7. FEJEZET

Csendben mentem utána a lépcsőn, ami fel is tűnt neki.
- Miért nem jössz mellettem?
Nem mondtam semmit, csak meggyorsítottam lépteimet, és mellette mentem ugyanúgy szótlanul.
- Ha a csók miatt vagy ilyen, akkor...
- Nem tudom mi ütött belém... - vágtam a szavába
- Én voltam a hülye, sajnálom csak... - megakadt
Közbe odaértünk a kocsihoz, aminek az ajtaját kinyitotta nekem, én pedig beültem. Ameddig megkerülte a kocsit, hogy ő is beszálljon, hajtott a kíváncsiság, hogy hogyan fog folytatódni a mondata, de mikor beült nem szólt semmit, így kénytelen voltam rákérdezni.
- Csak mi? - kíváncsiskodtam
- Csak... Nem tudtam megállni abban a pillanatban, de nem fordul elő többször!
- Semmi baj. -húztam csalódott mosolyra a számat
Igazából nem is tudom mit vártam, mit fog mondani. Valami más válasz jobban esett volna, vagy valami de, hogy is gondolhatok ilyenekre, mikor barátok vagyunk csak, és úgy látszik én tájolódtam el de nagyon. Annyira álmos voltam, hogy már nem is tudtam ezen rágódni.
Arra eszméltem, hogy Youngjae szólongat és kezét rátette az enyémre.
- Hahó, Danbi itt vagy? - mosolygott Jae
- Öhm... Elaludtam?! - nyöszörögtem
- Nem kicsit. Nem lenne jó ha felkísérnélek a lakásodba? Félek elalszol út közben. - nevetett
- Olyan sötét van, hogy azt se tudom hol vagyunk... - csuktam le újra a szemeim
- Most éppen a buszmegállóval szemben, ahol reggel felvettelek mivel gőzöm nincs hogy innen merre..
- Aludni akarook!
- Minél hamarabb elmondod merre, annál hamarabb aludhatsz, jó?
- Egy sarokkal arrébb van egy nagy fos színű négy emeletes ház...
- Oké. - éreztem ahogy meleg tenyerét leveszi az enyémről, és elindul a kocsi jó lassan
Kénytelen voltam kinyitni a szemem, és kiszállni a kocsiból amiben Youngjae segített.
- Úristen mekkora hó van! - kerekedtek ki a szemeim
A kiadó előtt valószínűleg azért nem tűnt fel, mert ott eltakarították, de itt...
- Legalább felébredtél tőle!
- Te most fel akarsz kísérni? - lepődtem meg, mert elindult utánam mikor az ajtó felé tartottam
- Ha nem akarod... - fordult meg
- DE. Gyere de halkan! - furcsán nézett rám, de jött velem
Nem akartam hogy a szomszédok meghallják, hogy egy fiúval jövök, mert még rosszat hisznek, hisz nincs is más dolguk mint más életébe áskálódni.
Remélni tudtam csak, hogy épp nem hangoskodik senki, mert minden tisztán kihallható és nem nagyon szándékoztam beégni...
A lépcsőházban síri csend honolt. Kifújtam a levegőt, és gyorsan megtettem a harmadik emeletig felvezető lépcsőfokokat, ügyet se vetve hol jár Youngjae. Az ajtó előtt álltam csak meg, mert ki kellett nyitni valahogyan. Eközben Jae is beért, és várta gondolom azt hogy elbúcsúzzunk.
- DANBI! - hallatszott egy kisebb kiáltás a jobb oldalon fekvő lakásból
- Jajj, csak ezt ne! - nyitottam ki az ajtót villám gyorsasággal, és rántottam magammal Youngjae-t is, aki nem kicsit lepődött meg
Bezártam gyorsan magunk után az ajtót, és kifújtam a levegőt.
- Huh! Ez meleg volt... - nevettem
Youngjae meglepődötten nézett rám még mindig.
- Ez mi volt? - vont kérdőre
- Gondolom te se akarod hallgatni amit egy vén nő kitalált, hogy elloptam a macskáját és követeli vissza...
- DANBI! - hallatszott kintről még mindig a próbálkozása, amit meg is toldott most még egy "kis" kopogással.
Jae szeme köztem, és az ajtó közt cikázott.
- Nyugi 15 perc múlva nem is fog rá emlékezni hogy valamit akart! - legyintettem
- Jól kezeled! - mosolygott
- Hát istenem, mit csináljak ha hülye emberekkel vagyok körülvéve - dobtam le a táskámat a fotelra - és még mennyi szarság van itt... Amúgy kérsz valamit?
- Egy pohár víz jól esne, igen! -vette le a kabátját és a cipőjét is
Követtem példáját én is, és már emeltem is le a polcról a poharat és tartottam is a csap alá. Rámjött nagyon az álmosság megint, és ásítottam egy diszkrétet.
- Ha álmos vagy nagyon, akkor én megyek is.
- Addig nem mész sehová ameddig hallom hogy a szatyor ott kint motoszkál, mert még a végén elátkoz - adtam neki oda a vizét
- Köszönöm - én csak elejtettem felé egy mosolyt- Aranyos kis lakás ez amúgy. - jegyezte meg
- Tudod hogy te vagy az első ember akit felengedtem ide? - kérdeztem sejtető vigyorral
- Komolyan? - kerekedtek el szemei
- Ühüm - fordultam el megkeresni a távirányítót
Nem mondott erre semmit, de éreztem a tekintetét a hátamon. Eléggé zavart még úgy is, hogy nem is láttam.
- Hol van az a szar... - motyogtam magam elé
- Erre gondolsz? - tartotta a kezében a távirányítót, és le is huppant a kanapéra
- Hát akkor szolgáld ki magad... Én elmentem fürödni!
- De meddig leszel bent?
- Mindjárt jövök. Észre se fogod venni hogy elmentem, olyan gyors leszek! - mosolyogtam és már csuktam is be a fürdőszoba ajtaját

-15 perc múlva-

Mivel muszáj volt valamiben kijönnöm, így felvettem egy laza gatyát, meg a jó hosszú pizsama pólómat amihez normális esetben nem vennék fel semmit, csak most ugye...
- Na kész is vagyok! - rontottam ki, mire láttam hogy megijedt amit meg is mosolyogtam - Hallottál kintről valamit?
- Egyszer kétszer még kopogott, de már jó ideje csend van... - pattant fel, és már húzta is fel a ruhadarabokat
Gyorsan kinézetem még a kukucskálón hátha... de nem. Nem volt ott.
Néztem ahogy veszi fel a cipőjét, de már fel is egyenesedett.
- Köszönöm ezt a napot és azt hogy hazahoztál! - öleltem meg jó szorosan. Éreztem hogy kicsit meglepődik, ezért nem ölelt egyből vissza.
- Nincs mit! Én is! - ölelt meg szorosan, és megpuszilt ismét
- Ha látod a boszorkát és megszólít, nem kell vele foglalkozni, csak menj tovább - dünnyögtem a vállába
Elhúzódtam tőle és elfordítottam a zárban a kulcsot, majd kinyitottam az ajtót.
- Vigyázz magadra! - eresztett felém egy mosolyt
- Te is! - viszonoztam. Egy kis ideig még álltam az ajtóban, és néztem ahogyan távolodik, de aztán észbekaptam, és mentem aludni.


~Youngjae szemszöge~
Szeltem a lépcsőfokokat, és a kocsiig meg sem álltam. Bevágtam az ajtaját és nagyot sóhajtottam. Ez a lány kikészít. Ráadásul én vagyok az első akit felhoz ide, és vissza is csókolt délelőtt, de aztán meg... Áh... Beindítottam a kocsit, és jó lassan kellett menjek hogy az úttesten maradjak, mert nem kicsit csúszott. Ez a környék... Hátborzongató néhol. Féltettem Danbit annak ellenére is, hogy tudom hogy ő nem fél meg már kitudja mióta él itt, de akkor is...
Végre kiértem onnan, és a város mindenféle színben pompázó üzleteinek világítása csillant meg az éppen olvadó hópelyheken a szélvédőn. Siettem a dormba, hiszen én se voltam sokkal frissebb mint Danbi, így alig vártam hogy az ágyba legyek. Főleg egy ilyen nap után...
Hazaérve fáradtan vettem észre hogy mindenki már a szobájában van, persze ez nem azt jelentette, hogy alszanak is. Bementem a Daehyun-nal közös szobánkba, és szobatársamat meglepődve vettem észre hogy a másik irányba fordulva alszik. Próbáltam mindent jó halkan csinálni nehogy megzavarjam, hisz én se örülnék neki a helyében. Mikor elhelyezkedtem az ágyban mocorgást hallottam.
- Szereted? - hallottam Daehyun teljesen éber hangját
- Nem tudom... - válaszoltam azonnal a meglepettségnek köszönhetően
- Tudod, - ült fel és fordult felém - nekem elmondhatod, hiszen én vagyok a legjobb barátja, és nagyon jól ismerem őt is éppúgy mint téged. Észrevettem többször ahogy egymásra néztek, és ez nem szándékosan van azt is látom, de nem lehet eltitkolni az ilyen érzelmeket.
- Én nem titkolok semmit, csak én se tudom mi van, és addig nem akarom sem őt, sem magamat kínos helyzetbe hozni. Tudom hogy fontos neked ő...
- Tudok mindent róla, legalábbis azt hiszem, bár csak nagyon kevés esetben nyílik meg igazán. Nagyon fontos nekem, és nem akarom hogy valami sérelem érje. Nagyon sokat kellett neki szenvednie eddig is... - sóhajtott - Féltem őt...
- És te esetleg nem....? - tettem fel a kérdést, ami mindig is foglalkoztatott, bár féltem a reakciótól
- Szeretni őt? Régen szerelmes voltam belé, és el is szerettem volna neki mondani, de aztán addig húztam ameddig rájöttem, nem ér annyit az egész hogy szétmenjen a barátságunk. Soha nem szerettem ha a fiúk legyeskedtek körülötte, volt mikor azért mert féltékeny voltam, volt amikor azért mert szimplán féltettem egy újabb csalódástól... Nem, nem szeretem. Sokat kellett szenvednem ahhoz, hogy le tudjak róla mondani, de sikerült. Néha még előjönnek azok az érzések, de soha nem tudnám már megtenni azt például hogy megcsókoljam. Nem tűnik nagy dolognak, de egyből fellángolnának a régi érzések és nem bírnám ki. Maradok a barát szerepnél. Neki más van teremtve. Lehet hogy... - nézett rám
- Megcsókoltam... - bukott ki belőlem, nem tudtam ezt a dolgot meg nem történtnek tekinteni
- Mikor? Hol? - kerekedtek ki a szemei
- Ma reggel valamikor, a stúdióban.
- És mit reagált?
- Visszacsókolt, csak jött Jongup, és mondhatni mindent elrontott...
- Oh... - hajtotta le a fejét - Ha szereted akkor ne késlekedj mert úgy jársz mint... én....
Elgondolkodtam azon amit Dae mondott. Hiába mondja azt, hogy ő már nem szereti Danbit, valami mégis ellent mond ennek. Sajnálom ami történt vele, nehéz lehetett és talán most is nehéz neki, mert az egyik legjobb barátja lehet hogy szereti azt a lányt akit ő is szeret/szeretett. Nem tudom mit gondoljak arról amit mondott.
Rájöttem valamire: szeretem Danbit!