BEVEZETŐ

Hol is kezdjem... Nos, a nevem Yoon Danbi, 21 éves vagyok és egy nyugis kávéházban dolgozom, valamint másodállásban egy éjszakai klubban de ezt nem szeretem hangoztatni. Ég és föld a két munkám, de muszáj mind a kettő, mert különben nem tudnék megélni....

Szöul egyik külvárosában élek egy kis két szobás lakásban, ahol alul-felül csodálatos szomszédaim vannak…Napjaim úgy telnek hogy bemegyek a szeretett kávézóba dolgozni, a kis csapathoz ami már úgy össze van szokva. Aztán jön a hétvége amikor abba a mocsokba is mennem kell, és szépelegni a sok részeg idiótának akik azt se tudják hol vannak. De mint említettem ezt nem szeretetből kell csinálnom. Ha még nem lenne elég a munkaköröm, akkor még a főnököm csípős megjegyzéseit is el kell viselnem, mert egyszer "megbántottam". A főnököm név szerint Kim Jongin, aki nagyjából egykorú velem azt hiszi bármit megtehet mert apuci kicsi fia, és kapott egy bárt. Ez szép és jó lenne ha nem akarna mindenkit megfektetni aki neki dolgozik... Nálam is bepróbálkozott, és azt hitte sikerül is neki, csakhogy én jól beszóltam neki és most ennek szívom a levét....még jó hogy csak hétvégén kell elviselnem.

A családomról nem tudok ki merre van és mit csinál, egyedül hagytak, és új életet kezdtem nélkülük. Szorult helyzetben voltam mindig is, mert akármilyen kicsi a lakásom attól elég magas a rezsi, és ezt mindig ki kell fizetnem valahogyan. Nem is akárhogyan...

~ 

Legjobb barátom Daehyun -akivel gimiben ismerkedtem meg- mindig mellettem állt a legnehezebb időszakokban is, ami nálam elég kemény volt... Nagyon szeretem őt és nagyon rossz volt amikor az iskolában a rosszmájúak azt híresztelték, hogy mi ketten.... na szóval lehet érteni. Nem volt köztünk semmi olyan jellegű kapcsolat, bár lehetett volna, hisz nem egyszer csókoltuk meg egymást gyenge pillanatainkban, de mielőtt bármi történhetett volna valamelyikőnk észheztért még időben. 

Daehyunról tudni kell hogy az éneklés volt a mindene, amiben nagyon tehetséges volt. Gyakornok is volt egy kiadónál de nem igen beszéltünk erről a dologról, és sose említette. 

Minden délután megvárta míg végzek, és minden nap elmentünk valahová. Ez ma se volt másképp.

-Sziaaaa!! - ugrottam a nyakába amit már teljesen megszokott.

-Szia, elszeretnék mondani neked egy nagyon fontos dolgot, de nem itt. -nagyon kimért volt, ez nem volt rá jellemző. Jobbnak láttam nem megszólalni csak menni utána.

A buszon feszülten ültem mellette, de ő még mindig nem szólt egy árva szót sem. Ilyen hosszú időnek 5 perc még sose tűnt, de csak megérkeztünk végre a közeli parkba. Furcsán néztem rá, de ő mintha észre se vett volna engem, viharzott be a kapun. A távolba megláttam 5 fiút azt hiszem -nem láttam tisztán elég sötét volt már ilyen tájt tél lévén- nem is vettem őket figyelembe addig ameddig Daehyun el nem kezdett arra felé tartani. Nagyra nyílt szemekkel, szinte futottam utána, hogy valamilyen szinten utolérjem. Mikor odaértünk Dae vigyorgott mint a tejebe tök, valószínűleg az értelmes fejemen amit vágtam.

-Ők itt a csapattársaim. - mondta Dae, mire én lefagytam....

-E-ez azt jelenti h-hogy...- dadogtam

-Debütálunk kisanyám!- mondta vigyorogva az egyik számomra ismeretlen fiú.

Ebben a pillanatban semmi nem érdekelt és olyan szorosan öleltem meg Daehyunt és visítottam a fülébe, hogy szerintem a dobhártyája is bánta. Mikor végeztem a kis örömkitörésemmel, akkor mutatta be nekem a fiúkat Dae:

-Ők itt: Yongguk, Himchan, Zelo, Jongup és Youngjae.

Az utolsó fiúnál kicsit leblokkoltam, és csak remélni mertem, hogy nem voltam olyan piros mint egy jól megérett paradicsom. Nem tudtam hirtelen hogy mi történik velem, de nem is nagyon foglalkoztam vele.Meghajoltak előttem és én is követtem a példájukat mind a bemutatkozásban, mind a meghajlásban.

- Nos gyerekek akkor ismerkedjünk össze rendesen, mert úgy tervezem hogy Danbi hozzánk fog költözni...- mondta Dae mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne.

- HOGY MI??!?! - fakadtam ki

-Figyelj! Tudom hogy milyen nehéz az életed egyedül és szeretnélek biztonságban tudni most, hogy végre van rá lehetőség... -oktatott ki Dae.

- Azt már nem, nehogy már te is csak a sajnálni való lánykát lásd bennem...Azt hittem ennél nagyobb becsben tartasz, eddig is megvoltam most is megleszek - viharoztam el a fiúk látóköréből. 

Ebben a pillanatban az sem érdekelt hogy az újdonsült barátaim is mit gondolhatnak rólam. Szépen bemutatkoztam mondhatom...

Hallottam hogy utánam kiabálnak de nem nagyon tudott érdekelni. Siettem haza, az eső lába is lógott, de nem úsztam meg mert a következő pillanatban már zuhogott. Nem volt nálam semmi esernyőnek használható, nemhogy esernyő... Kénytelen voltam bőrig ázni ilyen helyzetben. Aztán észrevettem hogy egy esernyő magasodik fölém.

- Nehogy megázz, még megfázol itt nekem! - mondta lágy hangon Youngjae.