10. FEJEZET

(Ajánlott zene)

El se akartam hinni. Nem tudtam eldönteni, hogy örüljek-e neki, vagy sem. Pont most jött amikor... amikor nagyon nem kellett volna. Szeretem. Hogy beszéljek vele most, amikor alig fél órája más ágyában voltam? És még merem azt mondani hogy szeretem... Meg se érdemlem őt. Az is lehet, hogy csak én etetem magam azzal, hogy ő is szerethet engem, vagy hogy legalábbis még megtörténhet.

Kifújtam a levegőt, és mikor odaértem, csak akkor szólított meg.

- Danbi! Már azt hittem valami bajod volt hogy nem vetted fel a telefont, pedig annyiszor hívtalak.. - ölelt magához

Kezeim csak mellettem lógtak, nem öleltem vissza. Elhúzódott tőlem, és aggódva nézett rám.

- Mi a baj? - kérdezte. Ha te azt tudnád... - Hahó! Danbi mi a baj? Teljesen sápadt vagy! - simított lágyan végig az arcomon, és olyan közel volt hozzám, hogy éreztem ahogy meleg lehelete az arcomat simogatja

- Mi baj lenne? -erőltettem magamra egy félmosolyt 

Nem akartam hogy bármit is észrevegyen rajtam, de sajnos soha nem voltam nagy színésznő...

- Nem tudhatom, de ha nem akarod elmondani, akkor nem erőltetem. - húzta keserű mosolyra a száját

- Nincs mit elmondanom Youngjae! Minden rendben! - lett a hangom kicsit meggyőzőbb - A telefonom pedig lemerült, és azért nem vettem fel. - vándorolt tekintetem le a szájára. Észre se vettem hogy hozzám beszél, annyira néztem ahogyan ajkai mozognak
- Hé! - helyezte tenyerét állam alá, és kényszerített hogy a szemébe nézzek - Nem is hallottad amiket mondtam, igaz? - mosolygott
- Nem, nem igazán. - ráztam meg a fejem kicsit megszeppenve
- Aludj! Nagyon fáradt lehetsz, ha már ennyire nem tudsz figyelni. Jó éjt! - puszilt homlokon
- J-jó éjt! - dadogtam
Olyan fura volt, mégis annyira jól esett a közelsége. Még egyszer eresztett felém egy mosolyt mielőtt még megfordult volna. Távolodását, a hó egyre tompuló ropogásának hangja jelezte. 
Fáradtan löktem be a kissé nyikorgó bejárati ajtót. A lépcsőfokok mindegyike mintha ellenem lett volna. A korlátra helyeztem kezem, és húztam végig rajta ujjaim. Könnyeim ismét elszabadultak. A halk szipogás enyhén visszhangzott.
Remegő kezemmel helyeztem a kulcsot a zárba, amit egyszer el is ejtettem.
Ruháimat lehajigálva magamról tartottam a fürdőszobába. Megengedtem a vizet, és fehérneműben odaálltam a tükör elé. Megtámaszkodtam a csap két oldalán, és hallgattam ahogyan folyik a víz, és csak bámultam magamra. Forró könnycseppjeim a csapba hullottak.
Borzalmasan festettem. A derekamon még látszottak a nyomok, ahol Jongin kezei támaszt adtak nekem. Végighúztam ujjaimat a piros helyeken. Tekintetem felsiklott újra, és csak bámultam. A víz csobogásának hangja halkult, így tudtomra adva hogy elzárhatom a csapot.
Jó lassan lehúztam magamról a ruhaneműket, és beléptem a forró vízzel teli kádba. Testemet teljesen elfedte a víz, a forróság körbeölelt. Nagy levegőt vettem, és arcomat a vízbe merítettem. Így tudtam csak elzárni teljesen magam a külvilágtól...
Olyan jó lett volna vele beszélni, de egyszerűen nem tudtam semmit csinálni. Ölelését se viszonoztam. Nem az ő hibája. Nem tehet semmiről. Az agyam nem ott járt, pedig pont róla gondolkoztam de mégsem. Tényleg nem tudtam a szemébe nézni. Olyan volt mintha mindent ki tudott volna belőle olvasni. 
Minden porcikám kívánta közelségét, de valahogy nem tudtam ezt kivetíteni. Ez csak az elmémben ragadt meg. Az ajkai hívogattak, de én csak néztem. Nem bírom tovább...
Fejemet kiemeltem a vízből, így oxigénhez jutottam újból. A vízcseppek sűrűn gördültek le arcomról. Fejemet hátrahajtottam és behunytam a szemem.
A mai nap történései jelentek meg. A szüleim, Jongin, Youngjae. Nagyot nyeltem és arcomat a tenyerembe hajtottam. Megdörzsöltem a szemeimet, majd úgy éreztem elég volt most már, és ideje lefeküdnöm, mert ha itt ülök akkor csak ezen fog járni az eszem. Magam köré csavartam egy törölközőt, és elmentem a szobámba megkeresni a pólómat.
Nem kapcsoltam fel a villanyt. A közvilágítás néhány fénycsóvája bejutott, az ágy, és a szekrény néhány pontját megvilágítva. Az utcáról semmi nem volt hallható. Egy árva lélek mozgása sem. Kinéztem az ablakon, és ismét szállingózott a hó. Kirázott a hideg, aminek hatására feleszméltem, és elcsoszogtam az eredeti célomig.
Fáradtan és meggyötörten dőltem az ágyba. Vetettem egy utolsó pillantást a telefonomra. Tényleg jó sokszor hívott...

-20 perc múlva-

Nem tudtam aludni. Kattogott folyamatosan az agyam. Bűntudatom volt. Azzal tudtam csak magam nyugtatni, hogy ezt az egészet amiatt csináltam, hogy Youngjae-ékkel lehessek. Ha ez egyszer kiderül akkor... én... örökre eláshatom magam.
Fejemre húztam a takarót, ezzel próbálva tompítani zokogásom néha kitörő hangjait.
Addig sírtam, ameddig az el nem ragadott az álmok tengerébe.
Talán még az életemben nem sírtam ennyit, mint ezen a napon...

~Youngjae szemszöge~
Nem értem hol volt ennyi ideig, mert nem kell ennyi időt maradni a kávézóban. Pontosan  tudom hogy mikor végez, hiszen régen Dae mindig időben ment érte. Valamikor ezért kellett abbahagyni a próbát, legalábbis hamarabb befejezni. Én akkor még nem is tudtam ki ez a lány. Most már értem miért ment hozzá mindig...
Beléptem a dormba, és a fiúk még kajáltak valamit. Rám se néztek. Egyedül Guk kérdezte meg, hogy hol voltam. Tudniillik, csak annyit mondtam, hogy elmegyek.
- Te? - kérdezte az egyetlen személy akit érdekelt
- Elmentem Danbihoz. - mentem be a hálószobánkba
Hallottam ahogyan heves léptekkel közeledik felém valaki, de csak arra kaptam fel a fejem, hogy az ajtó becsukódik.
- Elmentél hozzá? - láttam Daehyun kissé ideges és egyben féltő tekintetét
- El, de csak épphogy találkoztam vele, mert nagyon fáradt volt. Nem is figyelt rám. Teljesen sápadt volt, és mintha sírt is volna...
- Hm...
- Olyan volt, mintha valamit nem akart volna elmondani. - fakadt ki belőlem az a mondat, aminek okát nagyon megakartam fejteni
Daehyun lenézett a földre. Mintha tudta volna miről van szó. Felhúztam a szemöldököm, és elmentem mellette. Ha nem mondja el ő se, akkor ennyi.

~Daehyun szemszöge~
Gondolom hogy Danbi miért volt olyan, amilyen. Mikor elköszöntünk, egy darabon úgy csináltam mintha mentem volna el, de megálltam és néztem ahogyan bolyong. Nagyon sajnáltam, de ezt igyekeztem nem kimutatni előtte, mert tudtam hogy nem szeretné.
Elmondta nekem Youngjae hogy szereti Danbit, ami - holott tudtam hogy ez lesz - nagyon szíven ütött. Azt hittem hogy már el is mondta neki, de nem így alakult.

~Danbi szemszöge~

Másnap reggel, olyan volt mintha ezer tű szúródott volna a testembe. Alig aludhattam pár órát, mégis fel kellett kelnem. Az egész tegnapi - illetve esti - dolog olyan volt, mint egy rossz álom, de sajnos nem az volt. Igyekeztem nem gondolni erre az egészre, és úgy csinálni mintha meg se történt volna.

Annyira akartam azt hogy itt legyen velem Youngjae, hogy legszívesebben elmentem volna hozzá és elmondtam volna neki mit érzek, de persze eszembe se jutott ezt valóra váltani.

A hó állt az utakon, én meg csak sétáltam. Hideg volt, de jól esett levegőn lenni.

Minden tiszta fehér volt, - leszámítva ott ahol már a kocsik felcsapták a sarat - és a fák ágain vastagon állt a hó, ami gyönyörű látványt nyújtott. A szép természeti kép ami előttem volt, mosolyt csalt az arcomra.

Néhány ember jött csak velem szembe, az autók sem tolongtak. Sálamat  feljebb húztam, egészen az orromig. Normális esetben nem sétáltam volna, de ez most egy kivételes alkalom. A jég és a hó keveréke ropogott a talpam alatt.

Kezdtem már szinte szétfagyni, mikor végre úti célomra rátaláltam. Én voltam az első aki beért.
Egész nap mondhatni eszembe se jutott semmi rossz. A munkatársaim nagyon értenek hozzá, hogy kell felvidítani az embert. Nyilván a szívem mélyén ott volt kő, de nem foglalkoztam vele.
Munka végén a többiek néha elmennek egy-egy közös vacsorára, és ez ma sem volt másként.
- Nem jössz velünk? - kérdezte SuDae mikor én a velük ellenkező irányba fordultam
- Nem, köszi. Szórakozzatok jól! - mosolyogtam rájuk, mire mindhárman visszamosolyogtak és mentek is el
Hazaérkezésem mintha megváltás lett volna, úgy dobtam le magam a kanapéra, és kapcsoltam be a TV-t. Kerestem valami zenecsatornát, és azt bömböltettem, ugyanis az alattam lakó szomszédnak úgy hallottam valami nagyon hangos elfoglaltsága volt. Most visszakapja...
Magamra öltöttem a pizsamapólómat - pedig még korán volt hozzá - és úgy raktam be a mikróba a kajámat. Tompán hallottam hogy valaki kopog. Azt hittem, hogy valamelyik drága szomszédom, hogy halkítsak a zenén, de nem. Hevesen nyitottam ki az ajtót, és nagy meglepetésemre Youngjae állt ott. Nagyot nyelt, én pedig kicsit gázul éreztem magam, ebben a lenge öltözetben. Arrébb álltam, és beengedtem. Szaladtam a távirányítóért, hogy értsük egymás szavát.
-Szóóóval, szia! - vigyorogtam kínosan
- Mennyivel jobban szeretem ha vigyorogsz! - mosolygott
- Éééés - tartottam a mikró felé, amiben a vacsorám volt - Hogy jutottál fel? Tök jó hogy itt vagy, csak azért érdekel...
- Nyitva volt lent a bejárati ajtó.
- Ó Istenem... Melyik hülye... Áh - fújtam ki a levegőt, és tettem le az asztalra a kajámat - Huh, te nem kérsz semmit?
- Nem köszi. Igazából azért jöttem mert beszélni szeretnék veled!