Reggel már fent voltam mikor megszólalt az ébresztőóra. Nem meglepő hisz nem vagyok valami jó alvó. Sose szoktam reggelizni, ez ma se volt másképp. Elintéztem ügyes bajos női dolgaimat a fürdőszobában, és már kész is voltam az indulásra.
Alighogy elhagytam a háztömböt amiben lakom, hirtelen megszólított hátulról valaki. Érdeklődve fordultam a hang irányába. Mikor megfordultam egy teljesen idegen sráccal találtam szembe magam, de amennyire nem ismertem, annyira látszódott rajta, hogy jó barátja a kábítószereknek. Az arca beesett volt, szemeit fekete karikák szegélyezték.Nem számítottam semmi jóra ettől a gyerektől, és a várakozásaimat se múlta felül:
- Van egy kis anyagod? - kérdezte monoton hangon, minek hatására nem csak a kérdéstől ment fel bennem a pumpa.
- Nézzél már magadra! Úgy nézek én ki mint aki kapcsolatba van ilyen undorító drogosokkal mint amilyen te vagy?!?
Hirtelen megragadta a csuklómat és odarántott magához.
- Teljesen megfelelt volna egy sima nem is, de most hogy tudom hogy ekkora a szád, elviszlek az undorító drogos barátaimhoz. Ők majd megtanítanak hogy kell szépen beszélni. - mosolygott gúnyosan
- Nem viszel engem sehova! - mondtam teljesen nyugodtan
- Ó, így gondolod? Szerintem még sikítozhatsz is, senki nem fog meghallani, vagy legalábbis senkit nem fog érdekelni hogy te miért vinnyogsz!
Teljesen igaza volt. Az utcán egy lélek se tartózkodott rajtunk kívül. Nem is egy nagyon sűrűn lakott helyről beszélünk, ahol majd jön a lovag és megment. Nem. Itt örülhetsz ha nem kerülsz olyan helyzetbe mint amilyenbe most én.
Nem szóltam semmit csak bámultam rá semmit mondó arccal.
- Na mi van? Most már nem akkora a szád kislány? - hangjában éreztem hogy tudja, kivagyok neki szolgáltatva. Jobban megszorította a csuklómat, amiről próbáltam lefejteni ujjait mindhiába. Már indult is volna velem, Isten tudja hova mikor a lehető legszebb hangot hallottam meg amit csak lehetett ebben a szituációban.
- Hé hé hé!!! Mit csinálsz te??! Ki vagy egyáltalán?! - Daehyun meglepődött és egyben ideges hangját hallottam.
- Jézusom! Ő itt a felmentősereged? Na akkor jobb lenne ha lekopnál. Semmi közöd nincs hozzá mit csinálok! - hangzott a srác válasza, mire én kihasználtam hogy nem figyel, és jól ágyékon rúgtam minek hatására összerogyott.
Nem gondolta tán hogy majd én hagyom, hogy így beszéljen a legjobb barátommal teljesen alaptalanul ez a kis senki... Villámléptekben tettem meg azt a kis távolságot ami elválasztott Dae-től. Nyakhajlatába fúrtam az arcom, és beszívtam édes, finom, férfias illatát. El se akartam hinni hogy itt van. A meghitt pillanatot az a szerencsétlen törte meg:
- Jó lenne ha a csajodat megtanítanád a jó modorra! - nyöszörögte
- Jó lenne ha nem látnálak meg legközelebb a közelében seggfej! - mondandója végét egy hatalmas bemosás követte, mire a fiú ismét a földön feküdt immár véresen.
Dae intett a kocsija felé annak jeléül hogy szálljak be. Bevágtam magam után az ajtót és pont rá lehetett látni a két fiúra. Daehyun épp felhúzta a földön fetrengő srácot és valamit mondott neki, de ahogy láttam nem sok szépet, mert amit lebírtam olvasni a szájáról, azok nem a legszebb szavak voltak. Ezután lökött egyet rajta és erre a másik, egyébként sem teljesen tiszta járásával elindult a másik irányba. Dae felém tartott és néha visszatekintett a bizonytalan járású fiúra. Bevágta ő is a kocsiajtót és idegesen markolászta a kormányt. Néztem rá, és furcsálltam hogy nem szól hozzám. A csendet végül én törtem meg:
- Köszönöm. - néztem rá reménnyel teli szemekkel, hátha mond valamit végre
- Mi történt? Szeretném hallani! - mondta idegesen
Elmondtam neki mi volt.
- Te teljesen normális vagy? Hogy gondoltad hogy visszaszólsz neki? Tudhatnád hogy az ilyen emberek mire képesek ha már csak csúnyán nézel rájuk!
- Tudom, de akkor is! Mit kellett volna tennem? - háborodtam fel
- Normálisan válaszolni, és akkor talán megy tovább és nem lett volna semmi. Ha nem jövök éppen most bocsánatot kérni a tegnapi miatt, akkor már kitudja mit csinált volna veled vagy hova vitt volna el. - már nem ideges volt hanem tisztán hallatszott az aggodalom a hangjából.
- Sajnálom. -hajtottam le a fejem.
- Nem kell sajnálkozni. Azt szeretném csak hogy gondolkozz mielőtt kinyitod a szád! - fordult felém
- Én annyira sz...... - hirtelen akadt meg a torkomon a szó. Nem tudom mi ütött belém hogy nem mondtam ki, mert más estben biztosan tudtam volna hogy nem érti félre Dae, de most nem éreztem azt hogy kimondhatom - Annyira jó hogy mindig számíthatok rád! - mosolyogtam rá mire ő is eleresztett egy féloldalas mosolyt.
- Amúgy jól vagy? Nem csinált veled semmit az a kis...? - kérdezte, és közben az ölemben heverő kezeimre vándoroltak szemei. Tekintete megakadt a csuklómon, ami lila volt az erős szorítástól - Fhuu... Ha legközelebb meglátom valahol azt a kis rohadékot nem ússza meg ennyivel.
- Nyugi már! Ez csak egy kis véraláfutás. Nem lesz tőle semmi bajom... - úgy éreztem ezzel most már lezárhatnánk ezt a témát hisz nem nagy dolog az egész így hogy...
Daehyun beindította a kocsit, és indultunk bár azt nem tudom hogy hova.
- Az úti cél a másik irányba van. - gondoltam szólok neki hátha feltűnik neki.
- Nem mész ma be dolgozni. - nagyon meglepődtem kijelentésén
- Mi az hogy nem megyek be? De hisz nincs semmi bajom!
- Azt szeretném hogy megismerkedj egy kicsit a fiúkkal, és hogy lásd a dormunkat. Ez a kis incidens ebből a szempontból jól jött, mert kitűnő kifogás lesz hogy mért nem mentél be. Felhívjuk a főnököd, elmondjuk mi volt és kész is. - nem szoktam ilyet csinálni, de most tényleg nem is volt kedvem járkálni az asztalok közt és rendeléseket felvenni, valamint az is vonzott hogy kicsit megismerhetem a fiúkat
- Oké.
- Hát nem is volt nehéz rá venni. - mosolygott Dae
Az út nem volt hosszú, talán 5 perc lehetett ha levonjuk a dugókat belőle. Bár Daehyun vezetési tempója elég gyors szóval normál tempóban lehetett 10 perc is. Néhány dolgot azért megosztott velem Dae a fiúkkal kapcsolatban amik eléggé hülyeségnek hangoztak elsőre, de jobban belegondolva simán ellehet képzelni.
Mikor leparkoltunk, egy igen szép és csendesnek tűnő városrészen találtam magam.
A lakáshoz lifttel mentünk fel, és az ajtó előtt megálltunk hogy Dae elővegye a kulcsát mert a fiúk ilyenkor lusták ajtót nyitni bárkinek is. Furcsa érzésem volt, kicsit összeszorult a gyomrom...
Hirtelen megragadta a csuklómat és odarántott magához.
- Teljesen megfelelt volna egy sima nem is, de most hogy tudom hogy ekkora a szád, elviszlek az undorító drogos barátaimhoz. Ők majd megtanítanak hogy kell szépen beszélni. - mosolygott gúnyosan
- Nem viszel engem sehova! - mondtam teljesen nyugodtan
- Ó, így gondolod? Szerintem még sikítozhatsz is, senki nem fog meghallani, vagy legalábbis senkit nem fog érdekelni hogy te miért vinnyogsz!
Teljesen igaza volt. Az utcán egy lélek se tartózkodott rajtunk kívül. Nem is egy nagyon sűrűn lakott helyről beszélünk, ahol majd jön a lovag és megment. Nem. Itt örülhetsz ha nem kerülsz olyan helyzetbe mint amilyenbe most én.
Nem szóltam semmit csak bámultam rá semmit mondó arccal.
- Na mi van? Most már nem akkora a szád kislány? - hangjában éreztem hogy tudja, kivagyok neki szolgáltatva. Jobban megszorította a csuklómat, amiről próbáltam lefejteni ujjait mindhiába. Már indult is volna velem, Isten tudja hova mikor a lehető legszebb hangot hallottam meg amit csak lehetett ebben a szituációban.
- Hé hé hé!!! Mit csinálsz te??! Ki vagy egyáltalán?! - Daehyun meglepődött és egyben ideges hangját hallottam.
- Jézusom! Ő itt a felmentősereged? Na akkor jobb lenne ha lekopnál. Semmi közöd nincs hozzá mit csinálok! - hangzott a srác válasza, mire én kihasználtam hogy nem figyel, és jól ágyékon rúgtam minek hatására összerogyott.
Nem gondolta tán hogy majd én hagyom, hogy így beszéljen a legjobb barátommal teljesen alaptalanul ez a kis senki... Villámléptekben tettem meg azt a kis távolságot ami elválasztott Dae-től. Nyakhajlatába fúrtam az arcom, és beszívtam édes, finom, férfias illatát. El se akartam hinni hogy itt van. A meghitt pillanatot az a szerencsétlen törte meg:
- Jó lenne ha a csajodat megtanítanád a jó modorra! - nyöszörögte
- Jó lenne ha nem látnálak meg legközelebb a közelében seggfej! - mondandója végét egy hatalmas bemosás követte, mire a fiú ismét a földön feküdt immár véresen.
Dae intett a kocsija felé annak jeléül hogy szálljak be. Bevágtam magam után az ajtót és pont rá lehetett látni a két fiúra. Daehyun épp felhúzta a földön fetrengő srácot és valamit mondott neki, de ahogy láttam nem sok szépet, mert amit lebírtam olvasni a szájáról, azok nem a legszebb szavak voltak. Ezután lökött egyet rajta és erre a másik, egyébként sem teljesen tiszta járásával elindult a másik irányba. Dae felém tartott és néha visszatekintett a bizonytalan járású fiúra. Bevágta ő is a kocsiajtót és idegesen markolászta a kormányt. Néztem rá, és furcsálltam hogy nem szól hozzám. A csendet végül én törtem meg:
- Köszönöm. - néztem rá reménnyel teli szemekkel, hátha mond valamit végre
- Mi történt? Szeretném hallani! - mondta idegesen
Elmondtam neki mi volt.
- Te teljesen normális vagy? Hogy gondoltad hogy visszaszólsz neki? Tudhatnád hogy az ilyen emberek mire képesek ha már csak csúnyán nézel rájuk!
- Tudom, de akkor is! Mit kellett volna tennem? - háborodtam fel
- Normálisan válaszolni, és akkor talán megy tovább és nem lett volna semmi. Ha nem jövök éppen most bocsánatot kérni a tegnapi miatt, akkor már kitudja mit csinált volna veled vagy hova vitt volna el. - már nem ideges volt hanem tisztán hallatszott az aggodalom a hangjából.
- Sajnálom. -hajtottam le a fejem.
- Nem kell sajnálkozni. Azt szeretném csak hogy gondolkozz mielőtt kinyitod a szád! - fordult felém
- Én annyira sz...... - hirtelen akadt meg a torkomon a szó. Nem tudom mi ütött belém hogy nem mondtam ki, mert más estben biztosan tudtam volna hogy nem érti félre Dae, de most nem éreztem azt hogy kimondhatom - Annyira jó hogy mindig számíthatok rád! - mosolyogtam rá mire ő is eleresztett egy féloldalas mosolyt.
- Amúgy jól vagy? Nem csinált veled semmit az a kis...? - kérdezte, és közben az ölemben heverő kezeimre vándoroltak szemei. Tekintete megakadt a csuklómon, ami lila volt az erős szorítástól - Fhuu... Ha legközelebb meglátom valahol azt a kis rohadékot nem ússza meg ennyivel.
- Nyugi már! Ez csak egy kis véraláfutás. Nem lesz tőle semmi bajom... - úgy éreztem ezzel most már lezárhatnánk ezt a témát hisz nem nagy dolog az egész így hogy...
Daehyun beindította a kocsit, és indultunk bár azt nem tudom hogy hova.
- Az úti cél a másik irányba van. - gondoltam szólok neki hátha feltűnik neki.
- Nem mész ma be dolgozni. - nagyon meglepődtem kijelentésén
- Mi az hogy nem megyek be? De hisz nincs semmi bajom!
- Azt szeretném hogy megismerkedj egy kicsit a fiúkkal, és hogy lásd a dormunkat. Ez a kis incidens ebből a szempontból jól jött, mert kitűnő kifogás lesz hogy mért nem mentél be. Felhívjuk a főnököd, elmondjuk mi volt és kész is. - nem szoktam ilyet csinálni, de most tényleg nem is volt kedvem járkálni az asztalok közt és rendeléseket felvenni, valamint az is vonzott hogy kicsit megismerhetem a fiúkat
- Oké.
- Hát nem is volt nehéz rá venni. - mosolygott Dae
Az út nem volt hosszú, talán 5 perc lehetett ha levonjuk a dugókat belőle. Bár Daehyun vezetési tempója elég gyors szóval normál tempóban lehetett 10 perc is. Néhány dolgot azért megosztott velem Dae a fiúkkal kapcsolatban amik eléggé hülyeségnek hangoztak elsőre, de jobban belegondolva simán ellehet képzelni.
Mikor leparkoltunk, egy igen szép és csendesnek tűnő városrészen találtam magam.
A lakáshoz lifttel mentünk fel, és az ajtó előtt megálltunk hogy Dae elővegye a kulcsát mert a fiúk ilyenkor lusták ajtót nyitni bárkinek is. Furcsa érzésem volt, kicsit összeszorult a gyomrom...
Mit ne mondjak, én is szívesen fúrtam volna fejem Dae nyakába:3 Bírom a főszereplő karaktert, hogy képes visszaszolni ilyen jelentéktelen kis senkiknek:D Meg, hogy Daehyun megmentette...az volt a hab a tortán^^ Imádtam, úgyhogy várom is a következő részt;)
VálaszTörlésKöszönöm és örülök nagyon hogy tetszik :3
VálaszTörlés