10. FEJEZET

(Ajánlott zene)

El se akartam hinni. Nem tudtam eldönteni, hogy örüljek-e neki, vagy sem. Pont most jött amikor... amikor nagyon nem kellett volna. Szeretem. Hogy beszéljek vele most, amikor alig fél órája más ágyában voltam? És még merem azt mondani hogy szeretem... Meg se érdemlem őt. Az is lehet, hogy csak én etetem magam azzal, hogy ő is szerethet engem, vagy hogy legalábbis még megtörténhet.

Kifújtam a levegőt, és mikor odaértem, csak akkor szólított meg.

- Danbi! Már azt hittem valami bajod volt hogy nem vetted fel a telefont, pedig annyiszor hívtalak.. - ölelt magához

Kezeim csak mellettem lógtak, nem öleltem vissza. Elhúzódott tőlem, és aggódva nézett rám.

- Mi a baj? - kérdezte. Ha te azt tudnád... - Hahó! Danbi mi a baj? Teljesen sápadt vagy! - simított lágyan végig az arcomon, és olyan közel volt hozzám, hogy éreztem ahogy meleg lehelete az arcomat simogatja

- Mi baj lenne? -erőltettem magamra egy félmosolyt 

Nem akartam hogy bármit is észrevegyen rajtam, de sajnos soha nem voltam nagy színésznő...

- Nem tudhatom, de ha nem akarod elmondani, akkor nem erőltetem. - húzta keserű mosolyra a száját

- Nincs mit elmondanom Youngjae! Minden rendben! - lett a hangom kicsit meggyőzőbb - A telefonom pedig lemerült, és azért nem vettem fel. - vándorolt tekintetem le a szájára. Észre se vettem hogy hozzám beszél, annyira néztem ahogyan ajkai mozognak
- Hé! - helyezte tenyerét állam alá, és kényszerített hogy a szemébe nézzek - Nem is hallottad amiket mondtam, igaz? - mosolygott
- Nem, nem igazán. - ráztam meg a fejem kicsit megszeppenve
- Aludj! Nagyon fáradt lehetsz, ha már ennyire nem tudsz figyelni. Jó éjt! - puszilt homlokon
- J-jó éjt! - dadogtam
Olyan fura volt, mégis annyira jól esett a közelsége. Még egyszer eresztett felém egy mosolyt mielőtt még megfordult volna. Távolodását, a hó egyre tompuló ropogásának hangja jelezte. 
Fáradtan löktem be a kissé nyikorgó bejárati ajtót. A lépcsőfokok mindegyike mintha ellenem lett volna. A korlátra helyeztem kezem, és húztam végig rajta ujjaim. Könnyeim ismét elszabadultak. A halk szipogás enyhén visszhangzott.
Remegő kezemmel helyeztem a kulcsot a zárba, amit egyszer el is ejtettem.
Ruháimat lehajigálva magamról tartottam a fürdőszobába. Megengedtem a vizet, és fehérneműben odaálltam a tükör elé. Megtámaszkodtam a csap két oldalán, és hallgattam ahogyan folyik a víz, és csak bámultam magamra. Forró könnycseppjeim a csapba hullottak.
Borzalmasan festettem. A derekamon még látszottak a nyomok, ahol Jongin kezei támaszt adtak nekem. Végighúztam ujjaimat a piros helyeken. Tekintetem felsiklott újra, és csak bámultam. A víz csobogásának hangja halkult, így tudtomra adva hogy elzárhatom a csapot.
Jó lassan lehúztam magamról a ruhaneműket, és beléptem a forró vízzel teli kádba. Testemet teljesen elfedte a víz, a forróság körbeölelt. Nagy levegőt vettem, és arcomat a vízbe merítettem. Így tudtam csak elzárni teljesen magam a külvilágtól...
Olyan jó lett volna vele beszélni, de egyszerűen nem tudtam semmit csinálni. Ölelését se viszonoztam. Nem az ő hibája. Nem tehet semmiről. Az agyam nem ott járt, pedig pont róla gondolkoztam de mégsem. Tényleg nem tudtam a szemébe nézni. Olyan volt mintha mindent ki tudott volna belőle olvasni. 
Minden porcikám kívánta közelségét, de valahogy nem tudtam ezt kivetíteni. Ez csak az elmémben ragadt meg. Az ajkai hívogattak, de én csak néztem. Nem bírom tovább...
Fejemet kiemeltem a vízből, így oxigénhez jutottam újból. A vízcseppek sűrűn gördültek le arcomról. Fejemet hátrahajtottam és behunytam a szemem.
A mai nap történései jelentek meg. A szüleim, Jongin, Youngjae. Nagyot nyeltem és arcomat a tenyerembe hajtottam. Megdörzsöltem a szemeimet, majd úgy éreztem elég volt most már, és ideje lefeküdnöm, mert ha itt ülök akkor csak ezen fog járni az eszem. Magam köré csavartam egy törölközőt, és elmentem a szobámba megkeresni a pólómat.
Nem kapcsoltam fel a villanyt. A közvilágítás néhány fénycsóvája bejutott, az ágy, és a szekrény néhány pontját megvilágítva. Az utcáról semmi nem volt hallható. Egy árva lélek mozgása sem. Kinéztem az ablakon, és ismét szállingózott a hó. Kirázott a hideg, aminek hatására feleszméltem, és elcsoszogtam az eredeti célomig.
Fáradtan és meggyötörten dőltem az ágyba. Vetettem egy utolsó pillantást a telefonomra. Tényleg jó sokszor hívott...

-20 perc múlva-

Nem tudtam aludni. Kattogott folyamatosan az agyam. Bűntudatom volt. Azzal tudtam csak magam nyugtatni, hogy ezt az egészet amiatt csináltam, hogy Youngjae-ékkel lehessek. Ha ez egyszer kiderül akkor... én... örökre eláshatom magam.
Fejemre húztam a takarót, ezzel próbálva tompítani zokogásom néha kitörő hangjait.
Addig sírtam, ameddig az el nem ragadott az álmok tengerébe.
Talán még az életemben nem sírtam ennyit, mint ezen a napon...

~Youngjae szemszöge~
Nem értem hol volt ennyi ideig, mert nem kell ennyi időt maradni a kávézóban. Pontosan  tudom hogy mikor végez, hiszen régen Dae mindig időben ment érte. Valamikor ezért kellett abbahagyni a próbát, legalábbis hamarabb befejezni. Én akkor még nem is tudtam ki ez a lány. Most már értem miért ment hozzá mindig...
Beléptem a dormba, és a fiúk még kajáltak valamit. Rám se néztek. Egyedül Guk kérdezte meg, hogy hol voltam. Tudniillik, csak annyit mondtam, hogy elmegyek.
- Te? - kérdezte az egyetlen személy akit érdekelt
- Elmentem Danbihoz. - mentem be a hálószobánkba
Hallottam ahogyan heves léptekkel közeledik felém valaki, de csak arra kaptam fel a fejem, hogy az ajtó becsukódik.
- Elmentél hozzá? - láttam Daehyun kissé ideges és egyben féltő tekintetét
- El, de csak épphogy találkoztam vele, mert nagyon fáradt volt. Nem is figyelt rám. Teljesen sápadt volt, és mintha sírt is volna...
- Hm...
- Olyan volt, mintha valamit nem akart volna elmondani. - fakadt ki belőlem az a mondat, aminek okát nagyon megakartam fejteni
Daehyun lenézett a földre. Mintha tudta volna miről van szó. Felhúztam a szemöldököm, és elmentem mellette. Ha nem mondja el ő se, akkor ennyi.

~Daehyun szemszöge~
Gondolom hogy Danbi miért volt olyan, amilyen. Mikor elköszöntünk, egy darabon úgy csináltam mintha mentem volna el, de megálltam és néztem ahogyan bolyong. Nagyon sajnáltam, de ezt igyekeztem nem kimutatni előtte, mert tudtam hogy nem szeretné.
Elmondta nekem Youngjae hogy szereti Danbit, ami - holott tudtam hogy ez lesz - nagyon szíven ütött. Azt hittem hogy már el is mondta neki, de nem így alakult.

~Danbi szemszöge~

Másnap reggel, olyan volt mintha ezer tű szúródott volna a testembe. Alig aludhattam pár órát, mégis fel kellett kelnem. Az egész tegnapi - illetve esti - dolog olyan volt, mint egy rossz álom, de sajnos nem az volt. Igyekeztem nem gondolni erre az egészre, és úgy csinálni mintha meg se történt volna.

Annyira akartam azt hogy itt legyen velem Youngjae, hogy legszívesebben elmentem volna hozzá és elmondtam volna neki mit érzek, de persze eszembe se jutott ezt valóra váltani.

A hó állt az utakon, én meg csak sétáltam. Hideg volt, de jól esett levegőn lenni.

Minden tiszta fehér volt, - leszámítva ott ahol már a kocsik felcsapták a sarat - és a fák ágain vastagon állt a hó, ami gyönyörű látványt nyújtott. A szép természeti kép ami előttem volt, mosolyt csalt az arcomra.

Néhány ember jött csak velem szembe, az autók sem tolongtak. Sálamat  feljebb húztam, egészen az orromig. Normális esetben nem sétáltam volna, de ez most egy kivételes alkalom. A jég és a hó keveréke ropogott a talpam alatt.

Kezdtem már szinte szétfagyni, mikor végre úti célomra rátaláltam. Én voltam az első aki beért.
Egész nap mondhatni eszembe se jutott semmi rossz. A munkatársaim nagyon értenek hozzá, hogy kell felvidítani az embert. Nyilván a szívem mélyén ott volt kő, de nem foglalkoztam vele.
Munka végén a többiek néha elmennek egy-egy közös vacsorára, és ez ma sem volt másként.
- Nem jössz velünk? - kérdezte SuDae mikor én a velük ellenkező irányba fordultam
- Nem, köszi. Szórakozzatok jól! - mosolyogtam rájuk, mire mindhárman visszamosolyogtak és mentek is el
Hazaérkezésem mintha megváltás lett volna, úgy dobtam le magam a kanapéra, és kapcsoltam be a TV-t. Kerestem valami zenecsatornát, és azt bömböltettem, ugyanis az alattam lakó szomszédnak úgy hallottam valami nagyon hangos elfoglaltsága volt. Most visszakapja...
Magamra öltöttem a pizsamapólómat - pedig még korán volt hozzá - és úgy raktam be a mikróba a kajámat. Tompán hallottam hogy valaki kopog. Azt hittem, hogy valamelyik drága szomszédom, hogy halkítsak a zenén, de nem. Hevesen nyitottam ki az ajtót, és nagy meglepetésemre Youngjae állt ott. Nagyot nyelt, én pedig kicsit gázul éreztem magam, ebben a lenge öltözetben. Arrébb álltam, és beengedtem. Szaladtam a távirányítóért, hogy értsük egymás szavát.
-Szóóóval, szia! - vigyorogtam kínosan
- Mennyivel jobban szeretem ha vigyorogsz! - mosolygott
- Éééés - tartottam a mikró felé, amiben a vacsorám volt - Hogy jutottál fel? Tök jó hogy itt vagy, csak azért érdekel...
- Nyitva volt lent a bejárati ajtó.
- Ó Istenem... Melyik hülye... Áh - fújtam ki a levegőt, és tettem le az asztalra a kajámat - Huh, te nem kérsz semmit?
- Nem köszi. Igazából azért jöttem mert beszélni szeretnék veled!

9. FEJEZET 18+

Jongin követte példám, és meg is lepődtem hogy nem támadott le egyből. Közeledett felém, addig hátráltam ameddig nem ütköztem a falba. Vadul megcsókolt. Ennyit erről... Először automatikusan nem reagáltam, majd eszembe jutott hogyha ezt fogom csinálni egész végig, rosszabb lesz mint amilyen valójában, bár így is elég szörnyű...
Lehunytam a szemem, és visszacsókoltam mikor hirtelen felkapott, és csókunkat meg nem szakítva elvitt az ágyig. Hátradőltem és fölém magasodva ismét megcsókolt, keze pedig fel-alá járt egész felső testemet bejárva. Megállapodott az egyik keze a mellemen, és azt kezdte simogatni míg a másikkal támaszkodott. Kinyitottam szemeimet, és csak egy csukott szemű átszellemült Jongint láttam magam előtt. Jobbnak láttam ha csak akkor nézek rá, ha nagyon muszáj. Feltűrte felsőmet, de ezzel nem elégedett meg, így le is húzta azt rólam, így már csak a melltartóm választotta el a céljától, aminek védelmezésétől egy kattanás szabadított meg. Annyira kényelmetlen volt hogy nem takart semmi előle, - nem mintha eddig nem lett volna az - hogy legszívesebben elmenekültem volna. Mindegy hogy hova, csak innen el.
Vöröslő ajkai immár a hasamat puszilgatták, és onnan egyre feljebb, míg végül meg nem éreztem nyelvét a mellemen. Köröket írt le, ezzel próbálva izgatni engem. Ismét lefelé vándorolt jó lassan, és éreztem, ahogy nyálcsíkot hagy maga után, aminek hatására kirázott a hideg. Útját csak a nadrágom akadályozta meg, aminek eltüntetését meg is kezdte.
Szinte meztelenül feküdtem előtte, és mikor újra kinyitottam a szemem, akkor Jongin a szemembe nézett, és beharapta alsó ajkát. Teljesen ki voltam neki szolgáltatva. Csak néztem rá, ő pedig már a lábam közé is hajolt, és az egyetlen zavaró ruhadarabtól is megszabadított. Próbáltam összezárni a lábam, de nem engedte. Ujjaival lágyan végigsimította, mire én összerezzentem. Nem akartam hogy hozzám érjen. Észrevette vonakodásom, így feljött hozzám és megcsókolt. Kaptam az alkalmon, és mivel rajta még minden ruhanemű rajta volt, fordítottam a helyzetünkön és lehúztam róla a pólót. Legalább addig sem ér hozzám. 
Végigvezettem ujjaimat az oldalán, mire felnyögött. Elhúzódtam tőle, leültem a mellette lévő szabad helyre. Csalódottan nézett rám, de láttam a vágyat izzani a szemében.
- Gyere! - vetette nekem oda és közben már húzta is le a nadrágját
Lassan odahajoltam a férfiasságához, és már boxeren keresztül látszott hogy... már nagyon... kész van...
Simogatni kezdtem, és megszabadítottam az akadálytól, de csak jó lassan.  Mikor megláttam teljes valójában, behunytam a szemem és csak nagyot nyeltem. Nem akartam...
Felnéztem rá, és ő csak nézett vágytól feltüzelten. Felmásztam hozzá, és vadul megcsókoltam. Téptem ajkait, és csak arra gondoltam, hogy nehogy meg kelljen tennem... azt.
Ágyékán ültem, és kezeit a derekamra helyezve tolt hátrább. Amint megéreztem kemény férfiasságát magam alatt rezzentem össze, és kétségbeesetten néztem rá.
- Nyugi! - suttogta szinte már önkívületi állapotban
Abban a pillanatban hatolt belém, mire egy hangos férfias morgás csúszott ki ajkai közül. Nem bírtam ki, én is felnyögtem a hirtelen jött érzéstől. Meg sem próbált kicsit lassabban kezdeni, máris olyan tempót diktált, hogy azt hittem azon nyomban összeesek. Mellkasán támaszkodtam meg, és diktálta továbbra is az őrületes tempóját. Nem sok kellett volna ahhoz, hogy elsírjam magam, annyira fájt. Hirtelen Jongin megállt.
- Mhi a bhaj? - lihegte
- Se-semmi. - nyeltem egy nagyot
Elvettem a kezeimet mellkasáról, és felült. Megsimította az arcomat, és letörölte az időközben kibuggyant könnyeimet. Elfordítottam a fejemet. Nem kell nekem az érzelgésből. Ha érdekelné az hogy mit érzek, akkor most nem kéne ezt csinálnom.
Kezét az arcomra helyezte és kényszerített, hogy szembe nézzek vele. Csapzott haja az arcára tapadt, és résnyire nyitott ajkain keresztül fújta ki szaporán a levegőt. Barna szemei engem mértek fel. Szinte láttam, ahogyan arcom minden négyzetmilliméterét végigpásztázza.
Eszembe jutott Youngjae, és csak most jöttem rá igazán, hogy én szeretem őt. Most, amikor egy másik férfi ölében ülök, és szeretkezek vele. Ez vagyok én. Akkor jövök rá a dolgokra, amikor már lehet hogy mindent elrontottam.
Beharaptam alsó ajkamat, és a sírást próbáltam visszatartani ezeknek a gondolatoknak a hatására. Ám próbálkozásom ellenére, mégis sikerült kicsordulnia pár forró könnycseppnek, amik Jongin testére hullottak. Még mindig csak nézett ami már nagyon zavart, és abban a pillanatban húzott magához, és csókolt meg, de úgy ahogy még talán eddig még nem. Nem volt benne semmi követelőző. Olyan volt, mintha igazi lett volna. Nem csókoltam vissza, és mikor elvált tőlem, partnerem idegesen dőlt hátra, és folytatta ott ahol abbahagyta.
Hirtelen fordított az állásunkon, és én voltam alul ami még rosszabb volt mint előtte, de szemmel láthatóan csak én éreztem úgy. Pilláim elnehezedtek, és csak hallgattam egyenletes nyögéseit. A helyébe próbáltam képzelni Youngjae-t hátha így jobb lesz. Ez a megoldás csak pár percet tett szebbé, ugyanis ahogy közeledett Jongin a vég felé, úgy hangosodtak a morgásai.

Hirtelen kihúzódott belőlem, és éreztem amint meleg nedvéből nem csak az ágyneműre jut, hanem a combomra is, egy állati nyögés kíséretében. Mellém vetette magát és hallgattam a másik irányba fordulva, ahogyan kapkodta a levegőt. 
Vége. Önbecsülésemet odahajítva neki, megtettem azt amire vágyott. Hát tényleg minden úgy van ahogyan ő akarja. Én is csak egy kis senki vagyok, mint az összes többi lány akit becipel az ágyába. Nem tudom elmondani mennyire olcsónak éreztem magam. 
Éreztem ahogyan forró izzadt teste újra hozzám ér hátulról, és karját a derekam köré fonja. A kis asztalon ami az ágy mellett volt, megpillantottam egy zsebkendőt, és igyekeztem elérni, így is kicsit szabadulva Jongin szorításából. Kezembe vettem a zsepit, és töröltem volna le magamról a "piszkot".
- Nem mész egy kicsit arrébb? - suttogtam
Vette az adást, és letehénkedett rólam, így fel tudtam ülni, meg tudtam magam tisztítani. Eközben ő felkelt, és kisétált a szobából teljesen meztelen. Nem zavartatta magát. Hallottam hogy kint csörömpöl, de én kaptam az alkalmon és öltöztem is fel, amilyen gyorsan csak lehetett. Közben ő kintről ordított.
- Nem kérsz valamit?
Kérdésére csak felkaptam a nadrágomat, és hallottam ahogy léptei közelednek. Már csak a felsőmet kerestem, mikor belépett.

- Te mit csinálsz? - hűlt el
- Megkaptad amire vágytál, és most megyek. - mondtam neki, és közben felvettem a keresett ruhadarabot a földről
Szótlanul nézte, amíg újra nem takarta testemet a ruha. Arra a felére amit én ismertem soha nem volt jellemző ez a sok hallgatás, de ezen az estén rendkívül hallgatag volt. Az ajtófélfára rakta kezét, mikor látta hogy távozni akarok. 
- Nem kaptam meg azt amire vágytam!
- Akkor rohadj meg! - vágtam hozzá egy pólót, ami a széken hevert közvetlen mellettem
Elkapta az anyagot így szabad utat kaptam, és kiviharoztam a helyiségből egészen az előszobáig, ahol fel kellett vennem a kabátomat, és a cipőmet valamint a táskámat is megragadtam. Hozzáértem a kilincshez, és lenyomtam azt, de nem nyílt az ajtó. Hát persze, bezárta...
Ott állt a hátam mögött, és már egy törölköző volt a derekára csavarva. Nem ártott már...
- Engedj ki! - mondtam határozottan
Nagyon felhúztam azon magam amit mondott. Mi az hogy nem kapta meg amit akart? Itt szenvedtem, fáj mindenem, a lelkemről nem is beszélve, és még van pofája ezt mondani...
- Azt hittem legalább itt alszol... - nézett le a földre majd rám
Elakadt a lélegzetem, és csak bámultam rá.
- Ne szórakozzál, hanem nyisd ki ezt a rohadt ajtót! - türelmetlenkedtem
- Nem szoktam senkinek ilyet mondani, - fordult el, és elvette az asztalról a kulcsot, amit még talán egy órája hajított oda - és nem mellesleg örültem volna, ha az ágyban lettél volna ilyen vad - hajolt egészen közel hozzám
Erre a mondatára lekevertem neki egy akkora pofont, hogy még az én kezem is bánta. Az ütés helyére rakta a kezét és csak mosolygott. 
Vészesen közeledett felém, és meg akart csókolni, de én elfordítottam a fejemet és így csak félig sikerült a terve. Fejét csak annyira húzta el, hogy belássa az arcomat. Eleresztett egy keserű féloldalas mosolyt, miközben a fülem mögé tűrt egy hajtincset. 
A kulcs elfordult a zárban, és a pillanatnyilag börtönt jelentő lakás ajtaja kinyílt, de Jongin megfogta a kezemet.
- Hazaviszlek jó? 
- Nem kell, eltalálok egymagam is...
- De hideg van.
- De nem érdekel! - húztam ki a kezem a szorításából
Se szó, se beszéd léptem ki az ajtón, és lépdeltem le a lépcsőfokokon. A fény ami kiszűrődött a lakásból, csak akkor múlt el, mikor már én egy másik emeleten voltam. Mikor kiértem, nagyot szippantottam a friss levegőből. Sétáltam egy kicsit, majd visszanéztem arra a borzalmas helyre, ahol csak egy lakásban égett a villany, és állt egy alak az ablakban. Gyorsan megfordultam és szedtem a lábaimat, ahogy csak tudtam. Tényleg nagyon hideg volt, de legalább nem érzem már azt a forróságot...
El se akartam hinni, hogy mit tettem. Hogy fogok így bárki szemébe nézni? Ha nem is tudja senki, nekem akkor is itt vannak bent az emlékek. Egy valamit köszönhetek ennek a dolognak, és az az, hogy most már biztosan tudom, hogy szeretem Youngjae-t.
Sokat sétáltam és már azt hittem, hogy soha nem érek haza, mikor már csak egy utcányira voltam a biztonságot, de legfőképpen most meleget adó otthonomtól. 
Egy alak állt a bejáratnál, vagy legalább is annak közelében. Nem sokat törődtem vele, de mikor kicsit közelebb értem, akkor láttam hogy Youngjae az. 

8. FEJEZET

~Danbi szemszöge~

Másnap Yongguk ígéretét beváltva, eltervelte hogy meglepi a fiúkat velem. Hát igazából nem nagyon örültem neki, mert munka után elég nehezen vettem rá magam arra, hogy elvonszoljam magam, de megtettem mert ők is megtennék, és félre értés ne essék, szeretek velük lenni, csak kicsit sokak tudnak lenni ha elemükbe vannak. Főleg Jongup és Zelo ha mind a ketten hiperaktívak, akkor aztán...

Nagyon furán viselkedett Dae és Youngjae is, aminek nem nagyon tudtam megfejteni az okát. A két beszámítható emberrel voltam el egész végig, aki Himchan volt és Yongguk. Nem sok időt töltöttem el náluk, hiszen nekik is van dolguk, és nekem is.

-2 hét múlva-

Néha telefonon beszéltem Dae-vel, de mindig beleordítottak a többiek is, jelzésképpen hogy ők is meg vannak még. Azért nem volt idejük, mert már javában készültek a debütálásra ami nem sokára, pontosan egy hét múlva lesz. 

Egyik nap már estefelé, mikor már rendeztük el a dolgokat a kávézóban a másnap reggelhez, éppen egy asztalt törölgettem, mikor meghallottam a telefonomat csörögni. Daehyun.

- Szia! - szóltam bele élénk hanggal

- Le tudsz jönni ide a partra? - fáradt hangon szólt bele

- Persze! Valami baj van? - aggódtam egy kicsit

- Nem, csak gyere légyszíves! 

- Mindjárt megyek! - és ki is nyomta a telefont

Nagyon féltem, illetve inkább aggódtam mi lehet vele. 
A többiekre hátrahagyva a maradék munkát kértem elnézést, és már viharoztam is ki az ajtón. Elég tág fogalom volt az hogy a part. Nos, part. Értem én mire gondol, de basszus elég hosszú a part. Nem hívtam fel, mert nagyon hülyén nézett volna ki, de nem is kellett mert megpillantottam egy fekete felsőt viselő embert, akinek kapucni volt a fején. Háttal volt, de tudtam hogy ő az. Ezért nem mondott csak annyit hogy part. Tudta hogy megtalálom. Lassan közeledtem felé, mert nem akartam megijeszteni, és a kezemet ráhelyeztem a vállára. Ugyanúgy állt mozdulatlanul, amit már nem bírtam szótlanul.

(Ajánlott zene)

- Daehyun! - szóltam halkan
Megfordult és magához ölelt. Visszaöleltem és csak álltunk így, míg végül a szemembe nem nézett és megfogta a kezem.
- Hiányzol! - bukott ki belőle - Miután elkezdünk fellépésekre járni, még annyi időnk se lesz mint amennyi most van.
Merengtem már ezen a dolgon én is, de csak most fogtam fel teljesen a helyzet súlyosságát. Eleresztettem egy féloldalas mosolyt, és végigsimítottam az arcán nyugtatás képpen.
- Nem lesz már akkor szükséged rám! Lehet hogy eszedbe se fogok jutni, és nem azért mert nem akarod, hanem azért mert lesz más dolgod éppen elég. Megismerkedsz új emberekkel! - könnyeztem be egy kicsit, de erős maradtam - Miattam ne aggódj! Aggódok én miattatok eleget majd! - mosolyodtam el egy kicsit
- De igenis szükségem van rád, és nem csak nekem! Nem hagyom hogy eltávolodjunk egymástól emiatt. Ha mást nem, akkor küldök neked üzenetet meg felhívlak, és amikor csak lehet együtt leszünk, jó?
- Rendben. - tudtam hogy egy hét múlva semmi nem lesz olyan mint amilyen volt azelőtt - Valóra vált az álmod! Azt fogod csinálni amit szeretsz! Büszke vagyok rád! - csuklott el a hangom, és bújtam oda hozzá, hogy ne lássa az arcomat
Végigsimított a hajamon.
- Valamit el kell mondanom, amit ha nem mondok el most, akkor lehet hogy örök életemre bánni fogom. - könnycseppektől áztatott szemeimet ráemeltem, és figyeltem - Lehet hogy el kellett volna már mondanom, de nem mertem. Most hogy tudom, muszáj tudnod, ezért elmondom. - nagy levegőt vett - A szüleid nem elhagytak, egy baleset áldozatai lettek ahol te is ott voltál, és te túlélted a szerencsétlenséget. Kicsi voltál. Kórházba kerültél, és a baleset előtti időkről nem emlékszel semmire. Úgy gondoltad hogy elhagytak, de valójában ez soha nem történt meg.

Elhúzódtam Daehyun-tól, és arrább álltam. Csak néztem a vizet ahogy fodrozódik, és közben sírtam. Az egész magamról alkotott képem romba dőlt. Nem akartam elhinni, hogy ennyi éven át szidtam őket, holott nem tehettek semmiről. Egy hálátlan önsajnáltató kis senkinek tekintettem magam. Az is voltam.
- Miért nem mondtad el? Egyáltalán honnan, és mióta tudod?
- Azóta mióta próbáltam őket megkeresni. A nőtől aki próbált felnevelni, akitől nagyon szépen megszöktél, nem akarta hogy tudd, ezért mindent elzárt tőled, amiből csak megtudnád. Én elmentem hozzá és elmondta. Én is lesokkolódtam...

- Miért? - suttogtam magam elé
Utáltam azt a nőt. Úgy hívták azt hiszem hogy Haewon. Nem is akartam emlékezni rá. Mindig megvert, és soha nem mondott egy jó szót se nekem, ezért szöktem el amint felvettek a középiskolába, ahol összeismerkedtem Dae-vel.
Próbáltam abbahagyni a sírást, és szembefordultam a hátam mögött lévő Dae-vel. Nagyon közel volt...
- Köszönöm hogy vagy! Ha te nem mész el, akkor soha nem tudom meg az igazságot, és úgy éltem volna le az életem hogy valójában az egész egy hazugság.
Nagyon fájt ami történt. Ami még jobban az az, hogy soha nem láthatom őket már. Eddig úgy voltam hogy nem keresem meg őket, de azért reméltem hogy élnek. De így... Időre van szükségem. Máshogy nem megy.
Magához ölelt ami újra sírásra késztetett.
- Jegyezd meg! Akármi van, én itt vagyok neked! Nem fog ez megváltozni! - suttogta a fülembe
- Tényleg csak te maradtál nekem!
Elmentünk sétálni és próbált nyugtatni, ami sikerült is neki. Megtalálta a témát ami egy felől jó is, és rossz is. Megtudtam hogy teljesen leforgatták a klippet most már, és így már csak az utolsó simításokat végzik.
- Nem jönnél el a debütálásunkra? Fontos lenne nekem...
- Persze elintézem hogy tudjak menni. Mikorra?
- Jövőhét szombat. Úgy lenne, hogy nem a nézőtéren lennél nyilván, hanem hátul velünk.
- Uh. Biztos lehet ezt? Nem zavarnék be, hogy lábatlankodok ott? Gondolom nagy lesz a sürgés-forgás...
- Nagy lesz igen, de szeretném ha...
- Jó! - vágtam rá
Amúgy  is megnéztem volna őket felvételről, de így még részese is lehetek.
- Haza kéne mennem - húztam el a szám
- Ne menjünk együtt?
- Most ne. Szükségem van egy sétára egyedül, hogy kicsit tudjak gondolkodni.
- Megértem. Fel a fejjel! - mosolygott biztatóan - Minden helyrejön!
Megmosolyogtam, hogy ennyire önti belém a lelket. Adtam az arcára egy puszit, és elköszöntem. Ő az egyik irányba ment, én a másikba.
Céltalanul bolyongtam, csak sétáltam, és sétáltam. Nem tudtam mit tegyek. Nem vágytam senki társaságára. Üres voltam. Most jöttem rá, hogy nekem csak Daehyun van, senki más. Ő a családom. Ő az én védelmező bátyám, aki mindig megment, akármit is csinálok. Jobban érdekelte őt az én családom, mint ahogy engem. Egy szégyen vagyok.
Merengésem közepette jutott eszembe, hogy szombaton van a koncert és nekem akkor... dolgom van. Muszáj volt felhívnom Jongint, hogy megbeszéljem vele a dolgot.
- Szia! - szólt bele
- Öhm... - köszörültem meg a torkom, hogy meg ne hallja a hangomon, hogy valami baj van - hol vagy most?
- Na? Tán csak nem...?
- Kérlek... - mondtam halkan
- Bent vagyok az irodámban. - válaszolt normálisan. Akármilyen seggfej is, ha tudja hogy valami nem oké, akkor normális.
- Meg tudsz várni?
- Persze!
- Oké. Megyek! - nyomtam ki a telefont
Kiléptem a park kapuján, és már mentem is a buszmegállóba. Sok idő lett volna sétálva, és nem akartam nagyon sokat váratni Jongint, mert még lehet szóvá is tenné, és nincs kedvem magyarázkodni. A hülye bérletemet se találtam, ezért csak imádkoztam, hogy ne jöjjön az ellenőr.
Leültem és nyomtam volna be valami zenét a telefonomon, mikor észrevettem hogy lemerültem. Na még ez is...
Idegesen dőltem hátra és néztem ki az ablakon, de mivel sötét volt, így csak a busz belseje tükröződött vissza. Észrevettem, hogy egy férfi figyel. Fejemet a valós kép irányába fordítottam. Azonnal elkapta tekintetét rólam. Imáim nem kerültek meghallgatásra, mivel a busz elejében az ellenőr már kérte az utazásra feljogosító papírfecniket. Még egy csekkel több...
Ekkor a férfi aki az előbb figyelt, felém nyújtott gyorsan egy bérletet. Vonakodva bár, de elvettem tőle. Mi veszteni valóm van? Mikor odaadta akkor vettem észre, hogy az az enyém, amit valószínűleg elhagytam. Az ellenőr odajött, és megmutattam neki.
- Köszönöm! - és már ment is tovább
Kikerekedett szemekkel néztem a "megmentőm" irányába, aki ügyet se vetett rám. Kirázott a hideg. Fúrta az oldalamat a kíváncsiság, de csak nem kérdeztem meg hogy mi volt ez.
Leszálltam és már meg sem lepődtem azon, hogy ugyanott szállt le a koma is mint én. Mentem a bárba, ami ilyenkor csendesnek tűnik, de nem tudni mit csinálnak benne a drága alkalmazottak, akik elvileg takarítani és árut átvenni vannak ott még ilyenkor is.
Az már inkább zavart, hogy ugyan oda ment mint ahova én is, de már nem érdekelt mert mikor benyitottam Jongint már meg is pillantottam, amint egy lánnyal beszélt. Furcsamód nem féltem már. Jongin, amint megpillantott nagy mosoly terült szét a fején, de mikor közelebb jött lehervadt róla. Közben megérkezett a "barátom" is. Mit se törődve velem, Jongin elindult lepacsizni vele.
- Jungsu! Szia!
- Szevasz Kai!
- Majd mindjárt beszélünk, csak van egy kis dolgom! - biccentett fejével felém "Kai". Nem tudom honnan jött ez a név vagy egyáltalán mi ez, de nagyon nem tetszett
Én nem is vártam meg míg elindul velem, már mentem is a székhelyére. Kinyitottam az ajtót, és leültem egy székbe. Nem sokkal később, de azért várnom kellett, bejött és tök normális volt.
- Mi a baj? - kérdezte komolyan
- Nem tudom mire gondolsz, de térjünk a tárgyra.
- Ki van sírva a szemed...
- Szóval, jövőhéten szombaton nem tudok bejönni. - nem néztem a szemébe
Hallgatott. Egyszer felpillantottam, és csak meredt rám, majd elkaptam tekintetem róla.
- Ha nem jössz, többet be se kell jönnöd! - mondta tárgyilagosan
Felkaptam a fejemet.
- Ne! Légyszíves ne csináld ezt! - estem kétségbe
- Nem érdekel! Egy héten egyszer kell bejönnöd, és még erre se vagy képes! Csak neked van ilyen lehetőséged, de te nem élsz semmivel... Ugyanúgy kapod a fizetésed, mint a többi, és még csak arra se vagy hajlandó, hogy ha valamit megkérdezek, akkor normálisan válaszolj rá! Elegem van! Én tényleg próbáltam mindent megtenni de...
- Te mondod hogy a főnököm vagy! Néha nagyon nem úgy viselkedsz! Most is olyanra kérdeztél rá, amihez semmi közöd nincs!- hagytam egy kis hatásszünetet - Soha többet nem fogok mulasztani, kérlek...
- Te nekem szombaton kellesz! Méghozzá minden szombaton. Ha ez nem működik, akkor szia.
Könnyeim ismét utat törtek maguknak, de nem akartam hogy sírva lásson, mert még azt se érdemli meg ez a szemét.
- Akkor - álltam fel - szia -néztem rá megvetően
- Hé-hé - fogta meg a kezem - Te sírsz? - lepődött meg
- Hagyjál már! - rántottam el a kezem
Nagyon kellett ez a munka, mert elég jó fizetést kaptam ahhoz képest, hogy csak egyszer kellett bemennem, valamint csak ezzel tudtam mindent kifizetni. El se tudtam képzelni, hogy ezek után mi lesz velem. Azt nem tehetem meg hogy nem megyek el a koncertre, mikor már mondtam Dae-nek, meg egyébként se. Ha nem mondtam volna, akkor is el kell mennem, mert ha nem, akkor egy életre bánni fogom, és elveszítem a barátaimat. Ez az ő legfontosabb napjuk. Megérdemlik, hogy mindenki ott legyen aki csak tud, és én is azok közé tartozok. Főleg, hogy senki se tudja, hogy én szombatonként hol vagyok...
Odarántott magához, és letörölte az arcomat felszántó könnycseppeket, majd lágyan megcsókolt.
- Egy lehetőséged van... - vált el tőlem
Tudta hogy nem kell tovább mondania, így is megértettem. Más esetben fel is pofoztam volna, de most...
Én csókoltam meg, amibe bele is mosolygott, és visszacsókolt. Mikor már majdnem továb léptünk a sima csóknál, megállt.
- Nem itt. Mindjárt hazamegyünk és ott... - bólintottam egy aprót
Jongin kilépett a szobából gondolom azért, hogy mindenkit elküldjön, hogy tudjunk menni. Undorodtam magamtól, de csak ezt látszott olyan megoldásnak, ami mindenkinek jó, legalábbis majdnem.
Mosolyogva tért vissza, és ragadott kézen,  meg sem álltunk a kocsijáig. El se akartam hinni, hogy most mire készülök. Életemben nem feszengtem még ennyire mint most. Az akartam, hogy ez az út a végtelenségig tartson, hogy a következő jelenet ne történjen meg, de sajnos nem így lett. Villámgyorsasággal pattant ki Jongin a kocsiból, és nyitotta nekem ki az ajtót. Fellépcsőztük a lakásáig, de egy percre se engedte el a kezem, csak akkor mikor idegesen kotorászott a zsebében a kulccsát keresve. Belehelyezte a kulcsot a zárba, amit aztán elfordított. Utat engedett nekem és beléptem. Miközben vettem le a kabátomat és a cipőmet hallottam, hogy kattan a zár.

7. FEJEZET

Csendben mentem utána a lépcsőn, ami fel is tűnt neki.
- Miért nem jössz mellettem?
Nem mondtam semmit, csak meggyorsítottam lépteimet, és mellette mentem ugyanúgy szótlanul.
- Ha a csók miatt vagy ilyen, akkor...
- Nem tudom mi ütött belém... - vágtam a szavába
- Én voltam a hülye, sajnálom csak... - megakadt
Közbe odaértünk a kocsihoz, aminek az ajtaját kinyitotta nekem, én pedig beültem. Ameddig megkerülte a kocsit, hogy ő is beszálljon, hajtott a kíváncsiság, hogy hogyan fog folytatódni a mondata, de mikor beült nem szólt semmit, így kénytelen voltam rákérdezni.
- Csak mi? - kíváncsiskodtam
- Csak... Nem tudtam megállni abban a pillanatban, de nem fordul elő többször!
- Semmi baj. -húztam csalódott mosolyra a számat
Igazából nem is tudom mit vártam, mit fog mondani. Valami más válasz jobban esett volna, vagy valami de, hogy is gondolhatok ilyenekre, mikor barátok vagyunk csak, és úgy látszik én tájolódtam el de nagyon. Annyira álmos voltam, hogy már nem is tudtam ezen rágódni.
Arra eszméltem, hogy Youngjae szólongat és kezét rátette az enyémre.
- Hahó, Danbi itt vagy? - mosolygott Jae
- Öhm... Elaludtam?! - nyöszörögtem
- Nem kicsit. Nem lenne jó ha felkísérnélek a lakásodba? Félek elalszol út közben. - nevetett
- Olyan sötét van, hogy azt se tudom hol vagyunk... - csuktam le újra a szemeim
- Most éppen a buszmegállóval szemben, ahol reggel felvettelek mivel gőzöm nincs hogy innen merre..
- Aludni akarook!
- Minél hamarabb elmondod merre, annál hamarabb aludhatsz, jó?
- Egy sarokkal arrébb van egy nagy fos színű négy emeletes ház...
- Oké. - éreztem ahogy meleg tenyerét leveszi az enyémről, és elindul a kocsi jó lassan
Kénytelen voltam kinyitni a szemem, és kiszállni a kocsiból amiben Youngjae segített.
- Úristen mekkora hó van! - kerekedtek ki a szemeim
A kiadó előtt valószínűleg azért nem tűnt fel, mert ott eltakarították, de itt...
- Legalább felébredtél tőle!
- Te most fel akarsz kísérni? - lepődtem meg, mert elindult utánam mikor az ajtó felé tartottam
- Ha nem akarod... - fordult meg
- DE. Gyere de halkan! - furcsán nézett rám, de jött velem
Nem akartam hogy a szomszédok meghallják, hogy egy fiúval jövök, mert még rosszat hisznek, hisz nincs is más dolguk mint más életébe áskálódni.
Remélni tudtam csak, hogy épp nem hangoskodik senki, mert minden tisztán kihallható és nem nagyon szándékoztam beégni...
A lépcsőházban síri csend honolt. Kifújtam a levegőt, és gyorsan megtettem a harmadik emeletig felvezető lépcsőfokokat, ügyet se vetve hol jár Youngjae. Az ajtó előtt álltam csak meg, mert ki kellett nyitni valahogyan. Eközben Jae is beért, és várta gondolom azt hogy elbúcsúzzunk.
- DANBI! - hallatszott egy kisebb kiáltás a jobb oldalon fekvő lakásból
- Jajj, csak ezt ne! - nyitottam ki az ajtót villám gyorsasággal, és rántottam magammal Youngjae-t is, aki nem kicsit lepődött meg
Bezártam gyorsan magunk után az ajtót, és kifújtam a levegőt.
- Huh! Ez meleg volt... - nevettem
Youngjae meglepődötten nézett rám még mindig.
- Ez mi volt? - vont kérdőre
- Gondolom te se akarod hallgatni amit egy vén nő kitalált, hogy elloptam a macskáját és követeli vissza...
- DANBI! - hallatszott kintről még mindig a próbálkozása, amit meg is toldott most még egy "kis" kopogással.
Jae szeme köztem, és az ajtó közt cikázott.
- Nyugi 15 perc múlva nem is fog rá emlékezni hogy valamit akart! - legyintettem
- Jól kezeled! - mosolygott
- Hát istenem, mit csináljak ha hülye emberekkel vagyok körülvéve - dobtam le a táskámat a fotelra - és még mennyi szarság van itt... Amúgy kérsz valamit?
- Egy pohár víz jól esne, igen! -vette le a kabátját és a cipőjét is
Követtem példáját én is, és már emeltem is le a polcról a poharat és tartottam is a csap alá. Rámjött nagyon az álmosság megint, és ásítottam egy diszkrétet.
- Ha álmos vagy nagyon, akkor én megyek is.
- Addig nem mész sehová ameddig hallom hogy a szatyor ott kint motoszkál, mert még a végén elátkoz - adtam neki oda a vizét
- Köszönöm - én csak elejtettem felé egy mosolyt- Aranyos kis lakás ez amúgy. - jegyezte meg
- Tudod hogy te vagy az első ember akit felengedtem ide? - kérdeztem sejtető vigyorral
- Komolyan? - kerekedtek el szemei
- Ühüm - fordultam el megkeresni a távirányítót
Nem mondott erre semmit, de éreztem a tekintetét a hátamon. Eléggé zavart még úgy is, hogy nem is láttam.
- Hol van az a szar... - motyogtam magam elé
- Erre gondolsz? - tartotta a kezében a távirányítót, és le is huppant a kanapéra
- Hát akkor szolgáld ki magad... Én elmentem fürödni!
- De meddig leszel bent?
- Mindjárt jövök. Észre se fogod venni hogy elmentem, olyan gyors leszek! - mosolyogtam és már csuktam is be a fürdőszoba ajtaját

-15 perc múlva-

Mivel muszáj volt valamiben kijönnöm, így felvettem egy laza gatyát, meg a jó hosszú pizsama pólómat amihez normális esetben nem vennék fel semmit, csak most ugye...
- Na kész is vagyok! - rontottam ki, mire láttam hogy megijedt amit meg is mosolyogtam - Hallottál kintről valamit?
- Egyszer kétszer még kopogott, de már jó ideje csend van... - pattant fel, és már húzta is fel a ruhadarabokat
Gyorsan kinézetem még a kukucskálón hátha... de nem. Nem volt ott.
Néztem ahogy veszi fel a cipőjét, de már fel is egyenesedett.
- Köszönöm ezt a napot és azt hogy hazahoztál! - öleltem meg jó szorosan. Éreztem hogy kicsit meglepődik, ezért nem ölelt egyből vissza.
- Nincs mit! Én is! - ölelt meg szorosan, és megpuszilt ismét
- Ha látod a boszorkát és megszólít, nem kell vele foglalkozni, csak menj tovább - dünnyögtem a vállába
Elhúzódtam tőle és elfordítottam a zárban a kulcsot, majd kinyitottam az ajtót.
- Vigyázz magadra! - eresztett felém egy mosolyt
- Te is! - viszonoztam. Egy kis ideig még álltam az ajtóban, és néztem ahogyan távolodik, de aztán észbekaptam, és mentem aludni.


~Youngjae szemszöge~
Szeltem a lépcsőfokokat, és a kocsiig meg sem álltam. Bevágtam az ajtaját és nagyot sóhajtottam. Ez a lány kikészít. Ráadásul én vagyok az első akit felhoz ide, és vissza is csókolt délelőtt, de aztán meg... Áh... Beindítottam a kocsit, és jó lassan kellett menjek hogy az úttesten maradjak, mert nem kicsit csúszott. Ez a környék... Hátborzongató néhol. Féltettem Danbit annak ellenére is, hogy tudom hogy ő nem fél meg már kitudja mióta él itt, de akkor is...
Végre kiértem onnan, és a város mindenféle színben pompázó üzleteinek világítása csillant meg az éppen olvadó hópelyheken a szélvédőn. Siettem a dormba, hiszen én se voltam sokkal frissebb mint Danbi, így alig vártam hogy az ágyba legyek. Főleg egy ilyen nap után...
Hazaérve fáradtan vettem észre hogy mindenki már a szobájában van, persze ez nem azt jelentette, hogy alszanak is. Bementem a Daehyun-nal közös szobánkba, és szobatársamat meglepődve vettem észre hogy a másik irányba fordulva alszik. Próbáltam mindent jó halkan csinálni nehogy megzavarjam, hisz én se örülnék neki a helyében. Mikor elhelyezkedtem az ágyban mocorgást hallottam.
- Szereted? - hallottam Daehyun teljesen éber hangját
- Nem tudom... - válaszoltam azonnal a meglepettségnek köszönhetően
- Tudod, - ült fel és fordult felém - nekem elmondhatod, hiszen én vagyok a legjobb barátja, és nagyon jól ismerem őt is éppúgy mint téged. Észrevettem többször ahogy egymásra néztek, és ez nem szándékosan van azt is látom, de nem lehet eltitkolni az ilyen érzelmeket.
- Én nem titkolok semmit, csak én se tudom mi van, és addig nem akarom sem őt, sem magamat kínos helyzetbe hozni. Tudom hogy fontos neked ő...
- Tudok mindent róla, legalábbis azt hiszem, bár csak nagyon kevés esetben nyílik meg igazán. Nagyon fontos nekem, és nem akarom hogy valami sérelem érje. Nagyon sokat kellett neki szenvednie eddig is... - sóhajtott - Féltem őt...
- És te esetleg nem....? - tettem fel a kérdést, ami mindig is foglalkoztatott, bár féltem a reakciótól
- Szeretni őt? Régen szerelmes voltam belé, és el is szerettem volna neki mondani, de aztán addig húztam ameddig rájöttem, nem ér annyit az egész hogy szétmenjen a barátságunk. Soha nem szerettem ha a fiúk legyeskedtek körülötte, volt mikor azért mert féltékeny voltam, volt amikor azért mert szimplán féltettem egy újabb csalódástól... Nem, nem szeretem. Sokat kellett szenvednem ahhoz, hogy le tudjak róla mondani, de sikerült. Néha még előjönnek azok az érzések, de soha nem tudnám már megtenni azt például hogy megcsókoljam. Nem tűnik nagy dolognak, de egyből fellángolnának a régi érzések és nem bírnám ki. Maradok a barát szerepnél. Neki más van teremtve. Lehet hogy... - nézett rám
- Megcsókoltam... - bukott ki belőlem, nem tudtam ezt a dolgot meg nem történtnek tekinteni
- Mikor? Hol? - kerekedtek ki a szemei
- Ma reggel valamikor, a stúdióban.
- És mit reagált?
- Visszacsókolt, csak jött Jongup, és mondhatni mindent elrontott...
- Oh... - hajtotta le a fejét - Ha szereted akkor ne késlekedj mert úgy jársz mint... én....
Elgondolkodtam azon amit Dae mondott. Hiába mondja azt, hogy ő már nem szereti Danbit, valami mégis ellent mond ennek. Sajnálom ami történt vele, nehéz lehetett és talán most is nehéz neki, mert az egyik legjobb barátja lehet hogy szereti azt a lányt akit ő is szeret/szeretett. Nem tudom mit gondoljak arról amit mondott.
Rájöttem valamire: szeretem Danbit!

6. FEJEZET

Egyszer csak megint esni kezdett a hó. Amúgy is hideg volt de ez még kicsit rá is segített... muszáj volt már szóvá tennem akármennyire nem is akartam, ezért elhúzódtam tőle és a szemébe néztem:
- Nem megyünk valami meleg helyre? Nem akarom itt hagyni ezt a látványt, de a hó is elkezdett esni és..
- De persze, én is fázok csak olyan jó volt így...
- Milyen piros az orrod! - mosolyogtam
- Neked a füled is!
Úgy csináltam mint aki bevágja  a durcit, és arrébb is csúsztam de nem bírtam ezt se komolyan megcselekedni... Felállt, és felém nyújtotta a kezét segítségképpen a felálláshoz. Kezemet belehelyeztem az övébe, és felhúzott de majdnem seggre ültem, mert úgy csúszott a föld, de persze csak pont ott ahol bénáztam. Az kellett volna még hogy eltaknyáljak....
- Figyelj a lábad elé, mert néhol tényleg nagyon csúszik, és nem akarom hogy bármi...
Ki se bírta mondani, máris akkorát estem, hogy csak nevetni tudtam rajta.
- Jól vagy? - kérdezte ő is nevetve
- Persze-persze! - úgy röhögtem hogy alig bírtam megmozdulni
- Na azért keljél fel, mert felfázol! - és ismét a kezét nyújtotta
Leporoltam magam, és nagyon fájlaltam a fenekemet hisz jól leültem...
Kint sétáltunk az utcán, nézve valami kajálda vagy kávézószerű helyet magunknak, mikor megtaláltuk a megfelelő helyszínt, ráadásul a kocsira is rá lehetett látni onnan. Tökéletes.
Leültünk az ablak melletti asztalhoz, és már ki is hozták a kávéinkat.
- Hmmm... De finom... Remélem feléledek ettől... - adtam ki belső gondolataimat- Nagyon szarul nézek ki? Reggel már úgy voltam, hogy ilyen fejjel nem megyek utcára...- nevettem
- Nem tudom miről beszélsz... Szép vagy, csak kicsit fáradt az arcod...
Olyan piros lehettem hogy legszívesebben elnézést kértem volna, és eltűntem volna a mosdóban. Belekortyoltam a kávémba, és csak néztem rá.
- Te most elpirultál? - jelent meg egy féloldalas mosoly az arcán
- Hogy én? Dehogyis...
Hirtelen megszólalt a telefonja. Mondta hogy Himchan az, szóval nem ment arrébb felvenni a telefont. Pont jókor...
Az ühüm meg az aham-ozást leszámítva, nem sokat lehetett hallani a vonalnak ezen oldaláról. Youngjae letette a telefont, és keserédes mosollyal kezdte monológját.
- Az van, hogy be kell mennem gyakorolni most. Tudom hogy azt mondtam hogy maradhatunk még, de ez most nem így alakult... A jó hírem az, hogy ugyanúgy jöhetsz velem mint ahogy eredetileg megbeszéltük.
- Akkor jó. Indulhatunk is!
- Azért igyuk meg nyugodtan ezt a kis kávét, jó? Izgatott vagyok amiatt hogy mit szólsz majd a koreográfiánkhoz, meg persze a számhoz...
- Biztos vagyok benne hogy zseniális, pedig még csak Daehyun-t hallottam közületek... Tényleg, azt se tudom ki micsoda a csapatban... -lógattam az orrom
- Minden kiderül majd... - nézett rám sejtelmesen
Kifizette Youngjae amit ki kellett, és már mentünk is a kiadóhoz. Furcsa volt visszacsöppenni a valóságba egy ilyen reggel után. Egy kérdés azonban még mindig nagyon fúrta az oldalamat:
- Mi lesz a nevetek? Bár ez csak egy mellékes információ - vigyorogtam
- Huh! Te még nem is tudod! Bocsi! - mosolygott- B.A.P ami csak annyit tesz hogy Best Absolute Perfect.
- Hoppá! Kis szerények! - nevettem- Majd meglátjuk találó lesz-e...
- Bízok benne.
Az út további részében nem beszélgettünk. Szólt a rádió, és néha beleénekelt Youngjae. Nagyon meglepődtem, de nem tettem szóvá csak hallgattam. Csodálatos nyugtató hangja volt. A beszéd hangja is nagyon lágy, de amit hallottam így éneklésből az is az volt. Hát legalább azt megtudtam milyen jó hangja van. Na majd ha hallok valami számot tőlük, kiderül mennyire jó...
Oda is értünk a kiadó épületéhez. Elég nagy volt, de azért nem egy 100 emeletes felhőkarcolót kell elképzelni. Csak álltam, és néztem a nagy halványzöld épületet.
- Na menjünk, a többiek biztos várnak már - indult el velem- de előtte lejössz velem a stúdióba!
Az épület előterében volt egy ajtó ami levezetett a föld alá, ide mentünk be. Leértünk a stúdióba és leültünk a székekre.
- Készen állsz?
- Nem tudom mire de igen! - mosolyogtam rá, persze tudtam miről beszélt
- A kedvenc dalomat fogom most megmutatni erről az albumról. - és már el is indította

Előre nézve kiszúrtam egy pontot, és azon hagytam a tekintetem. Hallgattam a zenét, és egyszerűen annyira magaménak éreztem a szövegét, és annyira szép volt, hogy bekönnyeztem. Nem akartam elsírni magam, hisz az milyen lenne már, de nagyon közel voltam hozzá. Daehyun ahogy énekelt az valami fantasztikus volt. Furcsa volt ilyen szöveget hallani a szájából.
Mindenkinek a hangját felismertem azonnal. Yongguk zseniálisan rappelt Zelo-val együtt. És Youngjae.... Eszméletlen ahogy csak a puszta hangjával beletipor - jó értelemben -  az ember lelkébe.
- E-ez... nagyon szép volt... - emeltem rá könnyes szemeimet
- Na gyere ide! - mosolygott rám megértően
Beleültem az ölébe és átöleltem. Annyira furcsa volt most megint ilyen közel lenni hozzá...
Eltávolodtam tőle, és egymás szemébe néztünk. Annyira kívántam a közelségét, mint még talán soha. Ajkai közeledni kezdtek, míg végül hozzá nem értek az enyéimhez. Megcsókolt.
Visszacsókoltam, mikor egy hangra lettünk figyelmesek.
- YOUNGJAE! DANBI! - hallatszott Jongup hangja
Hirtelen szétrebbentünk, és semmi nyoma nem volt az előbbieknek mikor Jongup benyitott.
- Na végre! Láttuk a kocsit, csak ti nem jöttetek fel, ezért gondoltam megnézlek titeket hátha itt vagytok. - mosolygott
- Igen itt vagyunk... - szólt Youngjae
- Akkor menjünk a táncterembe gyakorolni! Danbi! A tiéd a megtiszteltetés, hogy nézhetsz minket! - húzta ki magát büszke vigyorral
- Óóóó, hülye lettem volna nem eljönni... - erőltettem egy kis mosolyt magamra
Hogy tud ennyire rosszul időzíteni? Lehet pont jókor jött? Nem tudom...
Jongup elhagyta a szobát, és már mentünk is utána. Mivel a fiú hallótávolságba volt, így egy árva szót sem váltottunk, bár lehet akkor se, ha nem lett volna ott.
Mikor beléptünk a táncterembe, a fiúk a földön ültek és valamiről beszélgettek.
- Csakhogy itt vagytok már! -jött oda hozzám először Zelo és megölelt
Mindenkit végigölelgettem, és utána leültettek a földre, velük szemben és máris indult a zene.
Azzal a számmal ellentétben amit Youngjae mutatott ez egy nagyon erőteljes férfias zene volt. Tele volt energiával. A mozdultatok határozottak voltak. Igyekeztem mindenkit figyelni, kinek mikor mozog a szája ki mikor énekel.. Ahogy láttam jó fárasztó is lehetett, mert mikor vége lett a fiúk csapzottan fetrengtek a földön. Az se tudtam mit csináljak, de aztán rájöttem hogy a víz nem árthat nekik, így odavittem mindenkinek egy üveggel, és hálásan megköszönték.
- Na? Tetszik? - ült fel Himchan miután kilihegte magát
- Ha így folytatjátok, ti lesztek Korea legnevesebb bandája - kacsintottam rá
- Úristen! Te még nem is láttad a zseniális bemutatkozásunkat, amit Yongguk hyung talált ki - pattant fel Zelo
Felkaparta a többieket is a földről, és következhetett a karizmatikus bemutatkozás.

Uri B.A.P Yes Sir!

- Mondom én! - mosolyogtam
Nyilván most nem kezdtek el véresen komolyan gyakorolni, hiszen az nem hiszem hogy olyan mint amit láttam. Már odáig fajultak a dolgok, hogy elkezdtek nekem Secret-et táncolni meg ilyenek, mikor leültünk egy körbe és beszélgettünk.
- Emlékszel milyen béna voltál tesiből gimiben? - nevetett Dae, a felém szegezett kérdésen, és gondolom az emlékeken ami eszébe jutott
- Ha-ha - vágtam rá
- Mert milyen volt belőle? - kérdezte érdeklődve Jongup
- Még a... - Deahyun kezdte monológját, de nem bírta befejezni, mert ráugrottam amitől hátra dőlt, én pedig rajta feküdtem, és a kezemet a szájára raktam
- Nehogy! - sziszegtem, de ő még mindig nevetett -már amennyire tudott- és próbálta folytatni mondanivalóját
Erősebb volt nálam, így még annak ellenére is, hogy alul volt kiszabadult, és gyorsan elhadarta amit akart.
- Még a kötélre se tudott felmászni! - röhögött tovább
A fiúk most már nem csak azon nevettek, amit műveltünk hanem azon is, amit Dae elmondott rólam. Lemásztam Daehyun-ról és mellé feküdtem, hallgatva a nagy röhögéseket. Oldalra tekintettem, és megláttam a könnycseppet ami lefolyt Dae arcán a nagy nevetésben- ha ezt lehet annak nevezni. Oldalba vágtam, hogy jó lenne ha abbahagyná most már, mert annyira azért nem vicces ez. Nagynehezen lecsillapodtak.
- Hát ez nagyon jó volt! - törölgette a szemét Guk
- Ez még semmi! Láttátok volna ahogy "csinálta"! - kezdte megint rá Daehyun - A talajtorna meg egyenesen az ellensége volt. Soha semmit nem csinált meg belőle, és nem is érdekelte hogyan ordít a tanár mindig vele. Ha nem csinálta - ami általában így volt - akkor a banya küldte a bordásfalhoz, és csináltatta a feladatokat vele ameddig az osztálynak kiadott valami mást. Ha meg magasugrottunk akkor meg Danbi odasétált, átlépte a rudat, és mint aki jól végezte dolgát, ballagott tovább. -mosolygott, valószínűleg visszatértek neki az emlékek
- Nem voltál semmi! - nézett rám elismerően Himchan de a végét elnevette
- És azt még hozzáteszem, hogy az a tanárnő nagyon tudott ordítani és mindenki félt tőle.
Mosolyogtam ahogy újra átéltem ezeket az emlékeket. Azért csináltam azt amit csináltam, mert akármilyen pszichopatának is hangzik, élveztem ahogy a tanárban teljesen felmegy a pumpa. Nem mellesleg, így legalább nem teltek unalmasan a tesi órák, mert én is jól szórakoztam még ha meg is kínzott utána, és az osztálytársaim is röhögtek a tanáron, meg azért nyilván rajtam is.
Ismét elkezdtek a fiúk nevetni, de most már én is nevettem velük, hisz ezek így visszagondolva megszépült emlékek, habár ha jobban belegondolok nem is volt olyan régen.
- És mi ilyeneket nem láttunk... - nevetett Zelo
- Ez még semmi a bioszhoz képest! - kezdtem mondandómba- A táblára örökké firkáltunk mire bejött, rendszerint őt rajzoltuk le, mert olyan volt a haja mintha parókája lenne, és bajsza is volt esküszöm. Nem is tudom már így hogy nő volt-e vagy férfi- nevettem- És akármikor elkezdte az anyagot "magyarázni", mert azt most mondom hogy tanítani nem tudott, mindig elkezdtük dobálni radírral bele a hajába, meg vinnyogtunk és a ceruzát vertük a padhoz, hogy minél nagyobb legyen a zaj. És a szorgalmasabb társaság, még repülőt is csinált hogy legyen mivel  idegesíteni. Az egész osztály imádta a biosz órákat - fejeztem be
Körülnéztem és mindenki már sírásig röhögte magát.
- Ilyen elmebeteg osztályt... - tette hozzá Youngjae könnyesen
- És azt még nem is mondtad, hogy mindenki végigpuskázta a dolgozatokat, és az a nagyon "agy" észre se vett semmit. Volt olyan, hogy Danbi nyitott könyvel az asztalon írta a TZ-t, és fel se tűnt neki, de még így is csak kettes lett - egészített ki Dae
Már fájt a hasam. Jobb volt ez mint egy edzés komolyan mondom.
- Szép párost alkothattatok! - szólt Moon
- Mennyi hülyeséget csináltunk... -ölelt magához Dae
- Néha tényleg elgondolkozom azon, hogy milyen jó lenne megint ott lenni, már csak azért is hogy röhögjünk megint egy jót - néztem rá
Beszélgettünk még egy darabig de számomra megállt az idő, és észre se vettem hogy este van. Elbúcsúztam mindenkitől, és hirtelen Youngjae előállt az ötlettel hogy hazavisz.
Ó Istenem...

5. FEJEZET

Fülsüketítő zene, füst, alkoholszag keveredve dohányéval, villódzó fények minden színben, részeg táncoló emberek mindenhol. Ez jellemezte a helyet.
Mentem váltani Soomin-t aki este 8-tól volt itt, és most a legnagyobb forgalomba nekem kell beállni. Utáltam ezt a helyet. De nem csak ezt, hanem az összes ilyen fajta mocskos klubbot. Itt WC-re se szabad elmenni, mert félő hogy valamelyik vadbarom letámad. Persze attól függetlenül muszáj bemenni oda.
A sok ember körülölelte a pultot ahol próbáltam a munkámat végezni. Rühellem ha az emberek néznek. Nincs jobb dolguk? Hát persze... Csak arra várnak hogy minél több italt az orruk alá rakjak és akkor indulhat, vagy folytatódhat a buli.
Sose szerettem a piát. A szaga, az íze is undorító. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem nyúltam hozzá néha napján én is.
Vannak hullámok hogy mikor jönnek az emberek inni. Valamikor tömötten állnak mindenfelé nyálcsorgatva egy kis pia után, valamikor meg senki nincs, mert mindenki az előző kör hatása alatt van, vagy éppen el van foglalva...
Furcsa nézni a történéseket az én szemszögemből. Millió történetet lehet látni akkor is, ha az ember csak egy bizonyos helyre fókuszál. Nem egyszer láttam már lányokat, akiket elvittek erőszakkal, és senki nem segített, vagy azért mert nem látta senki, vagy azért mert nem érdekelt senkit.
Egyszer régen segíteni akartam egy ilyen, legalábbis hasonló helyzetbe lévő lányon, de kaptam egy hatalmas pofont valamelyik kedves úrfitól és elmentek. Később le is lettem tolva emiatt, mert "nehogy ne jöjjenek vissza mert akkor bevételtől esünk el!".
Azóta nem is próbálok segíteni. Egyszerűen nem tudok... Kegyetlen az élet mindenkivel.
Jongin lejött az irodájából és ellenőrizte hogy itt vagyok-e. Küldött felém egy hatalmas vigyort. Legszívesebben bemutattam volna neki, de csak dobtam neki egy hamis mosolyt.
Arra gondoltam vajon most mit csinálhatnak a fiúk. De főleg Youngjae...
Folyton csak rá gondolok... Lehet hogy ez... Soha senki iránt nem éreztem ilyet. Ez valami olyan ami megmagyarázhatatlan. Vagyis lehet rá magyarázat, de azt magamnak se tudom bevallani...
Gondolkoztam azon amit Yongguk mondott, hogy nem szokott senkivel így viselkedni. Akkor velem miért tesz másként? Teljesen összezavar. Egyszerűen nem tudom mi folyik körülöttem.
Daehyun is idegesít ahogy ránk néz. Mindig elkapja a félreérthető pillanatokat... Pedig ő tudhatná a legjobban, hogy én aztán nem szoktam senkivel kikezdeni...
Eszmefuttatásomból egy duruzsoló hang rántott vissza a valóságba:
- Feljönnél az irodámba? - Jongin
Nem szóltam semmit csak mentem az "oroszlánbarlangba". Jongin jött utánam és becsukta az ajtót, ami már jól is esett, mert ide nem hallatszik be az a hangos zene ami kint megy.
- Legközelebb is te mész előttem a lépcsőn! - mosolygott perverzen
- Komolyan mondom ha nem kellene a pénz, már rég itt hagytalak volna! - fújtam ki idegesen a levegőt
- De kell, szóval maradsz a fenekeden! Olyan feszült vagy... Kéne neked valami...
- Ha most ezért hívtál fel akkor már megyek is... - forgattam meg a szemeimet. Nagyon unom már. Ha nem ezt csinálja, akkor meg beszólogat... Seggfej
- Igazából csak azt szeretném tudni, hogy mi az a folt a csuklódon! - meglepett
- Ja hogy ez? - mutattam a foltra- Á ez semmi, csak egy barom az utcán fellökött.
- Ühüm, és véletlenül nem szóltál be neki és akart elvinni a barátaihoz hogy jól megagyaljanak? - húzta fel a szemöldökét
- Te e-ezt most? Hogy? - dadogtam
- Messzire nyúlik a kezem drágaságom... Jobb lenne ha nem keverednél ilyesmikbe!
- Az én dolgom! Nem szándékosan csináltam, de nem is tudom mit magyarázkodok itt neked, amikor semmi közöd nincs hozzá!
- Én meg azt nem tudom hogy nem veszed észre, hogy a kis barátod mennyire fülig szerelmes beléd...
- Hát te hülye vagy! Mi most egy emberről beszélünk? Dae? Nem is ismered, és még mindig nem tudom honnan tudsz arról egyáltalán, hogy ott volt. Itt fejezzük be ezt a beszélgetést mielőtt még kiderül hogy megfigyeltetsz, mert esküszöm feljelentelek. Beteg vagy! Ilyen hülyeségeket... - vágtam be az ajtót
Ez teljesen kész van. Nincs jobb dolga mint az én életembe beleszólni meg keverni a szart? Még hogy Dae... Komolyan...
Visszamentem a helyemre mikor Jongin már megint lejött hozzám, de csak nézett és semmi mást nem csinált.
Arcáról semmit nem lehetett leolvasni. Fogalmam sincs hogy hogyan tud ez mindent ami történt, de lehet jobb ha ezt köd takarja. Már a nem létező tököm is tele volt ezzel az estével, és már alig vártam hogy haza menjek.
Letudtam a hétvégém legrosszabb részét. Mehettem haza. Hajnali 4-kor baktattam a még mindig sötét utcán, és elkezdett szállingózni a hó. Amúgy is fáztam és a cipőt is már úgy volt hogy elhajítom, de még most ez is.
- Ajj - adtam hangot belső tombolásomnak, de csak halkan
Sietősebbre vettem lépteimet, hogy minél hamarabb otthon legyek, amikor megcsörrent a telefonom. Na még ez is..
Meg se néztem ki az, már vettem is fel.
- Igen? - szóltam bele egyből
- Oh nem gondoltam volna hogy felveszed, meg már későn jutott eszembe hogy valószínűleg alszol... - hallatszott Youngjae hangja. Ledermedtem. Legszívesebben toporzékoltam volna mint egy kis pisis, aki megkapta álmai egyszarvúját, de csak ennyit mondtam:
- Öhm, egész éjjel nem tudtam aludni, szóval most egy kicsit jobb hogy nem a falat nézem. - mondatom végére elmosolyodtam. Még jó hogy nem lát....
- Azt szerettem volna kérdezni, hogy nem-e lenne kedved velem reggel meginni egy kávét?
- Persze, miért is ne... De neked nem lesz semmi próbád meg semmi?
- Háát igazság szerint lesz, de a fiúk nevében is mondom hogy szeretnénk ha látnád hogy gyakorlunk.
- Ooh az tök jó lenne, de nem szeretnék zavarni...
- Te mindig ezzel jössz? - hallottam a hangján hogy mosolyog- Nyugodtan gyere! Majd megyünk együtt jó?
- Ha te mondod akkor oké! Mennyire reggel menjek és hova?
- Megyek érted, csak gyere ki a buszmegállóba és felveszlek jó?
- De még mindig nem tudom hogy mikor! - nevettem
- Jaaa, hát ha nagyon unatkozol akkor kijöhetsz egy óra múlva is, de akkor először nem reggelizni megyünk!
- Unatkozok, szóval ott leszek egy óra múlva.
- Rendben. Akkor, nem sokára... Szia!
- Szia!
Nyomtam ki a telefont. Azt se tudom mit beszéltünk ebben a fél percben, de még mindig a hatása alatt voltam. Utamat folytattam, hisz megálltam nehogy hallatszódjon a telefonba, ahogy kopog a cipőm.
20 perc múlva már a kabátomtól szabadultam meg otthon, és istenkedtem ahogy kinéztem az ablakon hogy zuhog a hó. Biztos nem úsztam meg a jó kis náthát de ez van. Kicsit aggódtam hogy hogy fogom átvészelni ezt a napot, mert egy percet se aludtam.
Azon gondolkoztam vajon mit vegyek fel, majd eszembe jutott az a szörnyű időjárás ami kint uralkodik, és máris a jól bevált téli szettemet aggattam magamra, ami nem állt másból mint egy farmerből és egy vékonyabb hosszított kötött felsőből.
Kicsit fáradt volt az arcom, így a sminkemet is lemostam és a kis natúr szempillaspirált tettem fel.
Épphogy végeztem már vettem is fel a kabátomat, és a bakancsomat és rohantam a buszmegállóba. A közelébe érve kicsit lassítottam, mert láttam hogy még nem állt ott a kocsi. Észrevettem hogy már csak szemerkél a hó, valamint világosodott. Mikor lett ennyire hideg?
Alighogy odaértem a "helyemre" már jött is Youngjae és beszálltam a kocsiba.
- Szia! Basszus milyen rohadt hideg van... Itt meg milyen jó - mosolyogtam
- Pedig jó vastagon öltöztél ahogy nézem, mert olyan vagy mint egy kis pingvin- nevetett
- Naaaaa! Ne legyél már ilyen! - nevettem én is- Most hova fogunk menni? - kezdtem kicsit komolyodni
- Én arra gondoltam hogy elmehetnénk a Han folyóhoz... Olyan szép ilyenkor télen...
- Lehet hogy most hülyének fogsz nézni ,de én még egyszer se láttam a Han folyót. Soha nem mentem el megnézni, pedig nem is vagyok tőle annyira messze, de valahogy mégse...
- Akkor ezt megtiszteltetésnek veszem hogy velem látod először! - húzta ki magát büszkén
- Mondhatnám én is ezt! - néztem rá
Elindult a kocsi, és olyan negyed óra kocsikázás után álltunk le, és szálltunk ki belőle. Az a kis hó ami esett az csak arra volt jó, hogy csússzon az út, semmi másra. Nem is tudom melyik parkon vágtunk keresztül, csak arra figyeltem hogy kövessem Youngjae-t. Egyszer csak megállt, és nézett rám én meg rá. Elmosolyodott, én meg csak utána pillantottam a lényegre, ami miatt volt ez az egész.

Csodálatos volt ahogy ki volt világítva a város és ahogy kicsit világosodott már. Tátva maradt a szám. Most az se érdekelt hogy mindjárt szétfagyok.
- Tetszik? - ragadott kissé ki az álomvilágból a fiú hangja
- Nem is tudom hogy nem jártam még itt. Ez fantasztikus! Köszönöm! - öleltem át. Erre a mozdulatomra, én magam is kissé meglepődtem, de valahogy éreztetnem kellett vele mennyire hálás vagyok.
- Ne köszönd! Én köszönöm hogy elhozhattalak ide! - puszilta meg a fejem búbját
Annyira meghitt volt ez a pillanat, nem akartam hogy vége legyen...
- Nem ülünk le? - biccentett a fejével a pad felé
- De, persze.
Leültünk jó szorosan egymás mellé, hisz szerintem mind a kettőnk fázott mikor rákérdezett:
- Fázol nagyon?
- Eléggé.. - szomorodtam el
- Nyugodtan ide bújhatsz hozzám! Nem harapok! - mosolygott rám biztatóan
Nem is gondolkoztam csak tettem amit mondott. Átkaroltam és ő is engem. Tényleg sokkal jobb volt.
Furcsa volt számomra, de teljesen biztonságban éreztem magam a karjaiban. Gondolkoztam, és közben gyönyörködtem a csodálatos látványban, ami még mindig elkápráztatott. Nem  szóltunk egy szót se. Néma csendben ültünk, de nem volt benne semmi kínos, hisz gondolom ő is el volt foglalva a gondolataival...

4. FEJEZET

~Youngjae szemszöge~

Nagyon meglepődtem mikor félelmében odabújt hozzám, bár nem mondom jól esett. Átkaroltam, hogy biztos biztonságban  érezze magát. Nem is olyan kemény ő, mint amilyennek szeretne látszani. Mikor ránéztem, éppen a pulcsimon szúrt ki egy pontot és azon bambult. Észre se vettem hogy elaludt, csak mikor enyhült a szorítása, amíg végül a kezei az ölembe nem landoltak. Kicsit kényelmetlen volt hogy ott volt a keze, bár tudtam hogy nem szándékosan, de mégis férfiból vagyok.

Mikor vége lett a filmnek a fiúk már kezdtek volna hangoskodni, és kitárgyalni mi tetszett nekik és mi nem, mikor leintettem őket hogy maradjanak csendben. Először értetlenül néztek rám majd meglátták, hogy Danbi alszik. 

Bevittem a lányt a Daehyun-nal közös szobánkba, és lefektettem az ágyamra. Betakartam és néztem egy darabig békés arcát, majd megfordult és nyakig felhúzta a takarót. 

Elhagytam a helyiséget és megcsináltam magamnak a kanapét úgy, hogy kényelmes legyen nagyjából. Danbin és az az érzelmeimen gondolkoztam, hogy most mi történik velem, amíg az álom el nem nyomott.

~Danbi szemszöge~

Reggel egy halk ajtó csukódásra ébredtem. Mikor kinyitottam a szemem nem várt dolog fogadott. NEM OTTHON VOLTAM! Hirtelen bevillant hogy nem mentem be dolgozni... Ki fognak nyírni... 

Nem érdekelt már, mert ezen nem lehet javítani, szóval nem is kapkodtam a felkeléssel. A tegnapi ruhámban voltam, a táskám pedig szembe hevert egy széken. Jobb oldalt volt egy üres ágy. Valaki nagyon szeret hajnalok hajnalán kelni, ha már nálam is hamarabb fent volt... 

Félve nyitottam ki az ajtót, és léptem ki a nappaliba. Üres volt. Egy lélek se tartózkodott kint. Utam a fürdőszobához vezetett aminek csukva volt az ajtaja, de mégis beléptem.

Daehyun állt a tükör előtt egy szál alsógatyában... Engem nézett tágra nyílt szemekkel. Becsuktam az ajtót és elmentem onnan, mint aki nem is látott semmit az előbb. Egy poharat vettem a kezembe amit megtöltöttem vízzel és inni kezdtem, mikor megláttam Youngjae-t a kanapén aludni. Leraktam a poharat a pultra, és oda mentem hozzá. Olyan édes volt így alvás közben... Csak néztem, és néztem, mikor Daehyun kijött a fürdőszobából: 

- Te mit csinálsz? - suttogott

- Őőő... csak megigazítottam a takaróját, mert már majdnem leesett a földre. - tartottam Dae irányába- Megvárjam míg felkelnek és úgy menjek el, vagy mehetek? 

- Várj egy picit!

Ezzel Daehyun benyitott a szobákba és felkeltette a fiúkat. Azt hittem megfojtom de gondoltam egyet, és leguggoltam a kanapé mellé ahol Youngjae aludt, és el kezdtem simogatni az arcát. Végül is biztos jobb ez mint az, hogy Dae lehúzza róla a takarót... Mocorogni kezdett és a fejére húzta a plédet.

- Jó reggelt! - hajoltam közelebb hozzá és suttogtam

Nem mozdult semerre, aztán fáradt reggeli hangon csak ennyit mondott:

- Mennyivel jobb erre kelni mint Daehyunra...

- Köszönöm hogy aludhattam az ágyadban! - hangomon valószínűleg hallatszott hogy mosolygok

Lehúzta a takarót magáról és felült.

- Nincs mit! - mosolygott féloldalasan

- YOUNGJAE!! - hallatszott Dae éktelen kiáltása

- Már fent van! - álltam fel 

- Akkor oké... - nézett minket jó alaposan

Mindenki elkezdett készülődni én meg csak néztem őket egy pohár víz társaságában. Yongguk nagyon hamar kész lett így bevállalta, hogy elvisz haza, bár mondtam hogy nem kell, de erősködött. 

Mindenkit végig ölelgettem, és utána már mentünk is a lifttel lefelé. Beszálltunk a kocsiba, és nagyon nyomasztott, hogy egy szót sem váltottunk ebben a két percben.

- Tök jó volt nálatok! - törtem meg a csendet

- Jó volt veled! - mosolygott- Tudod kicsit szkeptikus voltam veled szemben az elején, mert mikor beszélt rólad Daehyun, akkor nem nagyon tudtalak hova tenni. Nem tudtam eldönteni hogy te most egy jó barát vagy-e, vagy csak olyan aki Dae közelében akar maradni és mindenféle hátsó szándékai vannak...

- Akkor most már tisztázódtam a fejedben? 

- Teljes mértékben látom hogy te egy nagyon szeretni való lány vagy, aki nagyon jó barát! De egy valami nagyon kíváncsivá tesz benned...

- És mi lenne az? - lepődtem meg

- Az hogy ennyire törődik veled Youngjae...- Hallgattam. Nem tudtam erre mit mondani hiszen amikor a közelembe van Jae akkor kétszer olyan gyorsan dobog a szívem, és nem tudom mit tegyek - Soha nem viselkedik így senkivel akit még csak most ismert meg. Két nappal ezelőtt amikor elfutottál, már akkor furcsa volt nekem hogy ő miért ment utánad, hisz abban a helyzetben nem neki kellett volna. Azt is észrevettem hogy te is máshogy viszonyulsz hozzá...

- Én tudod... Engem soha senki nem szeretett igazán. Mindenki csak egy eldobni való, egyszer használatos valakit lát bennem. Nem éreztem még azt hogy valaki szerelemből van velem. Volt olyan srác akibe szerelmes voltam, legalábbis úgy éreztem, de ő is ugyan olyan volt mint a többi. Csak az érdekli őket hogy jól  teljen az éjszakájuk és aztán mintha nem is léteznél - fakadtam ki. A sírás szélén álltam de erős akartam maradni

- Sajnálom hogy ilyeneket kellett megélned! Nem ezt érdemled! Egyszer, talán nem is olyan soká megtalálod azt a férfit aki szívből fog szeretni!

Eleresztettem egy keserű mosolyt, és néztem ki az ablakon. Az egyel hamarabbi utcánál szóltam, hogy kirakhat engem.

- Vigyázz magadra! Hétfőn találkozunk! - kacsintott

-Oké. Szia! 

Nem értettem mi volt ez a " Hétfőn találkozunk!" duma. Siettem haza és igyekezetem mindent kizárni a gondolataimból. 

Felbaktattam a lépcsőn, kinyitottam az ajtót, levágtam a táskámat és már rohantam is a fürdőbe letusolni és ruhát cserélni. Annyira siettem, hogy fürdés végén vettem észre hogy ruhát nem is vittem be, ezért magam köré csavartam a türcsit és mentem a szobámba valami gönc után nézni. Majdnem szívrohamot kaptam mert az ablak előtt Jongin állt.

- Azt hittem már sose végzel... 

- Te hogy kerülsz ide? Hogy jutottál be? - vontam kérdőre

- Én úgy jöttem ide, mint ahogy te nem jöttél tegnap este!

- Én menni akartam csak...

- Csak? Csak a kis barátaiddal enyelegtél? - lett dühös

- Mit tudsz te erről? Semmi közöd hozzá! Soha nem késtem, mindig bementem és most az egyszer nem, ami nem is volt szándékos és ide kell jönni és számonkérni?!

- Na ide figyelj! - mászott a képembe és támaszkodott a falhoz mindkét kezével, ezzel elzárva az utamat- Én még mindig a főnököd vagyok te pedig a beosztottam! Emlékezz vissza hogy könyörögtél hogy megkapd ezt a munkát, mert különben az utcán végezted volna! Több tiszteletet várnék, és azt hogy nem hagysz cserben! -tartott egy kis szünetet majd folytatta - Egy valamivel tudnál kiengesztelni.... - simított végig combomon célzásként - Ajkai közeledtek az enyémekhez, míg végül tépni nem kezdte párnáimat. Nem csókoltam vissza, amit észre is vett és nézett rám, hogy akkor most mi van.

- Te komolyan azt hitted hogy majd belemegyek ebbe? 

- Nem is értem mi bajod van. Mindenki ölni tudna értem, hogy velem lehessen te meg... 

- Pontosan az ilyen férfiaktól amilyen te vagy, nem vagyok olyan mint amilyennek akarsz. Soha nem fogok veled lefeküdni! Nem tudom miért nem tudod felfogni! Most megtanulod, hogy nem kaphatsz meg mindent!

Vigyorogva nézett rám, mintha csak a falnak beszéltem volna. 

- Este várlak! - nyomot egy puszit a szám szélére amit sajnos nem tudtam kikerülni

A fal mellett álltam még mindig és hallottam ahogy becsukja az ajtót. Előre meredten haladtam az ajtó felé, hogy bezárjam azt. Felöltöztem és lementem a legközelebbi kisboltba bevásárolni. A telefonomba írtam egy listát hogy mit kell vennem, majd meglepődve vettem észre, hogy a fiúk száma benne van a névjegyzékbe. Megmosolyogtam a kis akciójukat, amit valószínűleg akkor csináltak amikor aludtam. 

Fél nyolckor elkezdtem készülődni az estére. Kicsit erősebb smink, magassarkú és koktélruha. Ez jellemzett engem minden hétvégén este. A sok különbféle ruhát mind Jongin vette, hogy csak is ezeket viselhetem. Nem szerettem ezt az egészet, de meg kell dolgozni a pénzért. Youngjae arca jelent meg lelki szemeim előtt... Csak ez tudott erőt adni a ma estéhez... 

3. FEJEZET

A kulcs elfordult a zárban. Dae előre engedett és mosolyogva figyelte a reakciómat. Tátva maradt a szám. Gondoltam hogy nem egy kis egérlyukban laknak, de ez azért mégis más volt így testközelből. A nappali nagyon szép volt, a konyhával egybe volt nyitva. A kettőt csak egy pult választotta el, ami előtt bárszékek sorakoztak. Na ezek aztán tudnak élni...

Miután kinézelődtem magam, feltűnt hogy üres a helyiség, vagyis rajtam meg Daehyun-on kívül nem volt senki kint a nappaliban. Kerestem a fiúkat, hisz Dae azt mondta fent vannak már. 

- Mindjárt felrángatom őket. Bocsi azt hittem felébredtek már, bár gondolhattam volna, hogy egyedül nem fog menni... - szólalt meg Daehyun

- Miattam fel ne ébreszd őket! Majd ha kipihenték magukat akkor kijönnek. -mosolyogtam

- Hát jó, de addig mit csináljunk? Nem hiszem hogy mostanában kihúzzák a belüket... Még csak hat óra van és mivel ugye ma nem kell bemennünk...

- Csinálunk reggelit! - vigyorogtam rá, mert tudom hogy egy kis haspók

- Te egy Istennő vagy! - nevetett

- Csak az a baj hogy nem túl nagy a választék, mert egyedül a rántottát tudom megcsinálni úgy, hogy nem égetem oda. - kicsit elszontyolodtam hogy ilyen béna vagyok

- Nem baj szerintem tök mindegy csak kaja legyen! - vigyorgott még mindig mintha az előbbi mondatomat meg se hallotta volna

- Akkor szerintem hozzá is láthatunk! - csaptam össze a tenyereimet, ami kicsit hangosabbra sikerült mint terveztem, így megrémültem hogy mit is tettem

- Nyugi, nem fognak erre felébredni! Hallanád hogy nekem milyen hangosan kell pakolásznom ahhoz, hogy miután sikertelenül normális ember módjára próbáltam felkelteni őket, egyáltalán kinyissák a szemüket...

- Jézusom mi lehet itt... Pedig még csak egy hete vagytok így. Mi lesz majd mondjuk két év múlva? - nevettem

- Sok turné lesz ha egyszer befutunk, és nem nagyon hiszem hogy sokszor leszünk itthon... - szomorodott el

- Reméljük hogy befuttok és sok turnétok lesz, bár rossz hogy nem lesztek itt... - szontyolodtam el én is.

Most gondoltam csak bele igazán, mi is vár rájuk és ezzel egy kicsit rám is, hiszen majdnem egyedül leszek, illetve tök egyedül. Dae-nek nem lesz se rám ideje se másra. Megismerkedik új emberekkel, és lehet hogy engem el is fog felejteni... Elhesegettem ezeket a gondolatokat a fejemből, és magamra erőltettem egy kis mosolyt. Nehogy már így teljen ez a nap! Ha már így alakult hogy itt vagyok, akkor ne szomorkodjunk...

- Na akkor csapjunk össze valamit mert már én is éhes vagyok! - vigyorogtam- De neked kell a tűzhely mellet állni mert én félek tőle!

- Ez most komoly? Milyen háziasszony lesz belőled?!? - mosolyodott el

- Jól van már na! Úgy kérlek szépen, hogy nem fogok főzni....... se

Daehyun hirtelen nevetésben tört ki, aminek láttán meg én nevettem. Hangos nevetésünkre egy ajtó vágódott ki és Jongup csoszogott ki rajta holt kómás fejjel.

- Mi van már itt? - dörzsölgette szegény a szemét

- Öhm.... Bocsi csak...

- Te itt vagy? - lett kicsit élénkebb

- Nagyon úgy néz ki. - mosolyogtam rá

- Hát azért hyung mondhatta volna hogy jössz... - célzott Dae-re

- Ha zavarok akkor megyek, én nem akartam....

- DEHOGYIS éppen hogy nagyon jó, csak mindenki kómás lesz mikor kijön, és az nem valami szép látvány.

- Jajj, emberek vagytok ti is! - küldtem felé egy biztató mosolyt

- Na akkor én be is megyek a fürdőszobába és nemsokára jön Zelo is mert ő is fent van már, de ne zavartassátok magatokat... Folytassátok ott ahol abba hagytátok...- ezzel bement a fürdőszobába és el is tűnt ott.

- Na akkor hűtő... - mentem a célpont irányába- Sokat esztek? - tettem fel a kérdést bár tök feleslegesen mert tudtam mi lesz a válasz. Valószínű ezért se válaszolt Dae. Nem tudom hány tojást vertem fel de jó sok volt vagy legalábbis elégnek látszott. Nem sok vizet zavart Daehyun, meg se szólalt, de mikor megfordultam hogy megkérjem gyújtsa meg a csodadobozt, Youngjae állt a hátam mögött.

- Sz-szia, hát te? 

- Itt lakom. -mosolygott

- Mármint hogy mióta vagy itt, és miért nem vettem észre?

- Dae már akkor lelépett mikor elkezdted csinálni a kaját, de nagyon belemerülhettél ha nem vetted észre. Én azóta itt állok. - mosolya még szélesebb lett

- Jaaa vagy úgy? - hülyén éreztem magam- Akkor nem segítesz egy kicsit? Félek a tűzhelytől....

- Ki se néztem volna belőled, de természetesen igen.

Meglepett hogy nem kezdett el egyből arra menni hogy milyen dolog az már hogy félek a tűzhelytől. Nem voltam rá büszke de mindenki fél valamitől, na én ettől... Megcsináltuk a kaját, addigra mindenki előszivárgott még Dae is, mint kiderült a főnökömet intézte. A pulton ettünk mert az úgy hangulatosabbnak tűnt mit az asztalnál.

- Hmmm... Ez mennyei noona! - hangzott Zelo hangja félig teli szájjal

- Nem csak az én érdemem! Youngjae segített nekem! - mosolyogtam Youngjae-re mire ő csak meglepetten nézett rám, aztán ő is viszamosolygott. Dae torokköszörülése szakította meg a szemkontaktust közöttünk.

- Felveszünk szakácsnak esküszöm! - dörmögött Yongguk

- Akkor járnátok csak nagyon rosszul! -nevettem- Ezt ti is megtudjátok, illetve ezt mindenki megtudja csinálni. Nem is tudok főzni se..

- Majd megtanulsz, nyugi már! - szólt közbe Himchan

Semmire valónak éreztem magam. Nem pont emiatt, de akkor se éreztem azt, hogy bármire is jó lennék.

A fiúk megköszönték a reggelit és még puszit is kaptam Zelo-tól ami nagyon meglepett de örültem neki. Mindenki leheveredett a kanapéra mint aki jól, végezte a dolgát és nézték a TV-t. Én addig mosogattam amiben Youngjae segített. Nem szóltunk egymáshoz. Szerintem mind a kettőnk a fiúk ökörködését hallgatta, amíg Yongguk elő nem állt egy ötlettel:

- Mi lenne ha este megnéznénk egy horror filmet?

- Ez most komoly kérdés volt? - nézett rá unottam Jongup- Az ilyet válaszra se méltatom... - fordította el a fejét

Nem szóltam bele a témába, hisz semmi közöm nincs hozzá, hogy ők mit fognak este csinálni.

- Neked is megfelel Danbi? - szólt Himchan hozzám

- Én otthon nézek valamit, ti meg itt. Tökéletes.

- Nem-nem, te is nézed velünk! Itt maradsz, de ha akarsz itt is aludhatsz!

- Őőő - jutott eszembe, hogy ma be kell mennem a bárba hisz megígértem Jonginnak- nem hiszem hogy túl jó ötlet ez...

- Dehogy nem, itt leszel jó? Van kaja, van pia, van jó társaság, mi kell még?

- De a film után megyek... - adtam be a derekam. Végülis az még belefér, így még be is érek és még haza is tudok menni készülődni

- Legközelebb nem úszod meg ennyivel! - kacsintott Zelo

A nap gyorsan eltelt, pedig nagyon jól éreztük magunkat. Ebédre rendeltünk két óriás pizzát, és egy csomót megettem belőle a srácok néztek is hogy mit csinálok, de nem szóltak rám. Közelebb kerültem a fiúkhoz, és úgy viselkedtünk mintha ezer éve ismernénk egymást. A társaságukban feloldódtam, pedig az új emberekkel nem szoktam ilyen felszabadult lenni...

Ütött az óra és Yongguk úgy érezte, hogy ideje berakni a filmet, amit nem is bántam, mert nem akartam nekik gyanús lenni hogy itt hagyom őket a film a közepénél...

Mindenki elhelyezkedett, én és Youngjae a földön ültünk Zelo és Himchan mellettünk feküdtek, a többiek meg ültek a kanapén. Gőzöm nincs hogy mit néztünk, bár százszor el lett mondva de egyszer se figyeltem oda. Nagyon be voltam kakilva, mert nem nagyon bírom az ilyen durva filmeket amikben minden második megmozdulás fej lehullást, vagy sikítást eredményez. Nem akartam hogy miattam ne nézzék azt amit akarnak, ezért nem szóltam nekik hogy én nem szeretem az ilyet. Egyik jelenetnél annyira megijedtem, hogy félelmemben azt se tudtam mit csinálok, és odabújtam Youngjae-hez. Nem szólt semmit csak átkarolt és így is maradtunk. Nem volt kényelmetlen csak nagyon furcsa. Nem tudom hogy ő hogy érzett de nekem kicsit gyorsabban kezdett dobogni a szívem a normálisnál. Youngjae vállára hajtva fejem sötétült el minden....