lett volna értelme, csak gyanús lehettem volna max. Nem zavartatták magukat, simán elkezdtek öltözni előttem, mire én zavaromban azt sem tudtam hova nézzek.
- Öhm... akkor én most kimegyek! - mutogattam az ajtó felé, és már el is hagytam a szobát
Mikor kiértem az már szinte megváltás volt a benti, elég forró hangulat után. Alighogy kimentem, és a falnak támasztottam a hátamat, az ajtóhoz sietett egy kicsit ducibb koma, és berontott azon, majd magára vágta azt. Csak pislogtam hogy vajon ki lehetett az, de nem hallatszott ki semmi a beszélgetésből, ami valószínűleg bent folyt. Ezek után egy lágyabb ajtócsukódás következett, majd a kicsit mélyebb hangú duci hozzám intézett szavai.
- Nem tudom miért mentem bele, de légyszíves figyelj rájuk ha lehet, nem szeretném ha valamibe belekeverednének!
- Oké! - válaszoltam, bár nem nagyon tudtam hogy mire is, de láttam a férfi arcán hogy egy kicsit megnyugodott, csak közel sem annyira mint kellett volna... majd elment
Volt merszem egy apró kopogás után benyitni a fiúkhoz. Készen voltak hála az Égnek, és nagy vigyorral a fejükön vártak.
- Manager hyunggal is le van rendezve a dolog! -  mosolygott Zelo
Nagyszerű... - gondoltam magamban, de legalább rájöttem hogy ki volt az a férfi, aki leszólított
- Mehetünk akkor? - sürgetett Himchan mindenkit
Felvettem a táskámat és a kabátomat, majd már mehettem is a fiúkkal a szűk folyosón keresztül a kocsiig, ami ott állt nem messze a hátsó bejárattól. Mivel a cipőt nem cseréltem le, így majdnem belezúgtam Jae ölébe mikor segíteni akart a beszállásban, onnan bentről. Sűrű bocsánatkérés után levágtam magam mellé, majd Dae is ugyanígy cselekedett mellettem. Zelo és Up a hátunk mögött már helyet foglaltak, de mikor a volán mögött ülő Himchant megláttam, kissé összeszorult a gyomrom.
- Nem öl meg! - mosolygott Dae, mikor meglátta az arcomat
Azért a biztonság kedvéért elmondtam magamban egy imát, majd már meg is mozdult a kocsi.
Nagyon féltem az egésztől. Attól hogy Jongin észrevesz engem, aztán pedig a többieket, és hogy valami hülyeséget csinál csak azért hogy nekem rossz legyen.
A sötétített ablak üvege kicsit eltorzította a már erősen világító éjszakai fényeket. A gyomrom minden egyes méter után szinte amit megtettünk, egyre kisebb lett.
Síri csend honolt a kocsiban, talán ők is úgy el voltak mélyülve a gondolatikba mint én, vagy csak simán hangolták magukat az estére.
- Nem mehetnénk inkább haza? - próbálkoztam be ismét, mikor már szinte teljesen felemésztett a gondolata annak hogy én most velük oda elmenjek
- Danbi! - rakta Dae a kezét ez egyik combomra, amit szinte azonnal el is vett, mikor felfogta hogy hova tette - Leülsz valahová ha nem akarsz táncolni. Nem lesz rossz, már csak a társaság miatt sem. - ejtett egy félszeg mosolyt
Ha tudná hogy nem ez a bajom...
Nem sok időm nem volt ezen töprengeni, mert a kocsi leállt egy sötét utcában, valamivel a klub előtt. Ismertem az utcákat, hisz amikor sétálva jöttem dolgozni, volt időm nézelődni...
Dae kiszállt, majd engem is kisegített, utána pedig szorosan mellém állt Jae, aki az éppen kiszálló Up-ot és Zelo-t figyelte.
- Egyáltalán be lehet nekik menni? - intézte kérdését Guk felé, aki maga is egy pillanatra elgondolkozott a dolgon
- Szerintem elég idősnek tűnnek, de ha nem akkor majd visszajönnek a kocsihoz!
A bökkenő csak annyi volt benne hogy bárkit beengedtek, aki látszólag már elég érett volt, márpedig biztos voltam benne hogy ők azok.
Elsétáltunk a bejáratig, majd gondtalanul belibbentünk rajta. Akkor kapott csak igazán el a pánik. Aztán a következő dolog amitől kicsit összeszorult a gyomrom, az a nagy tömeg volt ami ismét fogadott, de Jae megfogta a kezem és el sem engedte azt, ameddig az ideiglenes helyünkre nem értünk. A puha bőre ahogy hozzám ért annyira jól esett, hogy szinte el is felejtettem hogy hol voltunk.
Megálltunk a tömegben, és táncolni kezdtünk. Fogalmam sem volt hogy merre voltak a többiek, tőlem ott lehettek a közvetlen közelemben is, nem vettem volna észere őket. Jae elengedte a kezem, nem értem hozzá, de a szemkontaktust egy percre sem szüntettük meg. Legszívesebben hozzá simultam volna, ám direkt figyeltem arra hogy ne történjen semmi. A válla felett átpillantva láttam, ahogy Zelo nagyon elvolt... Legalább ő elengedte magát.
- Elmegyek inni! - hajoltam a füléhez - Kérsz valamit? - kérdeztem
- Nem ihatok! De attól mehetek veled!
- Nem, majd elintézem egyedül! - mosolyogtam majd már mentem is a pulthoz, ahol Soomin kapálódzott már hogy vegyem észre
- Már azt hittem nem is veszel észre! Majd' kiestem a pultból hogy végre rám nézz, de nem reagáltál semmit.
- Nem is láttalak... csak most.
- Hát, komolyan... - csinálta látszólag a durcit - Mellesleg mit keresel itt? És ki volt az a pasi, aki úgy fogta a kezed mintha az élete múlna rajta? És a többiek? - árasztott el kérdéssorával
- Ők a barátaim és ide akartak jönni bulizni. Hidd el hogy le akartam beszélni őket róla, mert ez nem jó hely tudjuk mi ketten, de nem lehetett! - hajoltam a füléhez annyira, hogy majdnem felborultam a bárszékkel
- De ki volt az a koma? - húzogatta sejtelmesen a szemöldökét
- Ő is egy barát, de te hogy l...
- Én mindent látok! - válaszolt a be nem fejezett kérdésemre - Azért kíváncsi lennék Jongin fejére ha meglátna véletlen.. - vigyorgott
- Inkább nem akarom megtudni! Így is folyamatosan olyan érzésem van mintha itt lenne...
- Itt is van valahol, de ha kell akkor elbújtatlak, ne félj!
- Nem fogok bujkálni előle, csak nem akarok vele összefutni. Nem miatta jöttem ide, és nem is dolgozok most, szóval én is vendég vagyok mint akárki más.
- Na most hogy így mondod kapsz egy kis.... - nyúlt hátra ahol az italok voltak
- Vizet! - vágtam rá, ugyanis semmi kedvem nem volt inni
- Ó Istenem, terhes vagy vagy mi? - háborodott fel
- Hagyjál már! Vizet kérek egy pohárban, azt kész! - förmedtem rá, majd fordultam a táncoló embertömeg felé
A poharat szinte a kezem alá rakta, majd mikor azt a számhoz vettem volna éreztem meg az elég erős illatot. Lassan Soomin irányába fordultam.
- Baszd meg, én vizet kértem ne szórakozz már! - lettem dühös
- Te tényleg terhes vagy! - képedt el - Ha megiszod akkor elhiszem hogy nem vagy az! - vigyorgott
- Ó hogy... - néztem a pohárra - Ezt még meg fogod bánni... - öntöttem le a torkomon a pohár tartalmát, ami sebesen végig szántotta azt
- Na már hiszek neked!
- Megnyugtató, tényleg... - szorítottam össze a szemem a hülye érzéstől
- Adok még hogy leöblítsd! - nézett csillogó szemekkel
- Nem kell kössz. - Soomin szemei kicsit kikerekedtek, én meg csak néztem rá értetlenül, majd felfogtam hogy nem rám néz
Megpördültem a széken, és a lehető legmegfelelőbb személy állt a hátam mögött, engem méregetve. Jongin.

Egy szó nélkül szálltam le a székről, és tértem ki előle, ám megragadta a karomat, és maga elé rántott.
- Mit keresel itt? - hangzott a szájából, nyugodt hanglejtéssel, ami még engem is meglepett
- Eljöttem bulizni a barátaimmal, és megyek is vissza. - próbáltam szabadulni a szorításából
- Merész dolog idehozni a pasidat nem gondolod? - ült ki az az undorító mosoly a fejére, ami mindig megtalálható volt rajta az ilyen helyzetekben
Értetlenül néztem rá, nem tudtam hogy tud ő ilyeneket, de volt már vele kapcsolatosan egy-két furcsa szituációm...
- Csak hagyjál, most az egyszer, kérlek! - haraptam be az alsó ajkamat
Szorítása addig lazult, ameddig el nem engedett teljesen.
Egy darabon úgy csináltam mintha mentem volna vissza Youngjae-hez - ami nem is volt kétség - de előtte inni akartam még abból a nedűből, amivel barátnőm kínált meg. Szóval amikor láttam hogy Jongin mentes a pult környéke, visszamentem és kértem két pohárral a szeszes italból, mivel Jae-nek is vinni akartam, figyelmen kívül hagyva azt, hogy neki nem lehetett innia.
A két pohárral a kezemben "szambáztam" vissza a fiúhoz, aki szemmel láthatóan már kicsit hiányolta a jelenlétem, de annál jobban meglepődött azon amit a kezemben tartottam.
- Miért van kettő?
- Mert ketten vagyunk? - vigyorogtam
- De... Tudod...
- Jó, akkor megiszom mind a kettőt! - tűnt is el az egyik pohárból a tartalma
- Nem kéne neked sem!
- Csak most az egyszer! Én sem szoktam! - mosolyogtam, bár fogalmam sem volt hogy miért
Ezzel a másik poharat is kiürítettem. Innentől képszakadás.

-Másnap reggel-

Hasogatott a fejem, olyan volt, mintha szét akart volna repedni. Kinyitottam a szemem, és a saját szobámban voltam, de mikor oldalra fordítottam a fejem, Youngjae a hátán fekve aludt. A szemeim majd' kiestek a látványtól. Semmire nem emlékeztem hogy mi volt az előző este.
Hogy kerülhetett ide Youngjae... meg én is hogy keveredtem haza?
Ahogy körbetekintettem a szobát, a szemem megakadt a földön heverő ruhámon, majd mellette Jae nadrágján.
A takarót lassan felemeltem, és félve betekintettem alá. Csak a fehérnemű volt rajtam. Elkapott a pánik, és az sem segített rajta hogy Jae-n se volt több ruha, legalábbis felül semmi, a nadrágja meg a földön.
Úr Isten mit csináltunk...

15. FEJEZET

A  fények kigyúltak, a zene felcsendült, a fiúk előjöttek a sötétségből, a tömeg tombolni kezdett. Kb. olyan volt mintha teljesen más emberek köszöntek volna vissza rám a képernyőn keresztül. Egy másik énjük jelent meg előttem, hiába láttam őket próbálni, az nem élesbe ment. Daehyun-t régóta ismerem, és furcsa volt látni, hogy amikor elkezdett énekelni, akkor a tömeg fejvesztve sikított, holott az én szemembe még mindig az én hülye barátom maradt. És Youngjae... akivel az előbb még azt beszéltük hogy hol tudnánk egy kicsit kettesben lenni, most ott táncol a többiekkel, a rajongók meg még mindig egyfolytába sikítottak nekik.
Egyszerre nyilalt belém az öröm, és a fájdalom. Láttam az új életüket, én pedig a régi voltam...
Bárki bármit mond, tudom hogy nem lesznek mellettem. Persze ezt nem is vártam el, hisz úgy látszik ők viszik valamire az életben, ellentétben velem...
Az állapotot amibe újra meg újra belehajszoltam magam, a nagy ricsaj, és az embertömeg szakította meg. Az első számon túl voltak, jöttek átöltözni a következőhöz, öltöztetők kíséretében. Youngjae-n ragadt a szemem, néztem a tükörből a hátam mögött folyó eseményeket. Az izzadságot felitatták az arcáról, közben kapott egy üveg vizet, amiből párat kortyolt, aztán pedig az öltöztető lesegítette róla a ruhát. Azonnal elővettem a telefonom, és rányomtam az első ikonra ami szembejött velem, azt se tudtam mi az, csak egy ürügy volt hogy eltereljem a gondolataimat a testéről, amiből épphogy megláttam a csípőjét. Nem is értettem miért kell segíteni az öltözködésben, legalábbis ilyen szinten... És miért pont egy nő?!
Nem voltam féltékeny... De a pasimat miért vetkőzteti egy csaj?!?!!
- Na milyen volt? - süppedt be mellettem a kanapé Daehyun  súlyától
- Öhm... - zökkentem vissza a valóságba - Eddig tetszik! - fordultam felé
- Most jön a Secret Love. Tudod, amit én írtam... - folytatta, mikor látta rajtam hogy nem tudtam miről beszél
- Én nem is tudta... - nem tudtam befejezni, mert az az éles hang ismét felserkent a közelből, jelezve hogy ismét a színpadhoz kell menniük
Dae felállt mellőlem, és egy apró mosoly kíséretében elment a többiekkel.
Kicsit idegesített, hogy egy normális egész mondatot nem tudtam neki elmondani, de nem tudtam ellene mit tenni.
Még mindig fogalmam se volt hogy melyik számra gondolt, de felettébb kíváncsivá tett hogy melyiket írta ő. Azt se tudtam honnan kellett volna nekem erről tudni... Kicsit fájt hogy el se mondta...

(Secret Love magyar felirattal)

Öltönybe voltak, és ültek. Amint megszólalt a zene, tudtam hogy ez az a szám, amit Youngjae mutatott még nekem a stúdióba. Amikor... amikor megcsókolt először.
A szöveget hirtelen Dae szemszögéből kezdtem értelmezni, és... furcsa volt.
Olyan volt mintha... az lehetetlen...
Levetítődtek bennem a vele kapcsolatos emlékeim, és mind közül a legfájóbb, a csókunk, amit soha nem felejtek el.
- Anélkül, hogy bárki is tudná, szeretlek
Anélkül,hogy bárki is tudná, rád gondolok... - hangzott a szájából, akkor esett le, hogy ő szerelmes volt belém. Én pedig... én nem is vettem észre hogy mit érez. Egyszer próbált meg közeledni felém, és én eltaszítottam magamtól. Ő mindent megtett értem, én...
A légzésem szaporább lett, úgy éreztem nem bírok tovább itt lenni. Felálltam, és az sem érdekelt hogy az előbb még az ölemben pihenő telefonom most halk, eltompult puffanással a földön landolt. A folyosón egy lélek sem volt, keresni akartam egy kis zárt helyet, ahol senki nem talál rám. Valójában a saját kétségbeesett gondolataim elől próbáltam elmenekülni. A wc-be mentem, ahol a tükörbe bele se mertem nézni. Az ajtóval szembeni falnak támaszkodva rogytam a földre.
- Jobban szeretlek téged, mint saját magamat.
Többet gondolok rád, mint magamra
Senkinek sem kell tudnia,
Ha csak te vagy nekem, képes vagyok élni. - amint felcsendült újból Dae hangja, a könnyeim előtörtek, és sebesen végigfutottak az arcomon.
Egy rohadt szemétnek éreztem magam. A fiú aki bármit megtett volna értem, aki mindig mellettem volt, és még csak észre se vettem... Ki tudja hányszor okoztam neki fájdalmat, ő mégis mosolygott mindig... aztán belül meg millió darabra tört.
Az egyik cipőt lerúgtam a lábamról, a másikat meg nekidobtam az ajtónak.
- Mindent elbasztam! - nyöszörögtem elhaló hangon, közben beletúrtam a könnyektől áztatott hajamba
Az ajtó kinyílt, majd tompa morajjal becsukódott. Nem néztem fel, a csempék közt lévő fugát fixíroztam.
- Jól vagy? - guggolt velem szemben a fiú, akin folyamatosan kattogott az agyam
- Persze... csak... - elakadtam, nem jutott semmi az eszembe amivel kivághattam volna magam
- Ne próbálj meg hazudni. Mi a baj? - tette a kezét az állam alá, és kényszerített hogy ránézzek
Amint megláttam sötétbarna szemeit, elfordítottam a fejem. Nem tudtam a szemébe nézni.
- Ne foglalkozz velem! Ez a ti estétek. Amúgy is mindjárt mehetsz vissza. Miattam el ne késs! - néztem végre rá
- Bang van most Zelo-val, utána meg Jieun-nal. Ráérek. Miért ülsz a földön? És sírt...
- Miért nem mondtad el? - vágtam a szavába

A fiú kicsit megmerevedett, majd szóra nyitotta száját.
- Mert tudtam hogy nem érzel irántam semmit.
- Ez nem... Ez nem így van. Én szeretlek! Te vagy a legjobb barátom!
Apró, csalódott mosolyra húzta a száját, a tekintetét rávezette a falra.
- Ha nem szeretnélek, akkor nem hagytam volna hogy megcsókolj azon az estén. - folytattam halkan
Daehyun rám kapta tekintetét, majd közeledni kezdett felém.
- Sajnálom hogy fájdalmat okoztam. - suttogtam a szájára - De nem tehetem meg... - adtam egy lágy puszit a szája sarkára
Felegyenesedett, majd a kezét felém nyújtotta, hogy álljak fel. Óvatosan belehelyeztem az enyémet, majd felsegített, de azzal a lendülettel magához is rántott, és szorosan megölelt.
- Nem akartalak olyanra kényszeríteni, amit nem akartál, emiatt nem kell sajnálkoznod. Én annál többet éreztem irántad hogy egy csalódás miatt feladjam a barátságunkat. Most sem érzek másként... - suttogta lágyan a szavakat a fülembe
A fiú hátán felvezettem a kezeimet, így is kicsit közelebb kerülve egymáshoz. Örültem hogy Dae túllépett rajtam, legalábbis a múlton, de akkor sem tekintettem rá meg nem történtként.
- Te vagy a családom! Nem akarlak elveszíteni soha!
- Nem fogsz! - simított végig a hátamon
Egymásnak préselődött testünk egy idő után elvált egymástól, majd a kilincsért nyúlt, de én megállítottam.
- Várj! Nézzek már ki valahogy melletted! - fordultam a tükörhöz, és kezdtem igazítani a hajamat
Dae-re néztem a tükörből, aki egy apró mosolyt eresztett el a megjegyzésemre. Próbáltam kicsit oldani a hangulatot a csendbe burkolózott légkörben.
Az arcomról zsebkendővel felitattam a könnycseppeket, majd egy magamra erőltetett mosoly után megnéztem hogy néz ki az összhatás, amit ki tudtam hozni magamból. Amint magamat néztem, a tekintetem a háttérben ácsorgó Daehyunéval találkozott.
Szembefordultam vele, majd egy kis idő után megszólalt.
- A cipőd. - nyújtotta át nekem azokat
- Ó, köszönöm! - vettem el tőle - Ha nem haragszol... - tettem a kezem a vállára hogy megtámaszkodjak, mialatt felvettem őket - Utálom ezeket a szarokat... Csak azért vettem fel hogy ne legyek olyan kicsi mellettetek! - mosolyogtam - Zelo nem számít, mert létrával se érek fel hozzá... - gondolkoztam el
- Na ez igaz! - mosolygott gonoszan - De jól áll, az nem kétség!
- Köszi! - jól esett a bókja, de mégse kívántam annyira az előbbiek után
Lenyomta a kilincset, és a sürgés-forgás ismét elnyelt minket. Daehyun előttem ment, én pedig legszívesebben megfogtam volna a zakója alját mint egy óvodás, hogy el ne veszítsem, vagy éppen ő engem, de nyilván nem tettem. Az öltözőben sem volt sokkal kisebb a tömeg, de legalább voltak ismerős arcok...
A kanapén volt a telefonom, majdnem rá is ültem...
- Ez? - néztem kérdőn a fiúra, aki helyet foglalt mellettem
- Szinte láttam magam előtt hogy rá fogsz ülni. - folytotta el a nevetését
Megforgattam a szemem, majd felvillant a kérdés, ami még megválaszolatlan maradt.
- Honnan tudtad hogy hol vagyok?
- Ismerlek...
Ebben a pillanatban egy ismerős hang csendült fel a hátunk mögül.
- Gyere! - rakta Himchan a kezét Dae vállára
Amint a fiúk elmentek, a távolodó alakjuk után bámulva találkoztam Youngjae  kérdő tekintetével. Megráztam a fejem hogy nem kell aggódnia, majd küldtem felé egy apró mosolyt. Reagálni nem tudott már, mert mennie kellett.

Elérkezett a közel másfél órás koncert vége. A fiúk a záró szám után, úgy negyed órával később tértek vissza fáradt mosollyal az arcukon az öltözőbe. Gondoltam hogy addig gratulált mindenki nekik, ők meg megköszönték a munkájukat annak a sok embernek, akik ezt az estét segítették.
Én is gratuláltam nekik, amint eljutottak hozzám.
- Ügyes voltál! - súgtam Youngjae fülébe, mikor végre át tudtam ölelni szorosan
Ő volt az utolsó akinek elmondtam, a többi fiú már máshol járt. Youngjae megfogta a kezem, és elindult velem ki a folyosóra, ám ott elengedte azt hirtelen. Gondoltam eszébe jutott hogy ezt itt nem nagyon kéne csinálnia, de nem akartam neki szólni, mert kétségkívül jól esett, bárhogy is ért hozzám...
Egy ideig mentem utána, majd megállt.
- Arról jön valaki? - fordult a velem ellenkező irányba, és nézte hogy ott tiszta-e a terep
Ezzel egyidőben néztem hátra, és állapítottam meg, hogy egy lélek sincs ott.
- Nem. - hangzott rövid válaszom
A fiú lenyomta az ajtónak a kilincsét - ami előtt álltunk - majd magával rántott.
Körülnéztem, és bent minden tele volt takarítószerekkel.
- Ez egy szertár, vagy mi? - mosolyogtam
- Most mit vigyorogsz?
- Semmit... - folytottam el az éppen kitörni készülő nevetésemet - Biztos hogy nem veszik észre? Nem akarom...
- Az a lényeg hogy itt vagyunk! - vágott a szavamba - Az hogy mi lesz utána az nem érdekel most... - csókolt meg

14. FEJEZET

Másnap arra riadtam fel, hogy a telefonom rezgett kettőt, és ezt az éjjeliszekrény csupasz felülete erősítette fel annyira, hogy felébresszen. Nyöszörögtem egy kicsit, és átkoztam azt, aki megzavarta álmomat. Meg se néztem ki, vagy mi volt az amiatt rezgett az a szar. Nagyon mérges voltam.
Felkeltem, és megnéztem mennyi az idő. 14:07
Egész sokat aludtam...
Összekötöttem lazán a hajam, megmostam az arcom, és kész is volt a hétvégi fejem.
A szemeim le akartak csukódni, de nem engedtem a csábításnak, mert akkor tuti hogy este nem aludnék semmit, ezért benyomtam a rádiót, és nyomattam a zenét.
A távirányítót megint nem találtam...
Felszeltem néhány gyümölcsöt hogy egyek valami egészségeset is, ám - mikor megakartam hámozni az első almát - észrevettem hogy a kuka színültig tele van. Utáltam levinni a szemetet, ezért konkrétan ameddig ki nem folyt a szemét a szemetesből, nem vittem ki. Saját hülyeségem ugyan, de mivel amúgy is bal lábbal keltem, szitkozódtam egy keveset.
Kinyitottam a bejárati ajtót, és a zacskót magam után húzva száguldottam le a lépcsőn.
Kivételesen én hangoskodtam, de teljesen megbocsáthatónak tartottam, nem is beszélve arról hogy délután volt. Bezzeg egyes szomszédok az éjszaka közepén képesek felborítani egy szekrényt is, csakhogy nehogy valaki tudjon aludni ... Ahhoz képest én...
Pont ezért nem foglalkoztam vele én se akkor.
A nagy kukák bent voltak a számukra kijelölt helyiségben. Benyitottam, és belehajítottam a szemetemet a legközelebb lévőbe.
Mikor kiléptem az ajtón, nemcsak megláttam, hanem még is hallottam a sátánt.
- DANBI! Gondolhattam volna hogy te hangoskodsz!
Persze mindig én szoktam...
- Hol van a macskám? - kezdte rá
- Figyeljen! Fogalmam nincs hogy hol van a szaros macskája, de nem is érdekel, csak engem hagyjon már békén!
- De tudom hogy te voltál! Te vagy olyan!
Nem tudtam már semmit reagálni erre, csak elnevettem magam, hogy hogy lehet ilyen hülyeségeket kitalálni.
- További szép napot! - őriztem meg a hidegvéremet
Nem figyeltem rá, csak ballagtam fel a lépcsőn, de mikor felértem, még akkor is hallottam ahogyan elátkoz.
Úgyis elfelejti...
Visszatértem a konyhapulthoz, és az almáimhoz, meg narancsokhoz, és megvalósítottam velük eredeti tervemet.
Mielőtt még leültem volna tömni a fejemet, úgy gondoltam jobban fog esni az étel ha bekapcsolom a TV-t, ezért kikapcsoltam a rádiót, és megkerestem a távirányítót. Nem volt könnyű dolgom...
Egy zene és sztárhírekkel kapcsolatos csatornát néztem, mikor elkezdték mondani az éppen aktuális történéseket a nagyvilágban. Nagyon nem tudott érdekelni, de mikor el akartam kapcsolni, meghallottam hogy: "Az új debütáló csapat, a B.A.P..."
Majdnem kiesett a kezemből a tál, amint meghallottam azt a három betűt. Nem is tudtam figyelni arra hogy mit mondott utána. A TS épületét mutatták, de a fiúkról csak a promóképeket vágták be. Örültem is neki hogy nem kellett olyat néznem, hogy az arcukba tolják a kamerát...
Mire feleszméltem már vége is volt a velük kapcsolatos témának.
Az első sokk után átfutott a fejemen a gondolat, hogy jobb ha szokom... De meg lehet-e egyáltalán szokni hogy a barátaimról fog talán egész Korea beszélni?!
Miután megemésztettem a dolgot, igyekeztem nem gondolni rá, bár elég nehéznek bizonyult mert amúgy is hiányzott nagyon Youngjae is, meg a többi dinka is.
Gyorsan eltelt a nap, és már csak azt vettem észre hogy korom sötét volt. Ez az átka ha az ember sokáig alszik...
Még vetettem egy utolsó pillantást a telefonomra elalvás előtt, hogy ugyan mennyi az idő, de a szívem majd' kiugrott a helyéről mikor megláttam hogy van egy üzenetem Youngjae-től:

14:04 Youngjae

Szia! Van egy rossz hírem. Akkora felhajtás van körülöttünk, hogy ha még tehetném se tudnék elmenni hozzád, te pedig nem jöhetsz mert veszélyes lenne. Nem akarnék kockáztatni, nehogy valami baj legyen, hiszen már van hogy a rajongók itt ácsorognak a kiadó előtt, és várják hogy lássanak minket. Azért SMS-t írtam mert nem szeretném ha valaki meghallaná mit mondok. Nagyon hiányzol, tudod nagyon jól! Alig várom a szombatot már csak azért is hogy lássalak. Szeretlek!

Egy részről nagyon örültem hogy adott életjelet magáról, másrészt viszont nagyon szomorú is lettem hogy csak egy hét múlva láthatom. Bár nyilvánvaló volt hogy nem leszünk majd sülve-főve együtt...
Csak annyit írtam neki vissza, hogy majd találkozunk, és szeretem. Így is már lehet hogy azt hitte vissza se írok, olyan régen küldte nekem.
Jobban megnézve rájöttem hogy rá ébredtem fel, és egyből visszaszívtam azokat amiket mondtam "reggel" mérgemben.

-6 nap múlva-

Eljött a nagy nap. Az amire én is, de legfőképpen a fiúk vártak.
Beszéltem telefonon Yongguk-kal arról hogy hová menjek és mikor, még úgy talán 3 nappal az esemény előtt. Csak erről folyt a beszéd, semmi másról. Nem is tarthatott fél percnél tovább.
Már vagy három órával az indulás előtt elkezdtem készülődni, hogy biztosan kész legyek, és el bírjak indulni időben.
A hajamat csak kivasaltam, a sminkem pedig csak egy picit volt több az átlagosnál, azt is csak azért mert nem mindennapi napról volt szó. A ruhámat kivettem a szekrényből amit még SuDae-vel vettem, és felhúztam magamra. Balerinát vettem fel hozzá, de a táskámba oda volt készítve a magassarkú, hogy majd felveszem, csak teljesen feleslegesnek tartottam abban tömegközlekedni. Majd ha odaérek...
Odaálltam a tükör elé a fürdőszobába, de csak éppen a csípőmig láttam magam. A ruha elég egyszerű volt. Krémszínű, ujjatlan, az oldalán egy kis bevágással ami épphogy engedett kilátszani egy kis bőrfelületet. Elöl combközézépig ért, hátul valamivel hosszabb volt. Egyáltalán nem volt kirívó. Nem is akartam olyat. Sose szerettem.
Elindultam hát, még vagy másfél órával a kezdődése előtt, de jobb ott lenni időben. Mikor kiléptem az ajtón, a fekete szövetkabátomat meglengette egy kicsit a csípős szél. Nem volt már hó se az utakon, se máshol. Mázlim volt kivételesen, de nagyon fáztam annak ellenére, hogy nem volt még akkor mínusz. Majd visszafelé... Hülyén éreztem magam. Mindenki körülöttem vastagon fel volt öltözve, én meg...
Aztán végülis úgy voltam vele, hogy nem csak én leszek úgy. Biztos más is így öltözött fel, csak őket kocsi viszi, nekem meg végig kell utaznom a fél várost busszal...
Zötykölődtem vagy fél órát a buszon, mire kilyukadtam abba a megállóba ami a legközelebb esett a hatalmas helyszínhez. Felvettem a magassarkúmat mikor már majdnem odaértem, csakhogy minél kevesebbet kelljen benne lennem mert mocskosul tudott tőle fájni a lábam, hiába voltam benne minden héten legalább egyszer.
Életemben nem mentem még ekkora tömeggel megtömött helyre, pedig én aztán igazán sokat találkoztam olyannal... Nekem a hátsóbejáraton kellett bemennem, de láttam a rengeteg embert, akik mind azért jöttek el hogy lássák a fiúkat. Elképesztően furcsa érzés volt.
Hála az égnek a biztonságiőrnek nem kellett sokat magyarázkodnom, mert Yongguk elmondta hogy ki vagyok, de azért elkérte a személyimet, hogy teljesen meggyőződjön a kilétemről. Örültem neki hogy Guk előrelátó volt, mert úgylehet be se engedtek volna, ami külső szemmel tényleg egyértelmű lett volna. Bent voltam. Folyosók keresztezték egymást, mindenki sietett valamerre, senkinek nem szúrtam szemet. Szerintem észre se vettek. Az ajtókra ki volt írva hogy mi van mögötte, de mégse tudtam tájékozódni. Éppen már segítséget kértem volna valakitől mikor meghallottam a nevemet a hátam mögül.
- Azta mindenit! - nézett végig rajtam Himchan, folytatva a köszönést
- Szia! Örülök hogy látok valami ismerős arcot. - öleltem meg
- Nagyon jól nézel ki! - ámuldozott
- Köszönöm! - mosolyogtam - Merre vannak a többiek? - tereltem a témát
- Bent az öltözőben. Nekem is ott kéne lenni, csak kijöttem egy kicsit. De jól tettem mert szerintem fél napig itt bolyongtál volna ha nem talállak meg - nevetett
- Ha-ha - vágtam be látszólag a durcit
- Menjünk! - nézett el a fejem fölött, és nyögte ki hirtelen a mondatot
Nem szóltam semmit, csak követtem. Mikor lekanyarodtunk arról a folyosóról, akkor szólt hozzám kicsit megkönnyebbülten.
- Bocsi, csak már valaki nézett minket, és nem szeretnélek kellemetlen helyzetbe hozni...
Nem értettem miféle kellemetlen helyzetre gondolt, de már nem is tudtam rá reagálni, mert megérkeztünk az öltözőbe, ami ugyancsak tele volt emberrel, de tisztán ki tudtám venni a kanapén telefonozó Daehyun alakját.
- Dae! - szólt kicsit hangosabban Himchan, mire az említett felkapta a fejét
Tekintete megnyugvást sugárzott mikor meglátott, és apró mosollyal az arcán közeledett felém.
Nagyon örültem neki hogy láthattam.
- Szia! - vont magához és ölelt meg szorosan
Elhümmögtem a visszajelzést, és amint áttekintettem Dae válla felett, láttam is közeledni Zelot, Yongguk-ot, és Moon-t.
Mindenkit végigöleltem, többet nem is nagyon tudtak velem foglalkozni, de mikor Zelohoz értem, és végeztem az üdvözlésével, nem bírtam már magamban hagyni a kérdést, ami annyira nyugtalanított.
- Hol van Youngjae? - néztem a szemébe
Úgy éreztem egyáltalán nem feltűnő a kérdés, hisz ha más hiányzott volna is feltettem volna.
- Őő - nézett szét - fogalmam sincs, de mindjárt jönnie kell amúgy is. Itt lesz! - küldött egy bíztató mosolyt
- Oké! - vágtam rá, de belül kicsit szomorú voltam
- Ülj le ide! Innen biztos nem fog senki felállítani. - folytatta
- Köszi! - ültem le, de előtte megszabadultam a kabátomtól
- Hú noona, nagyon jól nézel ki! - jegyezte meg még utoljára mielőtt magamra hagyott volna, ugyanis hívta a sminkes
Megmosolyogtam a kis bókját. A fiúk szétszóródtak, Guk-ot láttam néha kicsit feszülten járkálni. Zelora láttam csak rá, ahogyan csinálják a sminkjét. Jobb ötlet híján elkezdtem nézni, de hamar meguntam és hol ide, hol oda kaptam tekintetem.
Egyszer mikor az ajtóra néztem, Youngjae jött be rajta.
Legszívesebben a nyakába ugrottam volna, de nem tehettem. Mikor meglátott, hatalmas vigyor terült szét az arcán. Felálltam és mikor odaért hozzám, nagyon szorosan magához ölelt.

- Hiányoztál! - suttogta a fülembe
Erre én csak adtam az arcára egy alig érezhető, de biztosan kivehető puszit. Nem mertem normálisat adni, nehogy észrevegye valaki. Tudtam volna még úgy állni, de aztán leült mellém ameddig éppen nem hívták sehova. Nagyon halkan beszéltünk.
- Már azt hittem nem is jössz ide hozzám. - biggyesztettem le ajkamat
- Kerestem egy helyet ahol talán kettesben tudunk lenni, és beszélhetünk, de csak a koncert után ha nem rángatnak el sehova.
- És az mennyire valószínű?
- Hát, a végén gratulál mindenki mindenkinek, és remélem ennyi.
- Majd meglátjuk mi lesz.
- Alig várom hogy egy kicsit együtt legyünk. - rakta a kezét a combomra
- Én is. - fordítottam el a fejem
Alig bírtam tartani magam hogy ne csókoljam meg, ezért fordultam el.
- 10 PERC! - serkent egy éles hang valahonnan
- Mennünk kell a színpadhoz. - szólt mellőlem Jae
- Ügyes leszel! - biztattam
Küldött felém egy kis mosolyt.
- A számok közt úgyis visszajövünk ide átöltözni, még láthatjuk egymást!
- De semmi több. - folytattam
Elhúzta a száját, de már mennie kellett.
A többiek is mikor elmentek mellettem szóltak pár szót, Dae-t és Zelot meg is öleltem, majd ők is otthagytak. Egyedül maradtam, hiszen a sminkesek, meg fodrászok mentek velük együtt. A helyiségben volt egy TV, amin keresztül látni lehetett a színpadot, és utána nyilván a koncertet is.
Komolyan úgy izgultam, mintha az esküvőmön lettem volna.
Kényelmesen elhelyezkedtem a kanapén ahol Dae ült, ami végül az én helyem lett, és néztem a visszaszámlálást.

13. FEJEZET

Egyik poharat követte a másik. Amikor nem volt dolgunk, elnevetgéltünk, és egy ital társaságában jól éreztük magunkat. Mikor jött valaki, szinte a tekintetünkkel elküldtük a bús picsába, de ki kellet szolgálni, hisz ezért voltunk ott eredetileg...
Konkrétan mi is buliztunk a pult mögött. Ordított a zene, éreztem ahogy az ereimen átfutnak a hanghullámok. Az egész testem bizsergett. Nem voltam már teljesen önmagam.
Baromi rosszul kezdtem érezni magam, de folytattam tovább azt, amit eddig csináltunk. Igyekeztem nem foglalkozni vele, ám ez egy idő után lehetetlennek tűnt számomra.
- Ki kell mennem! - hajoltam közel Soomin füléhez, és ordítottam bele
Bólintott egyet, és még viszonylag szilárdan vettem utamat a mosdó felé. Nem volt messze, de elkapott a pánik annak láttán, hogy mennyien álltak előtte. Bíztam benne hogy nem oda várnak, ám nem volt ekkora szerencsém. Kavargott a gyomrom.
Nagy levegőt vettem, és mintha semmi bajom nem lett volna, olyan arcot vettem fel. Átgondoltam a dolgokat - már amennyire tudtam -, és eszembe jutott hogy a klub másik felében is van egy wc, de ahhoz át kell verekednem magam az embertömegen.
Belevetettem magam a bulizók tömkelegébe. Megfeledkezve úticélomtól kezdtem elvegyülni, és táncolni. Valami fiú hozzám simult. Más esetben elküldtem volna a halálba, de most még tetszett is a dolog. Csípőmre rakta kezét, így elég közel volt...
Megfordultam, így szembe voltam vele. Táncoltunk egy darabig, de eléggé elkezdett fogdosni, ami nem annyira nyerte el tetszésem, de nem szóltam érte. A levegő fülledt volt, a srác arcán megcsillant egy-két izzadságcsepp. Nem közvetlen rá figyeltem, hanem el-el néztem a távolba, hátha rálátok Soomin-re, de nem.
Hirtelen a fiú az ajkaimra tapadt, és jól belemarkolt a fenekembe. Nyelve egyből behatolást kért, de nem engedtem, és ellöktem magamtól.
- Normális vagy? - valószínűleg csak az artikulálásomat látta, pedig ha hallotta volna a hangomat...
Siettem onnan el, és eszembe jutott hogy valójában miért is mentem arra. Nem is csodálom mondjuk hogy a srác letámadott... kínáltam magam szinte, de nem tudtam gondolkozni ép ésszel. Akkor még nem gondoltam erre...
A mosdóban nem volt, csak egy lány, aki a sminkjét igazította. Mikor beléptem vetett rám egy pillantást, majd újból visszafordult csinálni a fejét. Annyi smink volt rajta, hogy szerintem életemben nem láttam ennyi festéket egy fejen... Odaléptem a tükör elé, és felfrissülésképpen megmostam az arcomat. Egy darabig bámultam magam, de aztán a szemem a lányra tévedt, aki még mindig igazgatta magát. Cseppet se zavarta hogy nézem, még meg is mosolygott.
Kicsit élénkebb lettem, és letöröltem a még mindig az arcomon éktelenkedő vízcseppeket. Kifújtam a levegőt, és kimentem a helyiségből. Az üvöltő zene a nyakamba omlott szinte. Jóval halkabb volt a mosdóban, ami jót tett a füleimnek, de most...
A földet pásztáztam, és megint elkapott valami hülye érzés. Szinte még el sem indultam semerre, már neki mentem valakinek.
- Bocsánat! - mondtam magam elé, de biztos hogy nem hallotta
Felnéztem, és Jongin sötétbarna szemeivel találtam szembe magam.

A meglepettségtől egy pillanatra lefagytam, de utána gyorsan magamhoz tértem. A fülemhez hajolt, és úgy beszélt hozzám.
- Neked nem dolgoznod kéne?
Kicsit haboztam, de aztán határozottan szóltam.
- Csak kijöttem wc-re. Már azt sem lehet, vagy mi? - mondtam most én a fülébe
- Ne nézzél hülyének!
Nem tudom miért, de elmosolyodtam ezen a mondatán, amit meg is látott.
- Szia Kai! - simított végig a karján az a csaj, akit az előbb a mosdóban láttam - Várlak! - olvastam le a szájáról az egészet
Hát a lányt elnézve csodálom hogy nem esett le legelőször nekem hogy mi is valójában...
Undorodva néztem rá, de csak egy-két másodpercig, mert utána otthagytam őket, és elindultam Soomin-hez. Még mindig elég szarul voltam, de már a hangulatot se tudtam magamra erőltetni.
Nem álltam le táncolni, csak dúrtam magam előre.
Kissé ingatag voltam, de egyszer sem sikerült elesnem, ami egy ekkora tömegben nem is lett volna szerencsés. Soomin ugyanúgy rázta magát, mint mikor otthagytam.
- Na jobb már? Vagy mi volt a baj? - jött oda hozzám
- Semmi, hagyjuk! - raktam a kezem a homlokomhoz, és sütöttem le a szemeimet
- Még rosszabb a kedved mint volt! Itt a megoldás! - mutatott egy félig teli Whiskys üvegre - Tudd hogy egy kortyot sem ittam mióta elmentél. Sőt! Tartottam a frontot helyetted is, szóval én megérdemlem, te pedig szarul vagy, és ez a gyógyszer! - vigyorgott
Nem reagáltam, de ezt valószínűleg egy igennek vette, és ki is töltötte az italt, amit az orrom alá nyomott.
- Nem kérem... - toltam el a kezét, amiben tartotta
- Jó, akkor megiszom mind a kettőt! - rántott vállat
- Én nem tenném, Jongin-nel találkoztam, és tudja hogy mit csinálunk, és nem szeretném ha levonná a fizetésből...
- Oh... akkor ezért vagy ilyen! Mármint Jongin miatt!
- Nem Soomin. A piától vagyok szarul! Ezt most szépen lerakod - vettem ki a kezéből a poharat -, és úgy csinálunk mint akik normálisak!
Nem kötözködött tovább, hanem hallgatott rám.
A buli szép lassan, de lecsillapodott, az emberek nagy része már elhagyta a helyet, a többit meg kitessékelték ha olyat csináltak, márpedig elég sokszor előfordult az olyan. Poharakat törölgettem Soomin társaságában, de nem szóltunk egymáshoz. Ahogy tekintetem ide-oda tévedt, megpillantottam amint Jongin "barlangjából" kilép az a... hm... csaj.
Nagyot nyeltem, és közömbös fejet vágtam.
- Sziasztok! - intett, és igazította meg magán azt a kevés ruhát
Nem is értem hogy nem fagy szét, de biztos valami melegíti...
- Szia! - hallottam mellőlem a visszajelzést
Nem köszöntem neki. Nem akartam, így nem is tettem meg.
- Mondtam én hogy az a bajod! - hallatszott halkan mellőlem
Nem volt energiám leállni vitatkozni hülyeségeken. Azt gondol amit akar...
- Szia babám! - jött a hang velem szemből
Nem is gondoltam hogy nekem szól, csak akkor, amikor mellőlem kis kuncogást hallottam. Felnéztem és az a fiú volt előttem, akivel leálltam táncolni.
- Te mit akarsz? - folytattam tovább a törölgetést
- Valamit nem fejeztünk be...
Ez hülye! Gondoltam magamban. Kívülről csak ejtettem egy mosolyt, ezzel is jelezve, hogy jó lenne ha inkább elhúzna, de nem vette a lapot.
- De befejeztük. - jelentettem ki
Nem tudom mi ütött belém akkor, de százszor megbántam már hogy egyáltalán engedtem hogy hozzám érjen. Szar kedvem volt amúgy is, és nem vidított volna fel egy ilyen kis... Amúgy se vagyok olyan mint Kai, akinek lételeme az ilyesmi, és agyba-főbe csinálja.
- Nem fogsz velem szórakozni! - durvult be, és jött be a pult mögé, majd ragadta meg a kezem
- Eressz már el! - rivalltam rá
Elengedett, de továbbra is szinte fenyegetően nézett.
- Ugyan menjél már mást boldogítani! - lett elegem abból hogy ott állt mellettem, és várt
- Úgy látom hogy a hölgy nem kíván veled menni, szóval légyszíves hagyd el az épületet! A bulinak vége. Ő - vezette rám tekintetét - dolgozik, és örülnék ha nem akadályoznád benne. - hallatszott Jongin nyugodt, mégis határozott hangja

A fiú nyilván észrevette hogy valami fontos emberrel találkozott, ezért egy szó nélkül, bár szépen lassan, de otthagyott. Még egy pillanatra én is elhittem hogy valami tekintélyes személy lehet Jongin, holott a szememben soha nem volt több egy kis pénzeszsáknál, aki mindent, és mindenkit megkap. Ennek ellenére hálás voltam most neki.
- Gyere! - szólt miután távozott a srác
- De... - mutattam fel éppen a kezemben lévő poharat
- Majd Soomin megcsinálja! Amúgy sem kéne neki itt lenni, de ahogy látom szereti a plusz munkát! - nézett szúrósan az említett lányra
Szegény Soomin fel se nézett, csak próbálta gyorsabban törölgetni őket.
Már ebből lehetett tudnom, hogy nem éppen egy meleg baráti ölelést fogok kapni...
Maga elé engedett, és így mentünk fel a "mészárszékemhez". Nem ültem le, mert nem terveztem sokáig maradni, csak meghallgatni, aztán csinálni a dolgomat. Bevágta az ajtót. Kicsit összerezzentem a hang hatására.
- Hidd el hogy rohadtul nem érdekelne hogy kivel flörtölgetsz, vagy egyáltalán az hogy mit csinálsz, csak ha fizetlek valamiért, akkor azt elvárnám hogy megcsináld! Nehezedre esik, vagy mi?
- Csak rosszul voltam, és elmentem a mosdóba megmosni az arcomat. Nem flörtöltem senkivel, csak táncoltunk...
- Csak táncoltatok? - nevetett fel - Igen. Nos, szerinted egy éjszakai szórakozóhelyen mit jelent az hogy táncolsz valakivel? - tartott egy kis szünetet - Ráadásul nem is vagy tiszta. - jött közelebb - Meg se próbáld megmagyarázni hogy mi volt ez a mai. Végignéztem az egészet!
- Neked nincs dolgod? Jajj, bocs. Van. Lerendezni a kurváidat! Az nagyon megy neked.
- Na mi van, talán a kicsi Danbi féltékeny? - simított végig az arcomon
- Ne érj hozzám! Az előbb még kitudja hol járt... - néztem a kezére
Eleresztett egy félmosolyt.
- Ügyesen kikerülted a kérdést.
- Azt a kérdést te se gondoltad komolyan, ugye? - nevettem gúnyosan
Még ő maga is elmosolyodott rajta egy pillanatra.
- Ahhoz képest hogy én egyszer az életben ittam annyit hogy jól érezzem magam 10 percre, és leálltam egy fiúval, édes kevés ahhoz képest amit te művelsz itt. - néztem körül - Undorító!
Rezzenéstelen arccal bámult rám, de már nyomasztott hogy a közelemben volt. Elég volt belőle egy életre...
- Ha tudni akarod akkor nem feküdtem le azzal a csajjal. Kíváncsi voltam hogy reagálsz rá miután mi megtettük. A várt eredményt hoztad! Annyira érzékeny a lelked, hogy nem bírod elviselni, hogy valakinek nem jelentesz semmit, csak egy éjszakát! - mosolygott
Igaza volt. Rettegtem tőle, de nem az olyanok miatt mint amilyen ő.
Nagy levegőt vettem, és igyekeztem érzéstelen arccal a szemébe nézni.
- Nem is gondoltam hogy majd én leszek az életed fordulópontja, és megváltozol. Megfordult a fejemben hogy talán valami emberi érzés felszabadul belőled, de látom hogy reménytelen vagy. Talán te is elgondolkozhatnál rajta hogy miért csak a kurvák, meg azok akiket rákényszerítesz, fekszenek le veled.
Arcáról lefagyott a mosoly. Én se vigyorogtam rajta. Cseppet sem élveztem. Ez volt az igazság, ami nem volt derítő a részéről, bár lehet hogy ő élvezte, nem tudhatom, hisz kiszámíthatatlan.
Bámultuk egymást. Mélyen belenézett a szemeimbe, úgy ahogy én az övéibe. Szinte zavarban voltam tőle.
- Ha megbocsátasz - toltam el magamtól, amennyire engedte -, mennék a dolgomra, még mielőtt megszólsz érte! - nem reagált - Azért köszönöm hogy elküldted a fiút, mert...
- Szívesen! Jobban is vigyázhatnál magadra, mert nem lesz ott mindig valaki melletted hogy segítsen! - hajolt nagyon közel, és a mondat végét szinte már suttogta
Nyeltem egy nagyot, és kibújtam előle. Nagyon kellemetlen volt hogy újra olyan közel volt.
A lépcsőn lefelé menet sok minden kavargott bennem, többek között hogy mit értett azon hogy nem lesz "mindig" valaki a segítségemre, hisz ez volt az első amit láthatott. Daehyun-nal volt még ilyen, de az...
- Nagyon lebaszott? - sietett oda hozzám Soomin, így félbeszakítva az eszmefuttatásomat
- Nyugi! Nem. - erőltettem magamra mosolyt
- Már azt hittem azért tart bent ennyi ideig, mert megkínoz! - próbált vicces lenni, ám alapesetbe se nevettem volna rajta
Hála az égnek az este folyamán nem találkoztam többet Jongin-nel, de láttam felmenni hozzá Jungsut, akit még mindig nem tudok hová tenni. Ameddig ott voltam, nem láttam őket kijönni.
- Végre haza! - jegyezte meg Soomin a szájában egy cigarettával, amit meggyújtott, mikor hazafelé tartottunk- Bírlak! - jelentette ki - És most nem vagyok részeg! - tette hozzá
- Nem is voltunk azok! - mosolyogtam
- Hidd el, ha rajtam múlik akkor nem emlékeznél az estére!
- Azt egyből gondoltam! Azért így is sikerült kicsit becsípni. Nem érzed?
- Ó, én már csak azt érzem ha a földön fetrengek, és nevetek a nagy semmin! - olyan volt mintha valami emléke visszatért volna, és azt idézte volna fel újra, olyan fejét vágott
Jobbnak láttam nem forszírozni a dolgot...
- Tök jó hogy nem voltam egyedül. Köszi!
- Ugyan, legalább most már tudom hogy jó fej vagy!
Jól esett hogy ezt gondolta.
- Hú - eszmélt fel -, nekem nem is erre kell jönnöm! - nevetett
- Mondtam én hogy megártott a pia! - mosolyogtam
- Jha! - nevetett tovább - Na puszi, majd találkozunk! - fordult meg, és hajította el a slukkot
- Szia! - intettem neki
Elővettem a telefonom megnézni hogy mennyi az idő. 3:43
Csodálatos.
Hazaértem olyan 20 perc múlva, hulla fáradtan, és semmire nem vágytam jobban, mint egy kis alvásra. Na jó. Talán egy valaki überelhette volna az ágyat, de Youngjae közelsége kivitelezhetetlen volt...

12. FEJEZET

Annyira meglepődtem hogy ott volt, és engem nézett, hogy nem is hallottam reakcióját beszélgetőpartneremnek.
- Danbi! - hadonászott a kezével az orrom előtt - Kérdeztem valamit!
- Mit is? - néztem rá zavarodottan
- Hmm - fordította a fejét abba az irányba, ahonnan én most kaptam el - Azt a szépfiút nézted ott? - emelgette a szemöldökét, és szembenézett velem
- Dehogyis!!! Hagyjuk...
- Jajj te lány! Kéne neked  már valaki...
- Honnan veszed hogy nincs?
- Soha nem látom hogy bárki is bejönne hozzád... Ha csak nem Daehyun, vagy hogy hívják... - tartott egy kis szünetet - Hogy nem vettem észre? Jézusom gratulálok, így megkésve is pár... évet! - nevetett
- Nem, ő  nem a pasim csak a barátom. Mármint barát barátom, na!
- Akarod mondani barátság extrákkal?
- Nem tudsz semmit rólam, és ne is akarj! Ne üsd bele olyanba az orrodat, amiről fogalmad sincs! - lettem ideges, és hagytam ott
Nagyon érzékeny voltam erre a témára azóta, amióta a gimiben "összehoztak" minket. Talán azért, mert volt egy kis valóságalapja...
Magamnak se akartam bevallani a nyilvánvalót, hogy igenis vonzódtam Dae-hez, de ez már a múlté. Emlékszem hogy suli után mindig együtt "tanultunk" . Rendszerint csak bezárkóztunk a szobájába, és hülyültünk, valamint a napi történéseket beszéltük ki.
Ahhoz képest, hogy nem voltak lány barátaim, nem úgy  kell elképzelni hogy tök olyan voltam mint egy fiú, mert egyáltalán nem. Teljesen normálisan néztem ki, csak valamivel visszafogottabb voltam a kiraknivalók terén, mint a többi lány.
A különbség még az volt, hogy én nem tettem-vettem magam a fiúknak hogy tetszek nekik, mert hidegen hagyott. Úgy voltam vele, ha valakinek kellek, akkor úgy kelljek hogy magamat adom. 
Néha már cikinek éreztem, hogy mindig  Daehyun nyakán lógok, és ezt szóvá is tettem neki. Mindig csak annyi volt a válasza:
- "Soha nem foglak cserben hagyni!"
Furcsa válasz volt, de akárhányszor ejtette ki a száján, megnyugodtam tőle. Igaz volt amit mondott, ugyanis hallottam egyszer - mikor a fiú mosdóból kiszűrődtek a hangok -, hogy hagyjon engem ott, mert ha nem vagyunk együtt, akkor mit foglalkozik velem...
Nagyon rosszul tudtak esni az ilyen fajta megjegyzések, még ha nem is számíthattam másra...
A fiúknak a wc volt a törzshelye. Ott cigiztek, ott beszéltek ki mindenkit, és ha jókór voltál jó helyen, akkor hallhattad is.
Én nem tudtam megvárni míg Dae válaszolt, ugyanis kinyílt a mosdó ajtaja, és el kellett mennem onnan, nehogy észrevegyék hogy hallgatózok. Nyugtalanított az hogy mi lehetett a válasza, de a mai napig nem tudtam meg...
- Na akkor tanuljunk! - csaptam össze a tenyereimet, és várakozóan néztem Dae-re
- Most ez komoly? - húzta a száját
- Megvannak a kérdések, itt a könyv - mutattam az említett tárgyra - itt vagyunk együtt, és megcsináljuk. Ne legyél már ennyire lusta! - böktem vállon
- Hát jól van... - adta meg magát, de a nem tetszés még mindig ott volt az arcán
Csütörtök délután volt, és a másnapi biosz tz-re "készültünk". A kérdések már azóta megvoltak mióta az előző dolgozatot megírtuk, csak hát ugye mindent az utolsó pillanatra kell hagyni...
- Na jó, én ezt nem találom! - dőlt hátra kis idő múlva az ágyon
- Mert nem is keresed! Na haladjál, mert az életbe nem végzünk! - raktam a mellkasára a lapot, amin az addig összegyűjtött megoldások voltak
Nem is figyeltem rá, csak próbáltam csinálni a feladatot ami előttem volt. Egyszer csak kihúzta Dae azt a kezemet amin támaszkodtam, és így a mellette lévő helyen landoltam.
- Akkora hülye vagy! - fordultam felé vigyorogva
Nekem se volt semmi kedvem az egészhez, de ha már megvolt minden hozzá akkor jó lett volna élni vele...
- Ezeket most száműzöm az életünkből! - ült fel, és dobta le a földre a papírokat, és a könyveket
Megmosolyogtam tettét, amit látott is, mikor újra mellettem volt.
- El se tudod képzelni mekkora karót kapunk holnap!
- Ez nem igaz, mert annyit csináltam hogy meglegyen még talán a hármas is! - mosolygott
Megráztam a fejem, és néztem szép szemeit. Talán 15 centi lehetett köztünk ami kicsit zavarba is hozott, de ahogy néztem őt nemigen. A kifújt levegője útját elállta a mellkasom. A kissé hideg levegő, és a helyzet hatására libabőrös lettem.
Soha nem éreztem ilyet a társaságában. Kezét óvatosan végighúzta a karomon, ami nem segített azon hogy elmúljon a hülye érzésem. Szájára tévedt tekintetem. Hívogató, telt, de mégis férfias ajkai közeledtek felém. Kissé megrémültem belül, de ennek jelét nem mutattam ki. Lágyan hozzáért ajkaimhoz, nem volt benne semmi követelőző. Le se hunytam a szemem pár másodpercig, csak néztem Dae átszellemült arcát - máramit láttam belőle -, aztán én is átengedtem magam a sötétségnek, és csak az engem csókoló fiúra koncentráltam. Egyik keze eközben folyamatosan lassan cirógatta a karomat, fel-alá járva azon. Kellemes volt az egész, de mégsem tudtam úgy élvezni, ahogy szerettem volna.
Megakadályozva hogy bármi több történjen, elváltam tőle, és kissé félve néztem rá. Keze megállt, és várakozóan fürkészte arcomat.
- Mennem kell! - keltem fel mellőle, és a cuccaimat kézbe véve viharoztam ki az egész házból

Sokminden kavargott bennem. Nem rá haragudtam, hanem magamra hogy engedtem hogy ilyen előfordulhasson.
Emlékeztem vissza arra, ami kiváltotta belőlem ezt a reakciót, és emiatt hagytam ott szerencsétlen Su-t olyan csúnyán.
Igazából nem hoztuk témába ezt Dae-vel, és nem is lett semmi következménye, de ez egy olyan dolog, ami úgyhiszem mind a kettőnk tudatalattiában ott van...
- Na végre! - ült le mellém a padra barátnőm, talán attól lihegett mert kereshetett egy ideje - Sajnálom, bunkó voltam, és igazad van!
- Én reagáltam túl! Nem tudhattad... mindegy...
Egymásra mosolyogtunk.
- Na gyere, mert az életben nem lesz meg az a ruha! - bökött meg
Felálltam, és engedtem hogy arra húzzon, amerre csak akar.
Hazaérve levágtam magam az ágyra, és a ruhát amit nagynehezen megszereztünk, azt meg előtte beakasztottam a szekrénybe. Idegesített a tudat hogy ott volt az a... azt hiszem úgy hívják hogy Jungsu, na mindegy, a lényeg hogy ott volt és nézett. Még ha véletlen tényleg csak láttam volna, és nem is figyelt volna rám, akkor még persze oké, de... Ez is amiatt a hülye Jongin miatt van. Ha őt nem ismerném, akkor egy csomó minden kellemetlenség nem lenne most az életemben. Igaz hogy akkor nem is tudom hol lennék most...
Igyekeztem még amíg lehet megfeledkezni róla, mert este úgyis találkozok vele, vagy legalábbis látom majd.
Elég erősen gondoltam Youngjae-re, de nem tudtam felhívni mert nem lehetett. Tényleg nem kéne a fiúknak még tudni róla. Valamiért féltem is Dae reakciójától, de most még nem akartam erre gondolni, majd ha odajutunk...
Kissé félve, de készülődtem az aznap estéhez. Nem is nagyon értem miért féltem tőle, hiszen ami megtörtént, az megtörtént és kész. Talán magától a helyzettől tartottam... Végül is nem tudtam hogy kéne majd viselkednem vele. Úgy ahogy eddig, vagy valahogyan másképp? Gondolkodás közben, felhúztam az aznap estére kiszemelt ruhámat, és meg is indultam.
Az utcák nem voltak csendesek egyáltalán, mindenhol az éppen buliba készülő fiatalok hangoskodása hallatszott. Nem foglalkoztam velük, csak mentem a célom felé. Most nem a végig gyaloglást választottam, hiszen sétáltam én eleget ma. Majdnem elaludtam a buszon, de gyorsan észbe kaptam, mert előttem van még az egész este, amit át kell vészelni...
Beléptem a kissé fülledt és hangos bárba, ahol nem foglakozott velem senki bővebben egy köszönésnél. Én se szoktam mondjuk...
Magamhoz képest elég korán odaértem, de nem mentem onnan sehova, inkább segítettem Soomin-nek. Nem szoktam vele se beszélni többet a szükségesnél, de váratlanul odafordult hozzám:
- Lefeküdtél Kai-al? - vigyorgott
Döbbenten néztem rá, a vér szinte megfagyott ereimben. Az arcáról lefagyott a mosoly amint meglátta hogy én nem vigyorgok rajta. Körülnéztem hogy van-e a közelünkben valaki, de a hallótávolság nem volt nagy a zajban, így nem kellett attól tartani hogy valaki meghallja.
- Te ezt honnan veszed? - nem ideges voltam, hanem félelem fogott el
- Hát - kezdett bele -, beszélni akartam Jongin-nel valamiről, így felmentem az "irodájához" és hallottam hogy nincs egyedül. Nem mentem be, de mivel nem akartam még egyszer visszamenni, így ottmaradtam. Rossz dolog tudom, de meghallottam hogy Jongin kissé feszült volt, és kíváncsi voltam hogy ugyan mi baja lehet a nagyfőnöknek, így ott maradtam. Azt mondta hogy sajnálta, de nem tudott ellenállni a felkínálkozó alkalomnak, és jóvá akarja tenni. Nem erőszakkal akarja ezt az egészet. Na, itt nekem már furcsa volt a dolog, aztán meghallottam a nevedet, de még direkt suttogta szinte, hogy ne lehessen hallani, ám én hallottam. Ledöbbentem. Itt még nem volt vége a beszélgetésnek, de annyira meglepődtem, hogy elmentem onnan nehogy rám nyissanak.
Elhűltem azon amit mondott, még ha nem is volt tiszta nekem ez az egész, a lényege az volt hogy megtudta valaki.
- Ki tudja még? - kérdeztem félve
- Senki. Nem mondtam el senkinek. - mosolygott biztatóan
- Köszönöm! - öleltem meg örömömben
Elég rossz volt hogy nem maradt köztünk Jongin-nal ez a dolog, de ha Soomin úgy akarta volna, akkor már mindenki tudná...
- Ennek örömére igyunk egyet! - vett elő két poharat, és töltötte volna ki a friss nedűt, de én megakadályoztam
- Normális vagy? Dolgozunk!
- Te úgyis jóba vagy Jongin-nel!
Amint észrevette, hogy nem nevetek a viccén, rendezte arcvonásait és normálisan szólt.
- Csak egy kicsit! Na! - könyörgött szinte
- Jajj! Add ide! - vettem el a poharat és egyből lehúztam
Marta a torkomat, de próbáltam nem kimutatni hogy mennyire rossz.
Elkezdődött az este, de nem is gondoltam hogy milyen hosszú lesz...

Közlemény!

Eljött a nyári szünet, mindenki nagy örömére. Én is örülök neki, bár nekem most ért véget egy hosszú szakasza az életemnek, ugyanis jövőre gimibe megyek, de nem ezért írok most. Azért nem hoztam most részt mert ugye most ballagtam meg minden, meg másrészt azért, mert amikor írtam, akkor a másik blogomhoz. (Készül egy Doojoon-os one shot, de lehet hogy nem fog beleférni egy részbe, úgyhogy lehet hogy mini fici lesz belőle, ha valakit érdekel.)
A nyár folyamán nem nagyon leszek itthon, éppen ezért kell majd a részeket telefonon megírnom, Wi-Fi és gép hiányában. Ha minden jól megy, akkor ez zökkenő mentesen menni fog, csak nagyon félek hogy nem menti el majd a telefon, meg hasonló kis kellemetlenségek. Igyekszem majd mindig hozni a frissítést.
Ha minden úgy akarja, akkor hétvégenként hozom is őket, de ha nagyon jó vagyok, akkor talán még pénteken is hozhatom, de ennek nem nagy a valószínűsége.
A mondanivalóm lényege, hogy heti egy rész lesz, ami vagy pénteken, vagy a hétvégén lesz valamikor. Kellemes nyári szünetet kívánok minden kedves olvasómnak, és remélem továbbra is ilyen aktívan olvastok majd, és komiztok minden egyes részhez. Remélem tetszeni fog a folytatás is!

11. FEJEZET

- Oh... akkor gyere üljünk le! - mentem oda a kanapéhoz, és ültem le rá, közben kikapcsoltam a TV-t
Lábaimat magam alá húztam, így a sarkamon ültem, és Youngjaet nézve vártam, hogy elkezdje mondanivalóját. Nagyon közel ült hozzám. Olyannyira, hogy térdem hozzáért a combjához. Nagyon ideges voltam, mert nagyon komoly arckifejezéssel fordult felém.
- Viszonylag régóta elakarom neked ezt mondani, de csak most vált olyan fokúvá a dolog, hogy nem bírom már magamban tartani. - nyelt egy jó nagyot - Amióta megláttalak a parkban, azóta rajtad gondolkozok folyamatosan. Azon az estén, nem tudom mi ütött belém mikor utánad mentem, de végül úgy gondolom hogy nagyon jól tettem. Akármit csinálok te jutsz eszembe. Nem tudom már milyen voltam azelőtt, mielőtt megismertelek. Nem volt régen, de nem tudok már semmit elképzelni nélküled. Amikor megcsókoltalak, abban a pillanatban azt hittem az lesz életem legjobb döntése, de utána mikor nem lett ennek folytatása, azt gondoltam mindent elrontottam. Éreztem ahogy visszacsókolsz, és folyamatosan azt az érzést kívántam vissza, mint ami abban a pillanatban volt körülöttünk. El se tudod képzelni mennyire jóérzés volt egy-egy ölelés, amelyben felmelegíthettelek. Amikor azt mondtad, hogy én vagyok az első akit felhoztál ide, olyan volt mintha az érzelmeim célba találtak volna nálad. Nem akarok súlyos szavakkal dobálózni, és nem is tenném meg ha nem lennék benne biztos. Tegnap el szerettem volna mondani, hogy... amikor itt álltam lent... - habozott - azt akartam mondani, hogy szeretlek!

A plafonra emeltem könnytől áztatott szemeimet, hogy nehogy legördüljenek a vízcseppek az arcomon, mire Youngjae végigsimított rajta. Beharaptam alsó ajkam, és néztem rá csillogó szemekkel.
- Én is így érzek! - jött ki hang végre a torkomon
Arca közeledett az enyém felé, míg végül lágy csókot nem hintett ajkaimra. Elvált tőlem, de én annyira vágytam rá, hogy megszüntettem újra a távolságot köztünk. Viszonozta érintésem, amibe bele is vigyorgott. Végigsimított az oldalamon, és én beleültem az ölébe, ezzel a mozdulatsorral, néha levegőt hagyva egymásnak. A pólóm az már tényleg csak addig ért, mint egy normális póló, ugyanis felgyűrődött egészen a derekamig. Nyakát átkulcsoltam, ő pedig derekamra rakta kezeit, így is még egy kicsit feljebbtornázva a ruhadarabot, ami már nemigen takarta testemet.
Vele akartam lenni. Mindegy hogy hogy, csak az volt a lényeg hogy azt amit csinálok, azt vele csináljam.
Csípőmről a kezét levezette a combomhoz, közben kicsit megakadt a bugyim szélében. Végigsimítottam tarkóján, mire ő próbálta lehúzni rólam a pólómat, amiben megakadályoztam, ugyanis megfogtam az egyik kezét, és elváltam tőle. Másik keze a fenekemre csúszott, ami még most is ott pihent. Kifújtam a levegőt, és végre tekintetemet ráemeltem, a kissé megilletődött Jae-re.
- Sajnálom... én - szálltam le róla - nem akartam, csak... - nem tudtam folytatni, nem is tudom mit akartam volna ebből kihozni
Beviharoztam a szobámba, és odaálltam az ablakhoz. Bámultam ki rajta, ameddig egy hang meg nem csendült a hátam mögül.
- Én sajnálom. Viszont azt nem mondom, hogy nem akartam...
A végét szinte már a fülembe súgta. Olyan közel volt, hogy testének néhány pontja hozzám is ért. Óvatosan megfordultam, és arcát fürkésztem, aminek csak néhány szegletét világította meg az éjszakai fény. Kezeit óvatosan, a derekamra helyezte, így még közelebb vonva magához. Ajkaink súrolták egymást, amit én szüntettem meg, egy kis pipiskedéssel. Elválva tőle megöleltem, és fejemet a vállára hajtottam. Nem tudom meddig állhattunk így, de nagyon jóérzés volt.
- Kicsit felszabadultabb vagy most már... - dünnyögtem megjegyzésem, de úgy hogy biztos hallja
- Hát, te se panaszkodhatsz. - puszilta meg a fejem
Erre a mondatára felugrottam rá, és bár kicsit hátrahőkölt, de megtartott. Nem tudom miért, de nagyon felszabadult voltam mellette.
- Vigyél már az ágyig légyszi! - néztem rá kiskutya szemekkel
- Lábon nem megy? - kérdezte mosolyogva
- Menne... csak akkor neked nem kéne semmit csinálni. - pusziltam meg
- Jaaaa, hogy ez így megy mostantól?
- Mit gondoltál? - vigyorogtam
Elvezényeltem hogy az ágy melyik részére üljön le, amit meg is tett velem együtt. Az ölében ülve ismét, vele szemben tettem szóvá, amin éppen elmerengtem egy kicsit.
- Úgy viselkedünk mintha már kitudja mióta együtt lennénk.
- Nekem tetszik. - ejtett egy sunyi vigyort
- Lehet ezt? - kérdeztem félve
- Mármint mire gondolsz? - nézett rám, de meg se kellett szólalnom folytatta tovább - Igazából nem lehet semmiféle kapcsolatunk, mármint nem lehet senkink... Szóval nem, nem lehet ezt, de kit érdekel? -csókolt volna meg, de én eltoltam magamtól
- Hogy-hogy kit érdekel? Téged és engem.
- Titokban lehet tartani, ne félj!
- De én szeretlek, és nem akarom hogy titokban legyen, csak nekem pont egy kis Idol palántába kellett beleszeretnem. - húztam végig ujjamat a mellkasán
- Megoldjuk, jó?
- Olyan fura hogy mi most... együtt vagyunk, mármint nagyon örülök neki, és soha senki nem mondott nekem ilyeneket, és nem váltott ki senki belőlem ilyen érzelmeket mint amilyeneket most te, de tegnap még rólad álmodoztam... - akadt el a hangom mert eszembe jutott hogy miért is valójában
- Tegnap nagyon aggódtam miattad, nagyon rosszul festettél. Mi volt a baj? - tette fel azt a kérdést, amit már a múltkor is le kellett pergetnem magamról
Nincs is itt Jongin, és mégis ilyen helyzetekbe tud sodorni, még ha ő maga se tud róla.
- Mondtam már hogy semmi, csak fáradt voltam... - ami részben igaz is volt
- Jó, oké. - láttam a fején hogy nem nagyon akarja elhinni, de ez van
Nem fogja soha megtudni, és ez így van rendjén. Magam miatt is, és miatta is legfőképpen. Leszálltam róla, és kifelé tartottam a helyiségből.
Az asztalon ott volt még mindig a kajám - ami logikus is - immár teljesen kihűlve.
- Most nézd meg! - mutattam a tálra, az éppen utánam jövő Youngjae-nek - Teljesen kihűlt miattad!
- Pótolhatom? - jött vészesen közel
Megcsókolt volna ami éppen majdnem megtörtént, de mielőtt megtehette volna otthagytam, és bementem a fürdőszobába. Most megkapta...
A hajamat engedtem ki, és közben eszembe jutott valami.
- Youngjae! - kiabáltam ki
Megállt az ajtóban és onnan figyelt.
- Mikor mész? - kérdeztem érdeklődve
- Jaaa, ha zavarok akkor megyek is. - fordult meg és távolodott tőlem
- Nem, nem azért kérdeztem na! - mentem utána - Nem akarom hogy miattam ne aludj eleget!
- Holnap próbám van... - gondolkozott el
- Ezért mondom, meg amúgy is szerintem már a fiúk is várnak...
- Veled akarok lenni.
- Én is, de... - húztam el a a szám
- Nem jössz velem? - kérdezte felvillanyozva
- Nem lehet úgysem... A fiúk még amúgy sem tudják, és nem is kéne még nekik, nem?
- Most biztos nem. Még én is a hatása alatt vagyok.
- Ummm, de cuki vagy! - vigyorogtam mint a tejbe tök - Na most már menjél, mert itt ragadsz! - mentem az ajtó felé közben megfogtam Jae kezét
Kinyitottam azt, majd mentem volna újdonsült barátom útjából, mikor magához húzott, és szenvedélyes csókba invitált. Nyelve simogatta az enyémet.
- Hmm. - adtam hangot érzelmeimnek
Olyan volt ez a csók mintha ez lett volna az első, annyira jó volt.
Mikor sikerült végre elszakadnunk egymástól, már szaladtam is az ablakhoz hogy hátha látom még ahogyan elhagyja ezt a helyet. Láttam ahogyan elsétál. Behuppantam az ágyamba, és már hiányzott mellőlem. Olyan volt mintha ezt az egészet csak képzeltem volna. Sokszor képzeltem már vele dolgokat, de egyik se volt olyan jó, mint ami most történt. El is felejtetem minden rosszat ami körülöttem volt, csak Youngjae létezett,
és én.

Másnap reggel 9-kor keltem ami nálam nagyon későnek számít, ám nem nagyon volt jelentősége szombat lévén. Eldöntöttem, hogy nézek ma valami göncöt magamnak, a már vészesen közeledő koncertre. Írtam Dae-nek, hogy mégis ilyenkor mit kéne felvennem, mert úgy már más a helyzet, ha nem a tömegbe van az ember.
Azért neki írtam, mert Youngjae-nek táncsak nem fogok ilyeneket írogatni, másrészt meg ő a legjobb barátom és férfi, biztos tudja mit látna szívesen egy lányon ilyenkor. A válasza csak annyi volt hogy: "Valami csinosat!"
Marha sokat segített. Legalább annyit mondott volna, hogy fekete legyen-e vagy valami, de nem. Utálok vásárolni, főleg egyedül, ezért elhívtam magammal SuDae-t, aki legalább tud is segíteni.
Már vagy 2 órája biztosan bolyongtunk a hatalmas épületben, mikor pihenésképpen elmentünk ebédelni. Elegem volt már az egészből, hisz ha volt ruha ami tetszett, akkor persze hogy nem volt a méretemben, vagy nem is volt semmi olyan ami megfogott volna, nem beszélve a rengeteg nézelődő emberről.
- És, mire kell ruha? - kérdezte Su miközben bekapott egy szál burgonyát
- Az ember nem vásárolhat csak úgy? - húztam fel a szemöldököm
- De, persze, csak nem jellemző rád, főleg hogy kifejezetten ruhát nézel.
- Hát... - néztem a távolba - koncertre megyek.
Amint néztem ki a fejemből, megpillantottam azt a pasit, aki a múltkor jött utánam, aki ismeri Jongint...

10. FEJEZET

(Ajánlott zene)

El se akartam hinni. Nem tudtam eldönteni, hogy örüljek-e neki, vagy sem. Pont most jött amikor... amikor nagyon nem kellett volna. Szeretem. Hogy beszéljek vele most, amikor alig fél órája más ágyában voltam? És még merem azt mondani hogy szeretem... Meg se érdemlem őt. Az is lehet, hogy csak én etetem magam azzal, hogy ő is szerethet engem, vagy hogy legalábbis még megtörténhet.

Kifújtam a levegőt, és mikor odaértem, csak akkor szólított meg.

- Danbi! Már azt hittem valami bajod volt hogy nem vetted fel a telefont, pedig annyiszor hívtalak.. - ölelt magához

Kezeim csak mellettem lógtak, nem öleltem vissza. Elhúzódott tőlem, és aggódva nézett rám.

- Mi a baj? - kérdezte. Ha te azt tudnád... - Hahó! Danbi mi a baj? Teljesen sápadt vagy! - simított lágyan végig az arcomon, és olyan közel volt hozzám, hogy éreztem ahogy meleg lehelete az arcomat simogatja

- Mi baj lenne? -erőltettem magamra egy félmosolyt 

Nem akartam hogy bármit is észrevegyen rajtam, de sajnos soha nem voltam nagy színésznő...

- Nem tudhatom, de ha nem akarod elmondani, akkor nem erőltetem. - húzta keserű mosolyra a száját

- Nincs mit elmondanom Youngjae! Minden rendben! - lett a hangom kicsit meggyőzőbb - A telefonom pedig lemerült, és azért nem vettem fel. - vándorolt tekintetem le a szájára. Észre se vettem hogy hozzám beszél, annyira néztem ahogyan ajkai mozognak
- Hé! - helyezte tenyerét állam alá, és kényszerített hogy a szemébe nézzek - Nem is hallottad amiket mondtam, igaz? - mosolygott
- Nem, nem igazán. - ráztam meg a fejem kicsit megszeppenve
- Aludj! Nagyon fáradt lehetsz, ha már ennyire nem tudsz figyelni. Jó éjt! - puszilt homlokon
- J-jó éjt! - dadogtam
Olyan fura volt, mégis annyira jól esett a közelsége. Még egyszer eresztett felém egy mosolyt mielőtt még megfordult volna. Távolodását, a hó egyre tompuló ropogásának hangja jelezte. 
Fáradtan löktem be a kissé nyikorgó bejárati ajtót. A lépcsőfokok mindegyike mintha ellenem lett volna. A korlátra helyeztem kezem, és húztam végig rajta ujjaim. Könnyeim ismét elszabadultak. A halk szipogás enyhén visszhangzott.
Remegő kezemmel helyeztem a kulcsot a zárba, amit egyszer el is ejtettem.
Ruháimat lehajigálva magamról tartottam a fürdőszobába. Megengedtem a vizet, és fehérneműben odaálltam a tükör elé. Megtámaszkodtam a csap két oldalán, és hallgattam ahogyan folyik a víz, és csak bámultam magamra. Forró könnycseppjeim a csapba hullottak.
Borzalmasan festettem. A derekamon még látszottak a nyomok, ahol Jongin kezei támaszt adtak nekem. Végighúztam ujjaimat a piros helyeken. Tekintetem felsiklott újra, és csak bámultam. A víz csobogásának hangja halkult, így tudtomra adva hogy elzárhatom a csapot.
Jó lassan lehúztam magamról a ruhaneműket, és beléptem a forró vízzel teli kádba. Testemet teljesen elfedte a víz, a forróság körbeölelt. Nagy levegőt vettem, és arcomat a vízbe merítettem. Így tudtam csak elzárni teljesen magam a külvilágtól...
Olyan jó lett volna vele beszélni, de egyszerűen nem tudtam semmit csinálni. Ölelését se viszonoztam. Nem az ő hibája. Nem tehet semmiről. Az agyam nem ott járt, pedig pont róla gondolkoztam de mégsem. Tényleg nem tudtam a szemébe nézni. Olyan volt mintha mindent ki tudott volna belőle olvasni. 
Minden porcikám kívánta közelségét, de valahogy nem tudtam ezt kivetíteni. Ez csak az elmémben ragadt meg. Az ajkai hívogattak, de én csak néztem. Nem bírom tovább...
Fejemet kiemeltem a vízből, így oxigénhez jutottam újból. A vízcseppek sűrűn gördültek le arcomról. Fejemet hátrahajtottam és behunytam a szemem.
A mai nap történései jelentek meg. A szüleim, Jongin, Youngjae. Nagyot nyeltem és arcomat a tenyerembe hajtottam. Megdörzsöltem a szemeimet, majd úgy éreztem elég volt most már, és ideje lefeküdnöm, mert ha itt ülök akkor csak ezen fog járni az eszem. Magam köré csavartam egy törölközőt, és elmentem a szobámba megkeresni a pólómat.
Nem kapcsoltam fel a villanyt. A közvilágítás néhány fénycsóvája bejutott, az ágy, és a szekrény néhány pontját megvilágítva. Az utcáról semmi nem volt hallható. Egy árva lélek mozgása sem. Kinéztem az ablakon, és ismét szállingózott a hó. Kirázott a hideg, aminek hatására feleszméltem, és elcsoszogtam az eredeti célomig.
Fáradtan és meggyötörten dőltem az ágyba. Vetettem egy utolsó pillantást a telefonomra. Tényleg jó sokszor hívott...

-20 perc múlva-

Nem tudtam aludni. Kattogott folyamatosan az agyam. Bűntudatom volt. Azzal tudtam csak magam nyugtatni, hogy ezt az egészet amiatt csináltam, hogy Youngjae-ékkel lehessek. Ha ez egyszer kiderül akkor... én... örökre eláshatom magam.
Fejemre húztam a takarót, ezzel próbálva tompítani zokogásom néha kitörő hangjait.
Addig sírtam, ameddig az el nem ragadott az álmok tengerébe.
Talán még az életemben nem sírtam ennyit, mint ezen a napon...

~Youngjae szemszöge~
Nem értem hol volt ennyi ideig, mert nem kell ennyi időt maradni a kávézóban. Pontosan  tudom hogy mikor végez, hiszen régen Dae mindig időben ment érte. Valamikor ezért kellett abbahagyni a próbát, legalábbis hamarabb befejezni. Én akkor még nem is tudtam ki ez a lány. Most már értem miért ment hozzá mindig...
Beléptem a dormba, és a fiúk még kajáltak valamit. Rám se néztek. Egyedül Guk kérdezte meg, hogy hol voltam. Tudniillik, csak annyit mondtam, hogy elmegyek.
- Te? - kérdezte az egyetlen személy akit érdekelt
- Elmentem Danbihoz. - mentem be a hálószobánkba
Hallottam ahogyan heves léptekkel közeledik felém valaki, de csak arra kaptam fel a fejem, hogy az ajtó becsukódik.
- Elmentél hozzá? - láttam Daehyun kissé ideges és egyben féltő tekintetét
- El, de csak épphogy találkoztam vele, mert nagyon fáradt volt. Nem is figyelt rám. Teljesen sápadt volt, és mintha sírt is volna...
- Hm...
- Olyan volt, mintha valamit nem akart volna elmondani. - fakadt ki belőlem az a mondat, aminek okát nagyon megakartam fejteni
Daehyun lenézett a földre. Mintha tudta volna miről van szó. Felhúztam a szemöldököm, és elmentem mellette. Ha nem mondja el ő se, akkor ennyi.

~Daehyun szemszöge~
Gondolom hogy Danbi miért volt olyan, amilyen. Mikor elköszöntünk, egy darabon úgy csináltam mintha mentem volna el, de megálltam és néztem ahogyan bolyong. Nagyon sajnáltam, de ezt igyekeztem nem kimutatni előtte, mert tudtam hogy nem szeretné.
Elmondta nekem Youngjae hogy szereti Danbit, ami - holott tudtam hogy ez lesz - nagyon szíven ütött. Azt hittem hogy már el is mondta neki, de nem így alakult.

~Danbi szemszöge~

Másnap reggel, olyan volt mintha ezer tű szúródott volna a testembe. Alig aludhattam pár órát, mégis fel kellett kelnem. Az egész tegnapi - illetve esti - dolog olyan volt, mint egy rossz álom, de sajnos nem az volt. Igyekeztem nem gondolni erre az egészre, és úgy csinálni mintha meg se történt volna.

Annyira akartam azt hogy itt legyen velem Youngjae, hogy legszívesebben elmentem volna hozzá és elmondtam volna neki mit érzek, de persze eszembe se jutott ezt valóra váltani.

A hó állt az utakon, én meg csak sétáltam. Hideg volt, de jól esett levegőn lenni.

Minden tiszta fehér volt, - leszámítva ott ahol már a kocsik felcsapták a sarat - és a fák ágain vastagon állt a hó, ami gyönyörű látványt nyújtott. A szép természeti kép ami előttem volt, mosolyt csalt az arcomra.

Néhány ember jött csak velem szembe, az autók sem tolongtak. Sálamat  feljebb húztam, egészen az orromig. Normális esetben nem sétáltam volna, de ez most egy kivételes alkalom. A jég és a hó keveréke ropogott a talpam alatt.

Kezdtem már szinte szétfagyni, mikor végre úti célomra rátaláltam. Én voltam az első aki beért.
Egész nap mondhatni eszembe se jutott semmi rossz. A munkatársaim nagyon értenek hozzá, hogy kell felvidítani az embert. Nyilván a szívem mélyén ott volt kő, de nem foglalkoztam vele.
Munka végén a többiek néha elmennek egy-egy közös vacsorára, és ez ma sem volt másként.
- Nem jössz velünk? - kérdezte SuDae mikor én a velük ellenkező irányba fordultam
- Nem, köszi. Szórakozzatok jól! - mosolyogtam rájuk, mire mindhárman visszamosolyogtak és mentek is el
Hazaérkezésem mintha megváltás lett volna, úgy dobtam le magam a kanapéra, és kapcsoltam be a TV-t. Kerestem valami zenecsatornát, és azt bömböltettem, ugyanis az alattam lakó szomszédnak úgy hallottam valami nagyon hangos elfoglaltsága volt. Most visszakapja...
Magamra öltöttem a pizsamapólómat - pedig még korán volt hozzá - és úgy raktam be a mikróba a kajámat. Tompán hallottam hogy valaki kopog. Azt hittem, hogy valamelyik drága szomszédom, hogy halkítsak a zenén, de nem. Hevesen nyitottam ki az ajtót, és nagy meglepetésemre Youngjae állt ott. Nagyot nyelt, én pedig kicsit gázul éreztem magam, ebben a lenge öltözetben. Arrébb álltam, és beengedtem. Szaladtam a távirányítóért, hogy értsük egymás szavát.
-Szóóóval, szia! - vigyorogtam kínosan
- Mennyivel jobban szeretem ha vigyorogsz! - mosolygott
- Éééés - tartottam a mikró felé, amiben a vacsorám volt - Hogy jutottál fel? Tök jó hogy itt vagy, csak azért érdekel...
- Nyitva volt lent a bejárati ajtó.
- Ó Istenem... Melyik hülye... Áh - fújtam ki a levegőt, és tettem le az asztalra a kajámat - Huh, te nem kérsz semmit?
- Nem köszi. Igazából azért jöttem mert beszélni szeretnék veled!