1. FEJEZET

~Youngjae szemszöge~

Hirtelen ötlettől vezérelve mentem utána. Nem tudom mi ütött belém, de megtudtam érteni a helyzetét, attól függetlenül hogy nem is tudtam róla semmit, csak annyit amennyit Daehyun szűkszavúan elmondott róla.

A sok embertől akik az utcán tolongtak, nem nagyon tudtam követni merre járhat, de még az eső se segítette meg a helyzetemet. Mikor megláttam végre, akkor elkezdtem futni nehogy nyomát veszítsem. A háta mögé érve gondolkoztam, hogy mit mondjak neki, hogy ne jöjjek ki hülyén belőle hisz tényleg nem is ismerem de...

Próbáltam nem ráijeszteni, és csak ennyi jött ki a számon:

-Nehogy megázz, még megfázol itt nekem!

~Danbi szemszöge~

Csak pislogtam mint aki szellemet látott, aztán megszólaltam, illetve csak próbáltam:

- Öhm...Te? Illetve köszönöm. - remélem nem nézett hülyének.... Basszus

- Csak gondoltam nem akarsz elázni ha már így ott hagytál minket...

- Jaa, értem. - nem nagyon tudtam, hogy mit mondhatnék de őszintén szólva szerintem neki kellett volna.

- Ha megkérdezhetem, mi volt ez az előbbi? - láttam rajta hogy óvatosan teszi fel a kérdést nehogy megint bepukkadjak. Hát ezek szerint tényleg jól bemutatkoztam...

- Nem is tudom. Talán sok volt ez nekem így egyszerre. Nem tudom Daehyun is mit gondolt, hogy majd egyből odaköltözök 5 teljesen idegenhez? Aztán meg mindenki előtt itt kioktat úgymond? Értem én hogy jót akart de gondolkozhatna.... Jaaaa meg tök jó hogy debütáltok végre, megvan a munkátok gyümölcse, azt se tudtam mit csináljak örömömben erre meg ez a ...... fhuu

 - Most hogy így mondod meg tudlak érteni valamennyire. Szerintem Daehyunban tényleg nem volt semmi rossz szándék. Ismerem, és nem mond senkinek ilyen dolgot meggondolatlanul, ez jelent valamit. - ezt a mondatát nem nagyon tudtam mire vélni, de ennek jelét nem mutattam.

- Hát az biztos, hogy nem költözök oda, de szerintem ennyiből már lejött neki, de ha nem akkor majd te szépen elmondod!

-Jó-jó oké azért le ne harapd már a fejem -nevetett- persze hogy mondom neki. Úgyis ez lesz az első kérdése amint hazamegyek.

- Ti már együtt vagytok hatan? - döbbentem meg egy kicsit.

- Kb. egy hete költöztünk be.

- Ó hát akkor azért nem mentünk fel... - gondolkoztam hangosan

Youngjae arcán némi mosolyt láttam. Olyan édes volt...Az idillikus pillanatot egy kocsi zavarta meg ami olyan sebességgel haladt a járda szélén mint amilyenbe mi mentünk. Daehyun... Ki gondolta volna? Komolyan mondom hogy kezd elegem lenni belőle. Örökké a nyomomban van, ami persze jó mert tényleg törődik velem, de valamikor meg már nagyon tud idegesíteni.

- Szálljatok be! -hallatszott azt hiszem Himchan hangja.

Youngjae elindult a kocsi felé de mikor látta hogy én nem megyek megtorpant.

- Nem jössz?

- Nem. Menj csak! Az eső is elállt már, hazatalálok.

- Biztos? Nem akarnálak egyedül hagyni. - eközben meghallottam Daehyun elégedetlenkedő hangját is.

Intettem Youngjaenek hogy nyugodtan mehet és ő pár féltő pillantás után elhajtott a  fiúkkal együtt.

Kicsit rosszul éreztem magam mert lehet hogy most megbántottam Daehyunt, de ő is engem. Megtudom érteni az ő szemszögét is, de nagyon jól tudom hogy legközelebb mikor találkozunk nem lesz semmi baj. Mindig így van.

Nem akartam hogy jöjjön velem Youngjae nehogy meglássa milyen környéken lakom. Habár az én lakásom nem olyan gáz, de a szomszédok és a környék nem hogy gáz, hanem elég durva is. Ezért megpróbáltam mindig kiküszöbölni hogy bárki is elkísérjen hazáig. Jó messze is voltunk még hála Istennek, mikor a fiúk elmentek, ezért nagyon szidtam magam, hogy nem szálltam fel a buszra még mikor elindultam a parkból. Ez a könyék tele van dílerekkel, utcalányokkal és egyéb nyalánkságokkal, ami csak szem-szájnak ingere. Nekem nincs velük problémám ameddig engem békén hagynak. 

Haza is értem végre. Felbaktattam a lécsősoron- ilyenkor döbbenek rá milyen környéken is vagyok- a lakásokból különbféle zajok szűrődnek ki, amire mondjuk én rohadtul nem lennék kíváncsi.Előkotortam a táskámból a kulcsomat -aminek jó nagy zaja van mivel visszhangzik a lépcsőház- és beléptem az én kis birodalmamba. Szerény, de szeretem.

Levettem a cipőmet és leheveredtem a kanapémra pontosan a TV elé. Ilyenkor este szeretem már, hogy nem kell vacsit csinálnom magamnak, mert a kávézóban elintézem az ilyen dolgaimat. Nem találtam semmi olyan dolgot a  készülékben ami megfogott volna így kicsit elbambultam és gondolkoztam. 

Youngjae...Hmm... Olyan fura érzésem van mellette, pedig még csak most találkoztam vele... Nem értem. Egyszerűen nem értem. Valami bajom van, nem szoktam én így berezelni egy fiú társaságában. Pedig jobb ha szokom a közelségét mert ugye Dae meg ő, vagyis ők együtt laknak... 

Eszmefuttatásomból a hangos reklám riasztott fel. Úgy döntöttem elmegyek megfürödni és aztán lefeküdni. Így is elég eseménydús volt ez a nap.

Mikor már éppen lefeküdtem a telefonom szólalt meg. Azt hittem nyomban földhöz vágom de mikor megláttam a kijelzőn a nevet, nem tudtam megmozdulni. Jongin...

Felvettem és beleszóltam, de csak úgy ahogy megérdemli:

- Mivan már?

- Jajj baby, így kell beszélni a főnököddel és aki felemelt a porból...

- Mivan már mondjad már! -vágtam közbe még mielőtt megunnám a hülyeségeit.

- Jól van ha ennyire sürgős... Az van hogy holnap tudom hogy még csak péntek van, de be kellene jönnöd, mert lesérült az egyik ilyenkor dolgozó pultoslány, és én egyből rád gondoltam mert téged szeretnélek a helyén látni.

- És ezt meddig kellene bevállalnom?

- Még nem tudom. Az a kérdés hogy elvállalod-e vagy...

- Elvállallom. -hangzott tömör válaszom. Mintha lenne más választásom...

- Tudtam hogy bízhatok benned. Jongiiin gyere már visszaaa!!! - hallottam a vonal túlsó végén a háttérből egy nyávogós hangot.

- Úgy hallom várnak.

- Jól hallod. Én is rád... Na szia baby.

El se köszöntem és úgy nyomtam ki a telefont. Hánynom kell ettől az embertől. Szánalmas.

El is akartam felejteni a körítést ami volt a beszéd mellé, a lényeg , hogy holnap este dolgozok. Szépen álomba szenderültem és vártam hogy másnap reggel mikor szólal meg az óra...